Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Bona Gábor: A ’48-as honvédsereg Nógrád megyei születésű tisztjei

gyűlési képviselőjévé. Az országgyűlésen a határozati párthoz tartozott, mely a nemzet mindenfajta jogfeladását elutasította. Az alkotmány visszavonásakor - Schmerling-provizórium pedig azonnal leköszönt megbízatásáról. Demokratikus nézeteit és nemzeti elkötelezettségét tehát a börtönévek sem törték meg. Visszatért az újra engedélyezett ügyvédi pályához, ezt azonban már nem sokáig gyakorolhatta. 1862. június 14-én Nyíregyházán elhunyt betegségben. Szinnyei: Magyar írók I. 812. és 816., Borovszky: Nógrád m. 264., Uő: Zemplén m. 525., Vas. Ujs. 1862128., Közlöny 18491136. és 156., HL: Nagyváradi hadb. 101. es. 1852134. Horváth Pál 1813 körül született, valószínűleg Losoncon. 1831-től 1841-ig a császári hadseregben szolgált, ahonnan, mint őrmester szerelt le. (Feltehetően azonos személy azzal a H. Pállal, akit Nógrád megye a 19. gyalogezred közvitézeként 1835-ben sikertelenül ajánlott felvételre a magyar nemesi testőrséghez - v.o. Hellebronth Kálmán 420.) Később kisbirtokán gazdálkodott, majd gazdatiszt lett, 1848 márciusában pedig Losonc város főkapitányává választották. Az 1848 tavaszán Losoncon alakuló nemzetőrség ugyancsak századosává választotta. A megye felterjesztésére a kormány augusztus 25-én a megyei nemzetőrség - melynek őrnagya Freyburg Lajos őrnagy volt - segédtisztjévé nevezte ki. Központi utasításra azonban ugyanekkor kezdődött meg Nógrád megyében egy 1200 főnyi önkéntes nemzetőrzászlóalj kiállítása, s Horváth ide vonult be. Katonai előképzettségére való tekintettel a megye szeptember 3-án az említett alakulat vezénylő kapitányává tette. A zászlóalj hamarosan Ivánka Imre őrnagy váci nemzetőrtáborához csatlakozott, s ezzel, mely egy dandárt képezett a Jellacic ellen felállított magyar seregben, részt vett a pákozdi (szept. 29.), majd az október 30-i schwchati csatában. Ez utóbbiban Horváth már „számfeletti honvéd őrnagyi rendfokozatot" viselt, melyre október 14-én léptette elő a hadügyminisztérium. A Bécs felmentését követő sikertelen vállalkozást - Schwechat - követően Horváth zászlóaljával huzamosabb ideig Pozsonyban állomásozott. Innen december 10. táján Trencsén megyébe vezényelték őket. Horváth ezúttal egy kb. 2600 főnyi hadoszlopot vezetett, s feladata Felső-Magyarország nyugati felének védelme volt. A császári hadsereg december közepén megindult általános támadásakor Horváth hadoszlopa Götz osztrák tábornok egy hasonló számú különítményével került szembe. A két fél 1849. jan. 3-án Budetinnál csatát vívott egymással, mely a magyarok visszavonulásával végződött. Horváth ezután csapataival az őt követő Götz elől Körmöcbány északi előterébe, a turcseki-szorosig vonult vissza. Ezzel kapcsolatba került a császári főerők elől a felvidéki bányavárosokba húzódott feldunai hadtesttel, Görgei csapataival. A bányavárosokat észak felől fedező turcseki-szorost Götz január 17-én megpróbálta bevenni, Horváth katonáival azonban visszaverte őt. Görgei ezt követően, hogy ne kerüljön a több irányból is közeledő császáriak egérfogójába, másfelől pedig mivel azt az utasítást kapta a hadügyminisztériumtól, hogy csatlakozzon Klapka tábornoknak a felső-Tiszánál álló hadtestéhez, elhagyta a bányavárosokat. Hosszú, fárasztó menet, és a branyiszkói áttörés - febr. 5. - után Kassáig hatolt. E híres téli visszavonulásnak, s a branyiszkói áttörésnek lett részese Horváth is zászlóaljával. A „nógrádi honvédzászlóalj" - ahogy ekkor már a honvéddé alakult, de sorszámot csak április végén kapott önkéntes zászlóaljat hívták, ettől kezdve a szabadságharc végéig - a világosi fegyverletételig - a feldunai (VII.) hadtest kötelékébe tartozott. A tavaszi hadjárat megindulása előtt azonban parancsnokváltás történt. Horváth tevékenységével Görgei nem volt elégedett, s valamilyen mulasztás következtében márciusban hadbíróság elé állíttatta. Ez március 22-én Horváthot megfosztotta rangjától. -13-