Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

szemmel az mégis az eredeti maradhat, amit az alakok közötti életfa tetejére hímzett latin kereszt is tanúsít. A népi tárgyalkotó kultúra e paradigmatikus jellemzőinek érvényességét csak aláhúzza, hogy az új stílusú népművészet már lényegében a korábbi értékrenddel szemben álló polgári magatartás, ízlés hatására terjedt el, és a benne kibontakozó újítások, stiláris változások kezdeményezői nem a parasztok, hanem a városi, mezővárosi tanult azaz céhes mesterek voltak. A régi stílus és mentalitás mintegy a mitikjus kezdetek felé fordultan, hátrálva haladt a jövő felé. Magán viselte ugyan történelmi korok lenyomatát, de nem az újra, hanem a teremtés túláradó kezdeteire tájolódott. Ádámtól, Évától görgetett vallásosság ez, a paradicsomi lét vonzásában. A teremtés és a krisztusi újrateremtés ősképi világa az emberi élet átörökítésének, folytonosságának forrását jelentette, és vonatkoztatási pontnak számított. Az emberi élet csúcsán, a házasságkötés rítusaiban például az ágyvitel énekei és a násznagyok szavai a paradicsomi almafáig visszavezetve mondták el az emberi házasság eredetét. A paradicsomi almafára emlékeztetett például Mátraszőlősön a menyasszonyi kalácsot díszítő alma, a középre helyezett figurákat pedig Ádám-Évának nevezték a dél-nógrádi falvakban. Az ember és házaspár teremtéséig visszavezetett házasságkötés, a kezdetek túláradó bőségéből merítő szokásrend a házasélet sikerét szolgálta szakrális-mágikus módon (Vö. ZÓLYOMI J. 1998b: 160-166.; VISKI K. 1942:327.; VOIGT V. 1987:150.; BELLON T.-FÜGEDI M.-SZILÁGYI M. 1998:27-32.; BAKÓ F. 1987:183-184.; SCHWALM E. 1981:356.). A parasztság iménti példában szemléltetett ősképi, archetipikus felfogása az ábrázolás-szemléletre is kiterjedt, és nemcsak a katolikusok esetében. A balassagyarmati múzeumot megalapító Nagy Iván 48-as katonaként Debrecenben egy öreg református gazdánál kapott szállást, ahol észrevette, hogy szobája falán József császár arcképe függött. A gazdaember számára azonban az ábrázolás a 48-as vezéregyéniség, Kossuth arcképét jelentette, polgári kétkedésre pedig azt végül Kálvin János képével azonosította (Nagy Iván 1998:86.). E szemlélet annak az általánosan jellemző paraszti felfogásnak felel meg, amely akiemelkedő történelmi személyeket fokozatosan egymásba olvasztja, végső soron mintaadó szakrális ősképükhöz hasonítja. így vált Jószef császár képe - melynek elhelyezését a vallásos jellegű, jókirályba vetett paraszti hit motiválhatta - a református gazda számára a felekezet-alapító Kálvin Jánosévá, így hitték Szeged környékén Kossuthra, hogy ő valójában a visszatérő Rákóczi, s a paraszti tudatban így lett Petőfi születésének története egyre hasonlóbbá a Betlehemi Kisded legendájához (LIMBACHER G. 1998: 138., 142.). A szenttisztelet területén is megfigyelhetjük ezt az ábrázolás-szemléleti jellegzetességet: Somoskőújfaluban a századfordulón állatvész pusztított, amit természetfeletti eredetű csapásnak tekintettek, és a baj megszüntetéséért szobortartó-oszlopot, „kapónkat" emeltek. Belső terébe Szent Vendelnek, a jószágtartó gazdák védőszentjének szobrát helyezték (11. kép). Két-három generációval később a Vendel-szobrot, sőt az egész építményt csak „Vendel-Jézus "-nak nevezték. Idővel tehát a Szent Vendelnek szóló fogadalmi vonatkozás elhalványodott, és már csak Jézus jelzőjévé válva, beolvadt a mintaadó második isteni személy kultuszába. Az egyházasgergei Nepomuki Szent János szobor esetében az újabb, jezsuiták szorgalmazta kultuszáramlatot kiszorította egy régebbi, középkori réteg és archaikus, napfordulóhoz kötődő palóc folklór, aminek következtében Nepomukiból Keresztelő Szent János lett a helyi tudatban. Az 1940-es évekig a szobor (12. kép) a község közepén, az ú.n. Harangozó-patak mellett állott egy fából készített kápolnában. Ünnepét minden év június 24-én, Keresztelő Szent János napján tartották. Kivonultak a kápolnához, füvekből, virágokból koszorúkat fontak, és a kápolna körül tüzet gyújtottak. Miközben körbetáncolták, énekelve kérték Szent Ivánt, hogy a falut tűztől, víztől, villámcsapástól, szárazságtól őrizze meg. Majd a virágokból készített koszorúkat tűzbe dobálták, melyet a fiúk és a lányok párosával ugráltak át. A megmaradó koszorúkat és virágokat berakták a szent mellé, más részüket a világ négy tája felé dobálták (Palóc Múzeum Néprajzi Adattára/PMNA/:706-74: 19.). A paraszti ér-118-