Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Bódi Györgyné: Nyomdák, sajtó, könyvkiadás Salgótarjánban a kezdetektől 1945-ig

heti és szabadon terjesztheti. Tartalmában ez azt jelentette, hogy lapalapításhoz, nyomdaalapításhoz, kiadványok nyomtatásához nem kellett előzetes engedély. Viszont bejelentési kötelezettség volt és a nyomda, a lap tulajdonosa, kiadója kauciót (5000-10000 forintot) volt kénytelen letétbe helyezni. Minden nyomdatermékhez szerepeltetni kellett a szerző vagy szerkesztő nevét, a nyomdatulajdonos nevét és címét. Az elkészült nyomdatermékből egy példányt a hatóságnak, egy példányt a Nemzeti Múzeumnak kellett beszolgáltatni. Könyvkereskedés alapításához nem kellett engedély. A szabadságharcot követő önkényuralom új intézkedéseket vezetett be, a kiegyezést követően a szigorítások megszűntek. Bizonyítja ezt az, hogy 1872-ben a nyomdászat szabad iparrá vált, nyomdát bárki alapíthatott, akinek pénze, ismerete, kedve volt. Az 1884. évi XVII. t. с azonban képesítéshez kötött iparágak közé sorolta a nyomdászatot és az egyéb grafikai ipart. A magyarországi nyomdaipar gyors fejlődésnek indult. 1866-ban 106 nyomda működött, 17 a fővárosban, 89 vidéken. 1900-ban már 680 nyomda, köztük 149 fővárosi és 531 vidéki nyomda szolgálta a polgárokat. 1914-ben összesen 1261, 287 fővárosi és 974 vidéki nyomda dolgozott. Sok városban több is. Kedvezett a vidéki nyomdaüzemek megszületésének, hogy 1890-től megalakult az Első Magyar Betűöntődé Rt. A rohamosan növekvő papírszükségletet a századfordulón már 20 magyarországi papírgyár látta el. A nagyüzemi nyomdászat rotációs papírhengereit a Gömör megyei Nagyszlabos gyára termelte. A nyomdák zöme - még a kis, vidéki nyomdák is - igyekeztek tevékenységüket könyvkötéssel, kiadóhivatallal, terjesztő apparátussal összekapcsolni. A nagy részvénytársaságok papírgyárakat is magukhoz kapcsoltak. A vidéki vállalkozások legtöbbje papírkereskedéssel foglalkozott. A szerzői jog ügyében az 1875. évi XXXVII. és az 1884. évi törvény tett lépéseket. Az 1921. évi LIV. törvény pedig lehetővé tette, hogy 1922-ben Magyarország csatlakozzon a már említett berni konvencióhoz. Ismeretes, hogy városunk fejlődése el nem szakítható a kiegyezést követő iparosodástól, a bányák, vasutak, a gyárak megnyitásától. A Salgó-Tarjánban ideiglenesen majd véglegesen munkát vállaló kétkezi- és szakmunkások, az üzemi tisztségviselők, a rohamléptekkel fejlődő község, nagyközség majd város tisztviselői kara, a lakossági szolgáltatásokat biztosító kisiparosok és kereskedők, az egyházi majd állami kezelésbe kerülő elemi iskolák, az üzemi és települési tanonciskolák, a polgári iskola majd a reálgimnázium fokozatosan megteremtette azt a használói kört, melyhez nyomda csatlakozott. Üzemi, hivatali, pénzügyi űrlapok, jegyzőkönyvek, meghívók, plakátok, szórólapok, újságok és könyvek kellettek, melyek igen korán életre hívták Salgótarjánban a nyomdákat. Az eddigi publikációk 1897-re datálják Salgótarján első nyomdájának létrejöttét. Ezzel szemben a most számbavett nyomdatermékek korábbi időpontot igazolnak. Salgótarján első nyomdáját Friedler Ármin alapította. Levéltári iparlajstrom ezt nem igazolja, mégis tényként fogadhatjuk el a nyomdatulajdonos 1902. július 20-án s Salgótarjáni Lapokban közzétett hirdetését: „A már 25 év óta Salgótarjánban fönnálló, jól berendezett könyv-86-