Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Limbacher Gábor: A hazaszeretet, magyarságtudat szakrális motivációi a népi kultúrában

XXII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1998 NÉPRAJZ ETHNOGRAPHIE A hazaszeretet, magyarságtudat szakrális motivációi a népi kultúrában Limbacher Gábor A hazaszeretet, magyarságtudat téma jelentőségét napjainkban kiemeli a magyar szabadságharc 150. évfordulója illetve a magyar államiság közeli millenniuma. A hazai néprajztudomány egyik jubileumi feladatának tekinthető, hogy hiteles képet, értelmező feldolgozásokat adjon parasztságunk történelmi emlékezetéről és tudatáról, kiváltképp 48-nak a népi kultúrán belüli helyéről, kapcsolódásáról. Annál inkább fontos ez, mert történetileg a kutatás jelentős mértékben mutat politika-függőséget. A korábbi időszak hallgatása után a centenáriumi gyűjtés eredményeinek feldolgozása során intenzív aktuál-politikai befolyás érvényesült, és a haladó hagyomány kimutatásának kényszere figyelhető meg (DÉGH 1952., ORTUTAY 1952). Az olyan jellemző gyűjtői tapasztalat, mely arról szólt, hogy a paraszti emlékezőképesség ugyan kiváló az elődöktől hallottak felidézésében, az egyéni élet eseményeinek megőrzésében, viszont az 1848-as történeti eseményeket - még ha 48-as kör volt is a faluban - nagyon gyakran összekeverték és helytelenül értelmezték, az ilyen megfigyelés csak jóval később és egészen más összefüggésben, mintegy zárójelben kapott hangot (MANGA 1962. 367) - bár e tapasztalat éppen a történeti tudat szempontjából igen karakterisztikus és forrásértékű (Vö. LIMBACHER 1998.). Azután már térségünk jeles kutatója Manga János esetében is, mintha a haladó hagyomány pressziójából fakadó aránytévesztés lenne megfigyelhető. A magyar pásztorfaragásokról megállapíthata, hogy a pásztori közösségekben is gyökeret vertek az 1848-as szabadságeszmék, és a szembenállás a Habsburg uralommal, melyek eredményeképpen már az 1850-es években gyakori (kiemelések tőlem - L.G.), hogy a faragók az ún. Kossuth-címert ábrázolják (MANGA 1972. 72.). Azonban a jelzett eredmény, következésképp az alapul szolgáló gyökerek ismereteink szerint nem igazolhatók. Gyűjteményi tapasztalataink és főként Vajkai Aurél, utóbb pedig Selmeczi Kovács Attila rendszerezett kutatásai arról tanúskodnak, hogy a Kossuth-címer igen ritka a népi kultúrában a 19. század második felében is, a koronás országcímerhez képest csak kivételesen fordul elő, viszont már 1848. előtt is megjelenik (VAJKAI 1998., SELMECZI KOVÁCS 1990., 1996., FÜGEDI-SELMECZI KOVÁCS 1991.). Külön kérdés, hogy a szakrális motiváció és dimenzió a hazaszeretet, magyarságtudat illetve a kutatás releváns tényezője-e? Ezzel kapcsolatban szemléletes, amit például Balassagyarmat monográfiájában az 1848-49. évi történésekről olvashatunk. Az akkori változásokkal kapcsolatban mindjárt az egyik bevezető megállapítás így szól: a lakosság zöme valójában távol állt a nógrádi radikálisok eszmevilágától, királyhű és vallásos vo//(BALOGH 1977. 133.). Ezt tükrözi Balassagyarmat város pecsétje, amely az iratok tanúsága szerint valószínűleg éppen 1848. márciusában változott meg: a körirathoz tartozó 1848-as évszám alatt ott térdel Szűz Mária oltárképe előtt a koronát neki felajánló Szent István király (BALOGH 1977. 528.). Ha figyelembe vesszük, hogy a szabadságharc magyar honvédségi zászlóinak egyik oldalán is rendre Magyarország Védasszonyának képét helyezték el (DEMETER 1998. 60.), a választás -131-