Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Vágvölgyiné Bene Orsolya: Nógrád megye országgyűlési követeinek alsóházi felszólalásai 1848 júliusa és augusztusa között

adtak. De ha mindez kevés lenne, és Horvátország Ausztriához akarna csatlakozni, az a birodalmon belüli szláv elem túlsúlyának növekedését eredményezné és az osztrákok elnyomását jelentene. Ezzel az érvével Kossuth inkább az osztrákokra, mintsem a képviselőházra kívánt hatni. Más részről az elszakadást a császár által is szentesített törvények /pl. 1791: X te/ is tiltják. Ezen érvek alapján Kossuth a horvát kérdésben az erélyes fellépést javasolja. Kubinyi Ferenc helyesli a minisztérium erélyes politikáját, mert „pacifikálni ottan nem is lehet; mert úgy áll a dolog, hogy nem nyomatott el a horvát szabadság részünkről legkevésbé sem, hanem inkább a magyar országgyűlés kivíván a szabadságot, azt a horvátokra is kiterjesztette. Tehát a horvát ügy valóságos pártütés, és rabló csoportokkal is van dolgunk, ezekkel tehát pacifikálni nem lehet." (l3) Az olasz segélyt illetően Kossuth beszéde már nagyobb vitát váltott ki. Mielőtt Kossuth a képviselőház előtt ismertette volna a minisztertanács álláspontját ez ügyben, a miniszterek több ízben is megtárgyalták azt. Batthyány azt akarta, hogy Magyarország a Pragmatica Sanctioból eredő minden kötelezettségét, független kormányzata mellett is teljesítse. Ezért is javasolta, hogy a válaszfeliratban az országgyűlés kötelezze magát a háború gyors befejezéséhez szükséges katonai erő megajánlására. Batthyányval nem csak István főherceg, hanem a miniszterek többsége is egyetértett. Azonban Kossuth - és később Szemere is - a segítség adását feltételekhez kötötte: a bécsi minisztérium ismerje el az ország kormányzatának függetlenségét, az ország irányában eddig követett politikáját változtassa meg, és segítsen az ország békéjének helyreállításában. A helyzet igen kényes volt. Ha Batthyány indítványát fogadják el, az Kossuth esetleges kiválásával, és valószínűleg forradalommal járna. Ha a hadi segélyt tagadják meg, az a dinasztiával való szakadást eredményezné. Bár Batthyány érezte Kossuth érveinek súlyát, de semmitől sem viszolygott annyira, mint a fejedelmi házzal folytatandó nyílt harctól. Végül mégis Kossuth érvei győztek, és ismertethette azt a képviselőházzal. (I4) Kossuth beszédében hangsúlyozta, amint Magyarországon helyreáll a rend, a feleslegessé váló katonákat a császár rendelkezésére bocsájtják. A rend helyreállításához azonban a császár segítségét kérik, hisz nyílt titok, hogy Jellasicsot Bécs magas köreiből biztatják és iránytják. Ha Magyarország materiális és morális integritása biztosítva lesz, segíteni fog Ausztriának a Pragmatica Sanctio értelmében, de nem a lombard-velencei királyság elnyomásában, hanem egy olyan béke megkötésében, mely Bécsnek is jó, és az olaszok szabadságát sem sérti. A magyar kormány ezzel az ajánlatával nyíltan nem tagadta ugyan meg a segélyt, de olyan feltételekhez kötötte, melyeket a dinasztia a lázadók támogatásának vádja nélkül nem fogadhatott el. Azt meg végképp nem tűrhették, hogy Kossuth diktálja a szerinte tisztességes békefeltételeket: „az olasz nemzetnek a legszabadabb institúciók biztosíttassanak... Ausztria biztosítson magának oly strategicus vonalt, mit a körülmények szerint kívánatosnak fog tartani. S az ezen vonalon kívül eső rész ne csak szabad alkotmányos institúciókkal láttassék el; hanem egyszersmind annak Ausztriától való elszakadásába is beleegyezünk; azon részre pedig, mely Ausztriánál maradna, minden esetre a legszabadabb institúciók biztosittassanak. Az olaszok ellenben, függetlenségök s alkotmányok elismerésének árában az ausztriai monarciának terheit segítsék viselni." (15) Ezek a feltételek azonban mind az osztrák kormány, mind az olaszok számára elfogadhatatlanok voltak. Kossuth beszéde után heves vita alakult ki az alsóházi képviselők közt. Többen Kossuth szemére vetették, hogy elárulta a szabadság eszméit, és ezzel az erővel akár a horvátokat is támogathatnák. Kossuth be is vallja hogy szíve szerint nemhogy nem segítené az osztrákokat, de -196-