Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kovács Anna: Élet – Sors – Művészet

„írom az álmom, festem a képem" A vázlatkönyvével a cigánydombot járó művész különc figurája ezután gyakran feltűnt a környéken, hogy megfesteni való témát találjon, „vonalat raboljak a rendetlen életnek közvetlen közeléből. .. életemnek talajából színeket növesztek. " Keresni nemigen kellett már az élményanyagot, hisz régtől megszületésre készen állt művészete, hosszú éveken át kínnal hordozta, ki sem térhetett már az alkotás elől: Nyögjük a valóságot s kényszerből alkot kezünk. Elete apró darabjaiból, tükörcserepeiből, mindenféle haszontalan lim-lomból, sorsa fájdalmával rakja össze, köti meg, építi föl művei világát. „Ez az én valóságom, aminek csökönyös, de igen szilárd anyagát hordoztam nehéz sorsomnak nyomor vésett redőiben, amelyek most kitárulnak, kezek, lábak, fejek, kóválygó testek, melyek a messzi - távoli, letűnt világok gyönyöreit, vagy csúfságait, különös kevergésbe sűrítve vetítik: úgy festményeimben, mint írásaimban. " Fojtogatóan szűk, riasztóan szegény, kegyetlenül idegen valóságából - egy határtalanul szabad, mérhetetlenül gazdag és emberien boldog életre vágyik. A való világ helyébe egy külön világot alkot magának-József Attilánál ismerős a művészi mozdulat -, amelynek ő a teremtője, s korlátlan, /„villámszemű, mennydörgéshangú"! ura. „Csűrjem, csavarjam, összerakjam, széjjelhajigáljam, mint egy világ feletti önhatalmú úr. Most már kinek van bátorsága velem szembeszállni, hogy meggyőzzön arról, hogy nem vagyok olyan valaki, akinek szellemi elgondolásait és művészi munkálkodását nem a mindenséget létrehozó hatalmas ismeretlen, Isteni erő vezérli?! Nézzék meg, mit és mennyit tudtam adni a világnak." Művei külön világában - mintha csak egy képét néznénk - felfedezzük őt: Magamat élve lángoló oszlopra két kezemmel felfeszítem Ez nem a teremtő, hanem az esendő, az alkotás keresztjére szegezett áldozat, aki önnön magát feszíti meg, hogy megváltást nyerjen az alkotásban, hogy művészként ember lehessen. Ez Balázs János életútjának, sorspályájának művészi tanúsága, költői üzenete. Úgy élek itten, mint ide űzött vándor, ahogy vakkereten megfeszül a vászon, mely rejtett kínjában szuszog, ropog, recseg, ha keresztbe szántja a festékes ecset. -105-