Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

zékelést tehát nem az empirikus fizikai valóság, ikonográfiái jellemzők határozták meg, hanem a konzervatív módon megélt rituális, kozmikus-vallásos kultúra, egységben a faluközösség mindennapok biztonságára sőt párválasztásra irányuló funkcionális igényével. E hagyományos műveltség megszabta látásmód érvényesült a Nagylóc határában lévő sziklaalakzattal kapcsolatban. Bemélyedéseit a Jeruzsálemből menekülő Jézus lábnyomának tartották. A monda eleven, hitt jellegét mutatja, hogy a sziklához keresztet állítottak, a szentkúti búcsúsok ott tartottak pihenőt, és a mezítlábas zarándokok beleálltak a nyomokba, ami a szakrális azonosulást is szolgálta (SIMON J. 1978:70.). Egy Karancskeszi-i népmozgalom leírásában Findura Imre jól szemlélteti annak a felvilágosodott szemlélettől való gyökeres eltérését: „1866-ban harmadik-negyedik vármegyéből özönlött a búcsújáró nép Karancskeszibe, hogy ott egy kútban a csillagos ég visszatükröződését lássa, amiről azt állította a nép, hogy az Otáriszentségvan benne égő gyertyákkal és angyalarcokkal körülvéve; hanem aki hitetlen, az nem láthat benne semmit" (FINDURA I. 1885:202.). Példáink érzékeltetik, hogy a nép mitikus felfogásával, sajátos emlékezőkészségével a maga életkörülményeiben is a valóság mennyből áthatott - a szent történelem lenyomatát és ünnepek idején való rituális újraelevenedését keltő - univerzumát tapasztalta meg és tartotta számon. E szemléletnek megfelelően szentek ábrázolásai mintegy öszeolvadnak, egységben jelennek meg az ábrázolt szenttel. Ilymódon az ábrázolások a mennyei világ és isteni jelenlét közvetlen megtapasztalását kelthetik a parasztság számára (13. kép). Ezért adatolhattuk több esetben szobrok öltöztetésekor mintegy a női szemérem intimitását, nyelvi kifejezésekben élőkénti szemléletét, álomlátásban való megelevenedését. A kultúra e szinkretikus működésében a művészeti, esztétikai szempontok is sajátosan fejeződnek ki. Szandán a szobor öltöztetését azzal indokolták, hogy „az Szűzanya, ruhába van mindég!" Ez az alkotás városi szemmel aligha tartható szépnek, egy restaurátor férfiarcúnak látta. Azonban, ha a helybelieket kérdeztük, a következő, és hasonló válaszokat kaptuk: „Az a Szűzanya, hát hogyne lenne szép!" Ahugyagi, egykor egész ruhatárral ékített, öltöztetős Mária-szoborra az egyik plébános úgy emlékezett vissza, hogy az csak egy fadarab seprűnyélen. Az archetipikus kulturális látásmód utóbbi példái szerint is a paraszti érzékelésben nem a művészi kivitelű megformálás, művészettörténeti, artisztikus esztétikai kvalitás, netán az ábrázolttal való formai megfelelés, tehát az alkotó emberi teljesítmény a döntő, hanem a kultúra szinkretikus működéséből adódóan maga a téma. A két összetevő - művészet és téma - között olymértékű lehet a jelentőségbeli különbség, hogy az ábrázolás a témától akár egészen el is térhet. így látták a habsburg császár képében Kossuth Lajost illetve Kálvin Jánost, Kossuthban Rákóczit Petőfiben végsősoron Jézust, Nepomukiban Keresztelő Szent Jánost és „férfiarcú szobor"-ban vagy „seprűnyélen lévő fá"-ban Szűz Máriát. Az ábrázolások tehát nem feltétlen formai jegyeikkel, fizikai-materiális valóságukkal azonosak, jelentésük az átjárható evilági-túlvilági vallásos világképben válik meghatározottá. Ilyen értelemben bírt jelentőséggel valamely ábrázolás fogadalmi eredete, kegyhelyről származása, egyházi megáldása, az eredeti kegyképhez való hozzáérintése olykor ezt igazoló írással, esetleg ereklyetartó szerepe. A mindennapi gyakorlat igazolta vissza évszázadokon át az imént fölvázolt világkép hitelét. E fölfogás objektív realitásnak számított, mely szabályozólag hatott ember és környezet, ember és tárgyi világ, ember és hagyomány, egyén és közösség viszonyában. Világképi keretek és ősi minták alapján, azokból fakadó valláserkölcsi, szokásrendi szempontok határozták meg, hogy az egyéni életútnak és a család, lokális közösség életének, melyek a fő csomópontjai, döntő fordulói. A hagyományosan vallásos, rituális jellegű közösségi ünnepekben és alkalmakban adva volt, hogy minek és mikor örüljenek az egyes korosztályi csoportok, miként ünnepeljenek vagy hogyan gyászoljanak a kétféle nemhez tartozók. A természettudo-119-