Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Kovács Anna: „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” (A forradalom és szabadságharc érzlemi-lélektani közállapotának krónikája)

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 IRODALOMTÖRTÉNET LITERATURGESCHICHTE „Harci pacsirták, hadi Tacitusok" A forradalom és szabadságharc érzelmi-lélektani közállapotának krónikája Nógrádból Kovács Anna A történelmet éljük, majd rögzítjük tanúságul és okulásként a tények és a megértett korszellem szaván alapuló tiszteletreméltó, tudományos munkákban. AXDC század; a reformkor, majd a forradalom és szabadságharc mámoros korszak, mely „annyi magasztos, lelket emelő példáját mutatja fel a katonai képességnek, oroszlányi bajnokságnak, az önmegtagadás és önfeláldozásnak", hogy szükséges „e szent harcnak nemcsak nagyobb méretű lenyomatát hagyni az utókorra, hanem lélekemelő s bámulatra ragadó egyes hőstettek emlékét is ajándékul átadni"'.

(,) - fogalmazza meg az Országos Honvédelmi Bizottmány 1849. március 11-én az események megörökíttetésének szükségességét és igényét azzal a romantikus forradalmi pátosszal, ahogy az utókor hosszú ideig viszonyult e korszakhoz. A tudomány árnyalta ezt a képet, az események jelentőségét nem csökkentve s a magasztos célt változatlanul követve. Am a jelent - az írók, akik politizáltak, és a politikusok, akik írtak - ezzel a szenvedéllyel élték, s a személyes jelenlét lelkesültségével örökítették meg. S e személyes jelenlét fordítja érdeklődésünket a „harci pacsirták" és „hadi Tacitusok" felé, akár egy történettudományi konferencia ellenpontozó, kiegészítő színfoltjaként is. Akkor is, ha e személyes jelenlét nem mindig azt a politikai tisztánlátó radikalizmust, következetességet, megalkudni nem tudást, önfeláldozást, poétái tehetséget, ihletettségét mutatja, mint Petőfinek az irodalomtörténet és a történelem által forradalmi krónikaként is értelmezett versei. Nógrádból kapcsolódott be a „korszellem" szavára a közéletbe: Madách Imre (született 1823-ban) Nagy Iván (1824-ben), Bérczy Károly (1821-ben) és Lisznyai Kálmán (1823-ban). Petőfi kortársai, Nagy Iván kivételével mindnyájan Pesten éltek, vagy ha nem is volt ez a 40-es évtized egészére érvényes, hisz Madách 1840-ben haza költözött - a közélet, a művészet eszméi elragadták, kötelezték őket arra, amit Jókai fogalmazott meg: „Az irodalom hivatása az igazság eszméit terjeszteni, az igazság eszméinek tetsző alakot adni.... tudni szólani és tenni a jó ügyért. "

(1) S az idő -, melyben a fiatalok, az új Magyarország fiataljai jól érezték magukat, s e jóérzésüket elragadtatott minősítésekkel fejezték ki: „Mi a legújabb jelenkor gyermekei vagyunkSzeretjük pedig a jelenkort rontva teremtő irányú romantikájával" - s a jövő is távlatos és ígéretes számunkra: „Nagyszerű idők elébe megyünk" - ez az idő számtalan módot kínált „szólani és tenni a jó ügyért".^ Bérczy Károly és Lisznyai Kálmán a Tizek Társasága majd a Márciusi Ifjak tagjaként forradalmi szerepet töltenek be. -85-