Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: Búcsújáráshoz kapcsolódó ponyvanyomtatványok a nógrádi térségben

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 NÉPRAJZ ETHNOGRAPHIE Búcsújáráshoz kapcsolódó ponyvanyomtatványok • a nógrádi térségben Lengyel Ágnes A kegyhelyeken végzett ájtatosságoknak a római katolikus nép körében, a múltban és napjainkban is gyakori kellékei a ponyvanyomtatványok. A téma vizsgálatához XVII. századi nyomtatott és kéziratos könyvek szolgálnak legkorábbi forrásként, melyek a búcsújárás alatt, az útközben használatos szövegeket rögzítették. Ekkoriban elsősorban a litániák és parafrázisaik szolgáltak búcsújáró énekekként. E sokszor ismételhető, azonos refrénű kötött szövegek alkalmasak voltak előénekes vezetésével való előadásra az elsősorban orális kultúrában élő népnél. A litánia típusú, refrènes énekeken kívül ismeretes volt - a napjainkig élő - diktálásos éneklés. Ezt a módot a Náray-féle énekeskönyv (1695) már leírja s megemlíti, hogy ez különösen olyankor alkalmas, amikor nagyobb távolságra mennek és az iskolamester vagy két jó énekes gyermek egy-egy verset előmond.

(1) A híresebb búcsújáró helyekhez kapcsolódó kiadványok a XVII. század közepe táján jelentek meg, elsősorban német nyelven. Énekeket és imádságokat közöltek a zarándokok használatára és ismertették a kegyhely történetét az ott történt csodás gyógyulásokat. A mirákulumos könyvek némelyikében áhitat-irodalmi szöveganyag is található a búcsújárás különböző alkalmaira, melyek egyéni és közösségi használatra egyaránt alkalmazhatóak voltak. A XVIII. század végétől nagyobb számban megjelenő magyar és más nemzeti nyelvű ponyvafüzetekben gyakorta megfigyelhető, hogy az egyik kegyhely már meglévő szöveganyagát alkalmazzák másutt is.

(2) E korszak kiadványai forrásul szolgáltak a XDC század filléres ponyvafüzeteinek összeállításához. A búcsús énekek kiadásának virágkora a XDC század második felétől az I. világháborúig terjedő időszakra esett. A helyi nyomdák gyors elszaporodása teret nyitott az énekszerző és -kiadó búcsúvezetők tevékenységének és a búcsújáró énekek száma hirtelen megnőtt. Elterjedtek a kéziratos gyűjtemények, melyekbe a búcsújárásra való énekeket ponyvanyomtatványokból is átmásolták az összeállítók.'^ Ez a gyakorlat még századunk második felében is megfigyelhető. A búcsú jó alkalom új énekek megismerésére és a szövegek akár levelezés útján is terjedhetnek. Az ily módon összeállított füzetek több kézen vándorolhatnak át. A búcsújáráshoz kapcsolódó ponyvanyomtatványok kutatása a vallási néprajz olyan ága, melynek módszeres vizsgálata eddig nem történt meg sem országos viszonylatban sem a palóc régiót tekintve. A búcsújárással foglalkozó leírások csak ritkán említik meg a búcsúsok által használt nyomtatott vagy kéziratos füzeteket. leien tanulmány a nógrádi búcsújáróhelyekhez és a térségből látogatott kegyhelyekhez kapcsolódó nyomtatványokat veszi számba elsősorban templomi előénekes asszonyok ponyvakészletei alapján, figyelembe véve az eddigi néprajzi és egyéb szakirodalmi feldolgozásokat. Gyűjtőmunkánk során döntően a múlt század második felétől megjelenő kiadványokat dokumentálhattunk és mellette figyelembe vettük az utóbbi évtizedek nyomdai termékeit is. Az adatközlő előénekes asszonyok bemutatása, társadalmi hovatartozásuk, vallásosságuk elemzése, előimádkozóvá válásuk és a ponyvanyomtatvá-147-