Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

kúti, szurdokpüspöki, kishartyáni, bujáki remetebarlangok őrzik (DERCSÉNYI D. 1954: 271.kép; LENGYEL Á.-LIMBACHERG. 1997:79-96., 189-190.; Az esztergomi 1982:220-221.). A hitélet népi vezéregyéniségei szintén fontos szerepet töltenek be évszázadok óta. A török uralom üldözött, pap nélküli világában az egyházi engedéllyel ellátott nőtlen férfiak, ún. licentiátusok látták el a papi teendők jóvá hagyott részét. Barnán például még 1731-ben is licentiátus működött. Egyfelől ezen intézmény önállósodott utóéletét tükrözi a tradíciófenntartó-vezető „istenesemberek", szentemberek, szinte napjainkig minden faluban föllelhető tevékenysége. Egy-egy búcsújáró körzetben, szakrális tájban autochton informális hálózattá szerveződtek, mint a múlt században Karancsság- Szentkút környékén, ahol a kegyhelyalapító látnók „Szent Feró" a szomszéd község messzeföldön ismert búcsúvezetőjét „pilinyi püspökinek nevezte (NYÁRYA. 1909:134-135.; LENGYEL Á.-LIMBACHERG. 1997:54-57.). A paraszti társadalom rétegződése a népi vallásosságban is kifejeződött, jellemzően az üdvösségre vezető javak birtoklására való törekvésben. A szent hely archaikus felfogásából adódóan például a herencsényiek a templomközeli temetkezésre törekedtek. Itt - bár a falutól legtávolabb esett - egy sírhely ára hatszoros volt, mint a temető más részén, következésképp a jómódúak temetkeztek a templom körül (ZÓLYOMI J. 1998a: 9.). Ugyanez figyelhető meg többfelé az élő település, porták vonatkozásában, de a vallási tisztségek is többnyire összefüggőitek a vagyoni helyzettel. Szakrális emlékek állítására döntően szintén a tehetősebb családok, a „boldogok" vállalkoztak (NYÁRYA. 1909:138.; 1923-24:94.; LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997: 60-61.). Megemlítjük a vallási településtípusok - plébánia, filia, misézőhely nélküli község - rétegződéskeltő szerepét a vallásos tárgyi és folklór világ alakulásában. Mindezzel együtt a fölvázolt népi vallásosság lényegében a paraszti rétegek összességét jellemezte, sőt a korábbi évszázadokban, de részben a 19. század végéig is, megfigyelhetők a nemesi hitélettel közös vonásai. Ezek kiterjedtek a búcsújárás archaikus formáitól - gyalog, mezítláb zarándoklás, szentkúti víz gyógyszerkénti használata - a fogadalomból való útmenti feszületállításig (LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997:96-97). -121-