Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: Búcsújáráshoz kapcsolódó ponyvanyomtatványok a nógrádi térségben

a legnagyobb sikere, aki a hadifoglyok hazatéréséért kérte a Szűzanyát.

(l2) Ezen aktualitások búcsús nyomtatványon való rögzítése azonban ritka. Az éneklés, imádkozás a szent helyen, a kegykép, kegyszobor érintése, csókolása felfokozó érzelmi hatással van a búcsúsokra. A ponyvanyomtatványok szövegei is erősítik ezt: „Isten hozzád anyánk I Már tőled búcsúzunk I Zokogó ajakkal I Hozzád felkiáltunk /.../ Szívünknek bánatát I Most ki nem mondhatjuk / Sírástól magunkat I Most meg nem foghatjuk /.../ Kedves édes anyánk I Többet nem mondhatunk I Majd leszakad szívünk I Hogy téged itt hagyjunk. " (Búcsúzó ének töredékesen fellelt ponyvanyomtatványon. Szerzé: Oroszy István, szentföldlátogató, Jász-ladány 1867. 94.14.1. ltsz.) Vajkai Aurél a Dunántúlon figyelte meg, hogy a kegyhely elhagyásakor az egyes búcsús csoportok milyen „megható szépen búcsúznak a Mária szobrától /.../ Ilyenkor a más falubeliek a kegyszoborhoz furakodnak és ámulva bámulják a térdrehullt, zokogó tömeget. "

(13) A búcsús nyomtatványok énekelt használatára vonatkozik, hogy bár kottát általában nem közöltek, gyakorta ad notam-mal jelölték, hogy mely ének dallama szerint ajánlatos énekelni. Amikor ilyen utalás nem található, a használók maguk választották ki a megfelelőnek tartott dallamot. Előfordul, hogy a megadott dallamjavaslat nem volt ismeretes az előénekes illetve a közösség előtt, vagy nem tartották elég szépnek, megfelelőnek. Ilyenkor a kiválasztott és helyénvalónak talált ének címét írták be a nyomtatványba. Vargyas Lajos Áj falu esetében azt figyelte meg, hogy nem okozott gondot, ha a dallam már egy ismert szöveggel foglalt volt, sőt kedvelték, ha egy dallamhoz sok szöveg tartozott: Ami rámegy, azt lehet arra pászítani.

(14) Bonyolultabb szerkezetek, különböző szótagszámok esetén azonban nem mindig egyszerű a dallamigazítás. Ilyenkor megbomlik a dallam kötött formája és lehetőségek nyilnak a variálódásra. A ponyvafüzetek XDC századi elterjedésével a litánia típusú énekeket a kötött szótagszámú többnyire izometrikus, de parlando-rubato dallamok váltották fel.

(1S) Az előénekes egy-két soronként mondja előre a szöveget, ahogyan a ritmus és a vers kívánja, a tömeg pedig recitative ismétli utána. Egyes nyomtatványokon magára az éneklés módjára, alkalmára vonatkozó utasítások is feltűnnek, így például az Énekek szentséges körmenetre (Végh nyomda , Salgótarján é.n.) című, századunk első felében megjelent ponyvafüzet hátoldalán olvasható: Egyszerre, áhitattal, szépen énekeljünk! /.../ Külön sem előénekes, sem egyes csoport ne kezdjen éneket. A valószínűleg kántori eredetű figyelmeztetés mögül felsejlik a nép sajátos éneklési módja a búcsú forgatagában. A búcsújáróhelyek körzethatárai a múlt század végén még élesebben kirajzolódtak. Századunk második felében a közlekedési módok modernizálódásával, a nagyobb utazások következtében változás figyelhető meg az énekanyagban is. A helyi kiadású énekeskönyvek fokozatosan visszaszorultak és elterjedtek az általánosabb tartalmú, szélesebb körben használatos nyomtatványok. A zarándoklat során használatos ponyva- illetve nyomdai szövegek osztályozhatók, elkülöníthetők egymástól a szokás általános, sztereotip kereteit taglaló tartalom, az aktuális búcsús ünnepet feldolgozó téma és az adott kegyhely kultusza szerint. Egyes búcsújáróhelyek a környező szakrális táj központjaként sajátos repertoárral rendelkeztek. Máshol az adott kultuszhely nevének behelyettesítése adott lokális színezetet. A búcsúsponyvák jelentős része azonban nemcsak meghatározott kegyhelyhez tartozik, hanem az énekek és imádságok a kegyhely nevének említése nélkül, bárhol alkalmazhatóak. Különösen elterjedtek ezek közül vidékünkön a Sápi István által Horton szerkesztett füzetek. Az alábbiakban felsoroljuk az eddigi gyűjtőmunka során dokumentált idetartozó ponyvanyomtatványokat. A szakirodalomból megismert darabokról a jegyzetekben teszünk említést. Zárójelben közöljük a múzeumi nyilvántartás számát és a gyűjtés helyszínét. -150-