Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Limbacher Gábor: A hazaszeretet, magyarságtudat szakrális motivációi a népi kultúrában

juk, hogy a magyar társadalom nemességen kívüli mind szélesebb rétegei egyre határozottabban igénylik részvételüket a formálódó, polgárosuló nemzet kebelében. E törekvés differenciálatlanságát - és vallásos összefüggését is -jelezheti az a borsosberényi (Nógrád m.), fatörzsből faragott méhköpű, melynek elejére a kétfejű sasos címer került. A Lieber Márton 1810 felirat alatti elmosódó szövegből már csak az apostolok szó olvasható (a debreceni múzeum Déri Gyűjteménye 1754. leltári számon). Az 1848-49. évi polgári forradalom és szabadságharc széles néprétegeket érintő eseményei jelentősrészt vallásos motiváltságúak voltak. így amikor a hadi események megkövetelték, hogy a sorkatonaság megerősítésére a nógrádi nemzetőröket is a hadszíntérre vigyék, a népfelkelő századok a csapatzászlót felszenteltették (SZOMSZÉD 1994. 161-162). A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatának kibocsátását követően városokban országszerte népünnepélyeket tartottak. Ezeken az egyes községek lelkészeikkel, az egyházak képviselőivel vettek részt, nemzeti színű zászlók alatt. Jellemzően a népünnepélyek fő programját hálaadó szentmisék és istentiszteletek alkották, a kormánybiztosi beszéd mellett papok és lelkészek szónoklataival (VÖLGYI 1922. 15, SZOMSZÉD 1994. 162). A nép többfelé a templomban értesült a függetlenségi nyilatkozatról, miként a kisváci templomban, ahol a nógrádverőcei lelkész hirdette azt ki, és híveit az oroszok elleni keresztes háborúra bíztatta (Palóc Múzeum Néprajzi Adattár 19.: 30). A szabadságharc leverése után, a vívmányok és küzdelmek hatására, az országcímer egyre inkább a nemzeti függetlenség és a társadalmi integritás szimbólumaként élt a köztudatban. A címerben a Szent Koronát, a szakralitást hangsúlyozó paraszti felfogás tükröződik a korona 1849. évi elrejtésének jellegzetesen archetipikus hagyományában, a már korábban említett példák mellett. A történetet egy zempléni halász úgy mondta el, hogy a koronát a Tisza mentén, egyficfa tövében ásták el, s mindjárt elmesélte, hogy hasonlóan rejtették el Attilának a hármas koporsóját is: föld alá, víz alá, holdsugárba, napsugárba, fekete éjszakába (ORTUTAY 1952. 294). Hasonló kozmikus szakralitás tükröződik egy múlt századi terényi malomkalácssütő vas mintázatán: a csillagos égbolt középpontjában a koronás címer látható, kétoldalt egy-egy holdsarló szegélyezi (PMNA: 986). E tárgytípus múzeumi gyűjteményekben és még falvakban fellelhető példányai összességükben is jól példázzák, hogy a nagyobbrészt előforduló vallásos ábrázolásokat, szakrális paraszti szemlélete révén gyakorta helyettesíti az országcímer nemzeti szimbóluma - s olykor még a két fejű sasos címer is. Orhalomban (Nógrád m.), melynek védőszentje Szent István király, a koronát méhkaptár elejére is ráfaragták egy-egy nemzetiszín zászló egymásnak döntött keretében, valószínűleg a múlt század második felében (Néprajzi Múzeum Fotótára: 70439). Az országcímerben a Szent Koronát, a szakralitást hangsúlyozó paraszti felfogásra és egyáltalán a címerábrázolás elterjedésére hatással lehetett, azt inspirálhatta a koronához fűződő eszmeiség alakulása. A Szent Korona jogi helyzetének kora középkori arisztokratikus felfogásához képest - a rendi fejlődéssel összefüggésben - Werbőczi István szent korona tana szélesebb körre terjesztette ki a koronával eszmei kapcsolatban állók csoportját, a köznemesség bevonásával. 1514-ben írott Hármaskönyvében egyházi mintát alkalmaz. Pál apostol szerint az egyház Krisztus titokzatos teste. Ennek feje Krisztus, testrészei az egyház tagjai. E gondolatkört a koronára alkalmazva, a szent korona feje a király, tagjai pedig az egyazon szabadsággal rendelkező nemesek. Ez az elmélet 1874-ben, a polgári átalakulás fejleményeként nyert új, demokratikus megfogalmazást, ami a királynak és a nemzetnek a szent korona egész testében megnyilvánuló egységét hirdette, a nemesség jogainak minden állampolgárra való kiterjesztésével (ECKHARDT 1941., GYÖRFFY 1979. 9, BÁN 1980., 1989). Paraszti tárgyakon a 19. század utolsó harmadában megsokasodtak a címerábrázolások, melyek a múzeumi tárgyak tanúsága szerint csaknem mindig koronás címert jelentettek. Még azon a mézeskalács ütőfán is, amely Kossuth nevét és -140-