Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Cs. Sebestyén Kálmán: A köz- és magánszféra határán (A civil társadalom néhány elemének változása Salgótarjánban)

lényegében folyamattá összeálló, kis eltérésekkel párhuzamosan futó szakaszai rövid idő alatt átstrukturálták a városi lét kereteit. Érintette ez az üzemi lakótelepeket is. Az, hogy a munkásság „bizonyos mértékig felhígult" - mint ahogy egy beszámoló minősítette (•

!3> - nemcsak a munkahelyek belső kapcsolatrendszerére volt hatással. Ugyanis a dolgozók jelentős része már nem a „telepen" lakott, hanem a város más részeiben, sőt a környék falvaiban. Munkaidőn kívül kivonta magát azon hatások alól, melyek a telepieknek megadták a „rimaiság" (illetve „acélgyáriság"), vagy az „üveggyáriság" tartalmi és érzelmi vonatkozásait. Az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete által 1981-85 között végzett vizsgálat hasonló eredményre jutott: „Salgótarjánban a régi kolóniák tradíciója, valamint a vállalatok ma is érvényesülő szemlélete és gyakorlata kedvező szerepet biztosít olyan lakóegységek kialakulásának, ahol a közös munkahely az a fontos összekötő kapocs, amely sok esetben katalizátora a közösségi kapcsolatok kiépülésének."'^ De ezeknek a lakótelepeknek mikroközösségei a városközpont átalakulásával is fokozatosan oldódtak, s egy-másfél évtized alatt jóformán az idősödő, nyugdíjas lakók generációs emlékezetében őrződtek meg a kötődés sajátos szálai. Előidézte ez egyben az üzemek melletti szakszervezeti művelődési házak egyik fontos funkciójának, a hagyományok ápolásának a leértékelődését is, mivel nem bővült az a bázis, mely nemcsak befogadta, hanem továbbéltette volna ezeket. Látványosan jelentkezett az utánpótlás hiánya a világháború után továbbélő formáknál (dalárdák, zenekarok, színjátszó csoportok). Megszűnni nem szűntek meg, de fokozatosan veszítettek jelentőségükből, mely főként a nyilvános fellépések csökkenő számában mutatkozott. Más oldalról közelítve ez azt is jelentette, hogy városi, vállalati szinten visszaesett érdekérvényesítő erejük, amely főként az anyagi támogatás terén érintette érzékenyen a csoportokat. Természetesen az összetevők közül lényeges elem, hogy elkészült az új városi művelődési ház, mely egyben megyei módszertani központ szerepét töltötte be. Itt helyet kapott egy állandó, színházi és zenekari produkciók kiszolgálására alkalmas színházterem. Összekapcsolódott ez a városközpont kiépítésével. Megszűntek a hagyományos lakókörzetek, felbomlottak az ezeken belül kialakult kapcsolatok. Helyileg itt működött - a város század elején kialakult települési rendje szerint - a legtöbb kisiparos és kiskereskedő. Gyakorlatilag a helyi kisipar leszűkítését is elérte - bár nem volt cél - a régi városközpont lebontása. Az új lakótelepek a városközpont peremén épültek föl, s más dimenzióba helyezték a társadalmi kapcsolatokat. Annál is inkább, mert a megnövekedett lakásállományból való részesedés a város más területéről, illetve környékéről betelepülőknek is biztosított volt. Érintette ez a gyári telepeket is azért, mert célul felszámolásukat tűzték ki, mint például a bányai, üveggyári kolóniák esetében, vagy az egyéni törekvések eredményeként költöztek az új épületekbe főként fiatalabb családok. „Az ember ha lakóhelyet változtat, szinte mindig életmódot is változtat - mondta Csík Pál, a város tanácselnök-helyettese, „A magyar városok rekonstrukciójának társadalmi, műszaki-gazdasági és esztétikai problémái" című országos konferencián. - Bizonyos, kedvelt tevékenységi formákat el kell hagynia, szabadidejét valami mással kell kitöltenie, fel kell dolgoznia az új ingereket, mindenképpen el kell viselnie sok más mellett egy fiziológiai és egy pszichés megterhelést is. Ez érvényes a városon belüli mozgásra is, ami szintén jellemzője a városnak, s az új lakótelepekhez való adaptálódás problémáját veti fel."

(3S) Azonban nemcsak az egyénnek, a városi vezetésnek is foglalkozni kellett az ebből adódó feszültségekkel. A már korábban idézett felmérésben megállapították, hogy „a lakótelep emberek nagy tömegét - olykor egy (kisebb) városnyi népességet - fogta össze egyetlen nagy differenciálatlan építészeti egységbe és nem számoltunk azzal, hogy ezzel az urbanizáció keretei között egy új minőséget teremtettünk." Jellemzője ennek a személytelen kapcsolatok, a társadalmi kontroll nagyarányú csökkenése, a „semmire nincs időm, mert hajtani kell" mentalitás.<

36) Hivatalosan „városi közvélemény", illetve „urbanizált közvélemény" kialakításának nevezték törekvéseiket a város vezetői. Ennek szálai voltak -52-