Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Kovács Anna: „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” (A forradalom és szabadságharc érzlemi-lélektani közállapotának krónikája)

ló lehet. Ám ha később keletkeztek is ezek a művek, a kétségeken, a keserű tapasztalatokon felülemelkedő, az eszményeket hűen őrző, azok elvesztését visszafogott fájdalommal elsirató Madách költeményei mindenképpen krónikái a nagy időnek. A Nem féltelek hazám! című versének Berzsenyis, mélyzengésű ódaisággal megfogalmazott mondanivalója aktualitást naprakészséget sejtet. „Az ősi bűn küldött ránk sajtoló kart, A lánc helyét csak szent vér mossa le, Hogy a jobb gyermek győzzön, Mózes elhalt A pusztában s egy nemzedék vele. Nem féltelek hát hazám!" Népszemlélete sem az „istenadta nép" magasztos értelmével azonosul a Mária testvérem emlékezete с versében - sokkal inkább a Tragédia ellentmondásosabb, ám igazabb népszemléletét előlegezi: „Ott láttátok, hogy álomkép csak az, Miért szenvedtetek oly hősiesen, Ott láttátok, hogy aki még csatáz A nép javáért, milyen esztelen. Igen, mert bilincs van sütve a Nép bölcsőjére, sorsa szolgaság; De még nehezebb embernek lenni, hogy ne szállja meg lelkünk népgyűlölet. S a nép hadd tűrjön, hogyha oly silány Sorsát szenvedni hagytátok csak itt. De hogy ha a nép is megnemesül, Ha emberré lesz, gondolkodni fog, Lengetni zászlóit szellemetek Lejő megint, s ti megbocsájtotok. " A nemzeti önazonosulás, a harc nagysága, a résztvevők pótolhatatlanságának fájdalma a forradalom után születik meg Madáchban, s elmélyült líraisággal siratja a vértanúkat (Petőfi sírján, Az aradi sírra, Egy régi házra), „emlékkő" helyett versbe foglalva emlékezetüket: „Emléked nincsen és mégis kiáltva Beszéli, hogy nem élsz, hogy megbukál, A népszabadság, mely nyög eltiporva, A bűn, mely ismét emelt fővel jár. /Egy mártír sírján/ Ebben a korban a „Tűrni, várni!" parancs - egy egész nemzedék életelve lett. E nemzedék tagjai közül sokaknak nem volt ideje, hogy megérje a Bérczy által áhított újraéledő szabad ország kivirágzását. Lisznyai meghal 1863-ban, Madách Imre 1864-ben, Bérczy 1867-ben, egyedül Nagy Iván idősen 1898-ban. A történelem s az egyén úgy látszik olykor azonos pályát jár be. Egy korszakos történelmi pillanat felvillanásának és egy zseniális nemzedék szellemi felszikrázásának találkozása történt. -96-