Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - K. Peák Ildikó: Ideológia, politika, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950–1980)

szereppel bírt az üzemi munkásság és a képzőművészek kapcsolatának erősítése, egyrészt az ismeretterjesztés jegyében, másrészt annak érdekében, hogy az alkotók ne szakadjanak el a „dolgozók életétől." Ez - a hatvanas években kiépülő - kapcsolat vált a következő évtizedben létrejövő szocialista szerződések alapjává. A város kulturális életében átalakulást eredményező kultúrcentrum határozattal szinte egy időben a megyei művészek munkakörülményeiben is jelentős változás ment végbe 1964ben, amikor is létrejött az Észak-magyarországi Területi Szövetség, mely magába olvasztotta a nógrádiakon kívül a régió valamennyi megyei alkotói csoportosulását (a nagyobb tájegységek szerint összevonás az egész országra érvényes volt.) A közös munka, a kiállítások régión belüli vándoroltatása, cseréje, a kapcsolatteremtés természetesen bővítette a helyi alkotók lehetőségeit, ugyanakkor az önállóság feladása számos ellentét, elégedetlenség forrását jelentette. Elsőként azon városi és megyei művészek számára kellett bemutatkozási lehetőségről gondoskodni, akik - színvonalbeli, vagy más okok miatt - nem kerültek be az új szerveződésbe. Számukra jött létre a megyei tanács jóváhagyása mellett - Iványi Ödön vezetésével - a Nógrád Megyei Képzőművészeti Stúdió, mely a József Attila Művelődési Központban működött. A Stúdió feladatként elsődlegesen a tehetségkutatást, a szakköri élet fellendítését tűzte ki célul, s lehetőséget biztosított arra, hogy legtehetségesebb tagjai idővel bekerüljenek az Alapba, vagy a Szövetségbe. Az Észak-magyarországi Területi Szövetség első bemutatkozó tárlata 1965. április 4-én nyílt meg az új megyei könyvtárban (a kiállított anyagot Salgótarjánon kívül a régió jelentős településein, Sátoraljaújhelyen, Egerben és Nyíregyházán is bemutatták.) E rendezvényt mindenképpen előrelépésként kell értékelnünk a megyei művészek korábbi tárlataihoz képest, hiszen a város és a megye alkotói kiléphettek korábbi elszigeteltségükből, bekapcsolódhattak a régió szellemi vérkeringésébe. A korábbi tárlatokhoz kötődő folyamatosságot a kiállítás megnyitó dátuma - április 4. - jelentette, hiszen az előző vernisszázsok is a kor legjelesebb társadalmi ünnepeihez - a felszabadulás ünnepe, május 1., illetve a hatvanas évek elejéig november 7. - kapcsolódtak. A „forradalmi tavaszhoz" való kapcsolódást erősítette az 1965. évi tárlat mottója - „munka és művészet" is. A kultúrcentrum határozat nyomán a fenti, már regionális jelentőségű, évenként jelentkező rendezvény mellett jelentősen megnőtt az egyéb - csoportos és egyéni - kiállítások száma a városban. Ennek oka egyrészt a kiállítóhelyek, lehetőségek szaporodása volt. Az új épületben, formában működő művelődési létesítmény mellett a Képcsarnok Vállalat 1966-ban, szintén a Fő téri modern komplexumban megnyitott helyi fiókja is bemutatott képzőművészeti kiállításokat. Az évtized második felében fokozatosan kialakult az iskolagalériák rendszere, s az üzemi kultúrházak is fogadtak, rendeztek tárlatokat. A képzőművészeti rendezvények szaporodásának másik okát abban láthatjuk, hogy a helyi - szervezeti tag - művészek ekkor már középgenerációsnak számító derékhada mellett megjelent a városban egy új, fiatal alkotói gárda, melynek magját részben Bóna Kovács Károly szabadiskolájának volt diákjai (mint Pataki József, Bojtor Károly), illetve az évtized végén, a hetvenes évek elején a városban megtelepedő, pályakezdő fiatalok (Lóránt János, Hibó Tamás, Szujó Zoltán) alkották. Körülményeiket, lehetőségeiket javította a műtermes lakások 1965-ben kezdődő átadása. A kiállítások számának növekedését szolgálták közvetve az MSZMP DC kongresszusán (1966) megszületett művelődéspolitikai irányelvek, melyek között helyet kapott a stílus szabadságának meghirdetése. Ezt a szabadságot sokan természetesen a megengedettnél tágabban értelmezték, a szocialista tartalomtól, a viszonylagosan valósághű képi megoldástól, -77-