Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Praznovszky Mihály: Motívumok Mikszáth Kálmán 1848-as képéhez

tanárról, aki legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy megtanítsa tanítványait a hazaszeretet állandósuló érzelmére. Ez az öreg tanár beutazta a világot „de csak egyet szeretett: a saját édes hazáját és nemzetét - hanem azt aztán valamennyinél forróbban szerette." 48-as motívumok politikai cikkeiben A még erejét kereső szépíró másik műfajában, a cikkekben, a napilapoknak szánt írásaiban már sokkal egyértelműbben fogalmaz. Véleménye, álláspontja mindig a viszonyítás jegyében hangzik el: mi lett a nagy idők szereplőiből és hogyan viszonyul a politika a múlthoz, 1848-49-hez, annak politikai eszmerendszeréhez. Mondanunk sem kell, hogy az eredmény mindig a saját korára nézve elmarasztaló. Mikszáthban ekkor még nincs nyoma a megértésnek, a politikai rendszerváltás okozta magatartás váltás elfogadásának. Olykor indulatból fogalmaz, olykor felületesen. Ámbár első írásaiban még önmaga sem tudja egyértelműsíteni: mi a fontosabb számára: negyvennyolcasság, a 48-aiság romantikus attitűdű feltétlen tisztelete, vagy az egyre nagyobb számban megmutatkozó negatívumok elítélése. Különösen így van ez, amikor a 48-hoz kötődő ünnepekre szánt vezércikkeit fogalmazza, amelyekben, de majd csak korszakunk végén, már korának elmarasztalása lesz a meghatározó. Ezt az ellentmondást a pályakezdő újságíró két cikkével tudjuk igazolni. 1874-ben számolt be a Magyar Néplapban az aradi országos honvéd gyűlésről. Már látja, hogy ezek a hajdani hősök mintha nem vennék észre, hogy az idő halad, sőt elhalad mellettük. Lassan anakronisztikussá váló létük már nem tiszteletet, hanem sajnálatot vált ki az utódokból. A régi deli honvédek most már „... köszvényes, krahogós öreg emberek. Hangzott a sok nagy szó. Hajdani nagy tettekből devalválódott nagy szavak. Mintha kicseréltek volna mindenkit. " S mintha már a késői, a parlamenti karcolatok nagy szatirikusát hallanánk ebből a mondatból: „Hja! Bizony nagy hazafiak vagyunk mi - de csak ünnepélyeken és banketteken. "

(17) Pár hónappal később ugyanebben a lapban írt cikkében, amelyben beszámol a létesítendő honvéd egyletekről már a megszokott képekben idézi vissza 48 eseményeit: „Az ország fiatalsága mint egy ember talpra kelt az édesanya hívó szavára. S az eke szarva mellől, a tudományok csarnokaiból, és a műhelyek nyüzsgő világából ezernyi ezer számmal rajzott elő a lelkesült sereg, hogy ifiúságát, épségét, csendes örömeit megáldozza a haza oltárán, hol vérrel írják a dicsőség könyvét... "

( '

8) Mikszáth politikai cikkei 48-at illetően március 15-éhez és október 6-hoz köthetők. Ezek kimondottan érzelmi töltésűek, a históriai tényeket általában nélkülözik. Úgy véljük, kivehető belőlük Mikszáth elbizonytalanodása saját eszmevilágát illetően. Már sokkal bonyolultabbnak ítéli meg a magyar valóságot, hogy a fekete-fehér egyszerű képletével ítélkezhessen felette. S bár majd szegedi évei alatt írt ilyen jellegű cikkeiben lesz legélesebb a hangja, mintha mi is úgy éreznénk: Mikszáth a maga kiegyezését készíti elő. Mégha nem is tudatosan, de távolodik ifiúkori eszméitől, eszményeitől. Leszámol idealizmusával: sokat szenvedett és sokat látott ahhoz, hogy a világ összetettségéről ne így gondolkozzon. Ezzel együtt számos eredeti gondolatot találni nála, amelyek aforisztikus tömörséggel fejeznek ki fontos mikszáthi erkölcsi és politikai elveket. Egy korai, 1874-i írásában az aradi tizenhárom példázata a jövő feladatát jelenti számára. Már nem harcra van szükség, hanem előrelépésre. A hajdani katonai vezényszó, az előre, nem támadásra hív, de a haladás igényét fogalmaztatja meg a nemzettel. Ugyanígy az aradiak emléke egyúttal erő is, az erő pedig a nagyság és a dicsőség emlékezetéből keletkezik, a nemzeti nagyság és dicsőség minden időben jellemet formáló eszme. „A szerencsétlenség csak iskolája a nagy nemzeteknek, mely megtanítja őket azokat kikerülni: az iskolára pedig visszaemlékezni jó. "

<1У) -113-