Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Limbacher Gábor: Vallási néprajz és népművészet

festményben - is kifejezést kaptak. Például ilyen, természetfelettiként felfogott indítékból épített a község kápolnát az 1739-ben pusztított pestis megszüntetésére Nógrádverőcén (Pest, v. Nógrád m.) önmagukat Mária oltalmába helyezve, az 1762. évi fagykár hatására Mátraszöllősön Szent János apostol pártfogásáért, az 1855. évi árvíz nyomán Patakon Nepomuki Szent János számára, a dögvész távoltartásáért Dejtáron Szűz Mária, Somoskőújfalun Szent Vendel tiszteletére. Az érsekvadkertiek Loyolai Szent Ignácot ábrázoló templomi szobrot és a szentélyben nagy méretű fogadalmi falképet készíttettek örök fogadásul. Napját minden évben böjttel, részleges munkatilalommal és misehallgatással tartják meg, mert Ignác-napon szűnt meg falujukban a múlt századi nagy állatvész. Nógrádmegyeren öltöztetős Mária-szobruk liturgikus térből való kitételét követően a templomot ért villámcsapások megszűnéséért emeltek „káponká"-t a szobor számára. (CHOBOT F. 1915:

126.Д45.; SCHRÄM F. 1968:699-700.; Az esztergomi 1982:221.; SOÓS I. 1985: 315.; LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997:78-79 és 43. kép). Az idő szakrális felfogása tükröződik a megye névadási szokásaiban is. A váci egyházmegyéhez tartozó településeken 1700. és 1850. között - főleg a katolikusok körében - leggyakrabban a születésnap kijelölte nevet s egyben védőszentet választották (SCHRÄM F. 1968:684-685.). Az idő mellett a tér, a települési hely sajátos vallásos szemlélete is többféle kulturális jelenségben fejeződött ki. Építőművészet és szakrális folklór sajátos összefüggéseként a katolikus templom - és többnyire egyúttal a helység - patrónusának neve általában befolyásolta a keresztnévadást, főleg a múlt század közepét megelőző időben. Ezért lett például az István a legkedveltebb név Orhalomban, vagy a Mihály az átlagosnál kedveltebb Herencsényben. Az evangélikusok egyfajta tradicionalizmusa fejeződött ki Terényben, ahol a község középkori eredetű védőszentjének, András apostolnak neve náluk tovább maradt népszerű, mint a falu katolikusainál. Másik jellemző vonás, hogy a szintén szlovák újratelepítésű evangélikus Bánk egyik határrészét mitikus azonosítással „Isten dombjá"-nak nevezték, „hasonlítván azt azon hegyhöz, mellyről Üdvözítőnket a kísértő Sátán megkísértette". Nógrádban, szintén természetfeletti magyarázattal, több települést tartottak a világ közepének (pl.: Pilis, Ples Szlovákia; Maconka), gyakoriságuk úgy látszik, inkább csak a kutatás mértékétől függ (v.o. BEREZNAI Zs. 1986:241). A számos világközepe képzet azonban nem jelent ellentmondást, itt ugyanis nem geometriai, hanem egzisztenciális és szent térről van szó, amelynek sajátos szerkezete korlátlan számú mennybe való áttörést és transzcendens kapcsolatot tesz lehetővé. A világ közepe egy-egy közösség számára ott van, ahol e kapcsolat biztosítható. A népi vallásosságban a legfőbb, ennek megfelelő hely a település temploma, amit Nógrád megye szerte jellemző elhelyezéssel a község legmagasabb pontjára építettek (10. kép és LENGYEL Á.-LIMBACHER G. 1997:27., 29. kép). Éghez való közelségét a megközelíthetőség praktikus szempontja elé helyezték, ezért évszázadokon át vállalták a megközelítésével járó, sokszor jelentős fizikai megterhelést. Az ilyen templomok voltaképpen helyi zarándoklatra késztették a falu vallásos népét, ami a szakrálisba való átmenet egyfajta technikájaként szolgált. Mert amint a karancshegyi kápolna esetében legendái kötődés is mutatta, a szent hely éghez való közelségének, érintkezésének fontossága arra az archaikus képzetre utal, hogy a települési tér e pontját a vallástörténetből ismert kozmikus hegynek tekintették, amely a földet az éggel kapcsolja össze. A hely, építmény fölszenteltsége révén is e sajátos minőséget kapja a parasztság számára. Ezért volt szokás a keresztség nélkül elhaltakat kápolnák vagy régi templom romjai közelében eltemetni, ahogyan azt a XVIII. és XDC század eleji püspöki ehgyházlátogatások jegyzőkönyveiből illetve a nógrádmegyeri Nepomuki Szent János kis-kápolna esetében az ott lakók elmondsából tudjuk (SCHRÄM F. 1968:702,705; ZÓLYOMI J. 1998a:190-191, 1998b:135-136; LIMBACHERG. 1997:259-262; SZABÓ J. Gy. 1985:9). -116-