Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Szvircsek Ferenc: A szénbányászat és az urbanizáció kapcsolata Salgótarjánban

élmény is alátámaszt: „A vasúti indítóháztól jó pár kilométerre van a város. A városhoz vezető úton megismerkedhetik az utas a salgótarjáni illatos porral, piszkos bérkocsikkal, elhanyagolt környezettel. Általában feltűnő és visszatetsző az a hihetetlen szenny, mely az utcákon és köztereken van. 6000 koronát áldoznak évente köztisztaságra. A házak előtt azonban különböző illatú folyadékok kiöntve fertőzik a levegőt. Csatornázásról, vízvezetékről, befásításról, általában rendszerről és rendről szó sem lehet. A levegőnél csak a víz rosszabb. A seprést a tisztességes szél végzi, a szemét a Főúton kis kupacokba összegyűjtve várja a szemeteskocsit napokon keresztül, hogy aztán a járókelők szétrúgják, a szél szétfújja... A vásártér tele van ocsmány, bűzös hulladékokkal; tulajdonképpen nem is piac, hanem trágyatemető, ahol naponta számtalan ember és állat szemetel, ott évente kétszer takarítanak..., nem elég, hogy az egész város alá van aknázva, az utak oly szűkek, hogy két kocsi csak a legnagyobb üggyel-bajjal térhet ki. Talán ha egy nagyobbfajta katasztrófa folytán összeomlik a város, segítve lesz ezen az állapoton, előbb alig."

(14) A századforduló után a helyi polgár már így panaszkodott: „Egyszóval semmink sincsen, ami az itt tartózkodást kellemessé, az ide betelepedést pedig az idegenre nézve óhajtandóvá tenné. Vigasztalhatatlan állapot lenne az, ha ezeken a dolgokon nem lehetne egy kis jóakarattal segíteni." Ennél azonban súlyosabban esett latba az a tény, hogy érezhetően fogyott a nagyközség határában kibányászható barnakőszén mennyisége. Még nem tárták fel Somlyó és Gyurtyános széntelepeit, mely a bányászkodás idejét megnövelte volna. Érezhetővé vált az iparforgalom és a tőke szerepének csökkenése" ...mert a kőszén fogyóban lévén, a bányatársulat már nemsokára itthagy bennünket, és mert ez tényleg rövid időn belül be fog következni, annál inkább fokozott erővel kell hozzálátnunk a község fejlesztésének és új intézmények létesítéséhez, hogy pótoljuk a bányatársulat eltávozása folytán szenvedett veszteségünket."*

15

' Ráébredtek arra, hogy „A kőszén az, ami Salgótarjánt hirtelen, amerikai módon kiemelte a homályból, és ha polgárai ideje korán észre nem térnek, a kőszén lett volna ismét az, amely Salgótarjánt ismét odalöki az ösmeretlenségbe."

(16) A tények azonban könyörtelenek, számok, adatok, földtani kutatások eredményei mutatják, hogy a barnakőszén-bányászat az 1920-as évektől egyre erőteljesebben húzódott dél Kisterenye, Nagybátony - felé. Salgótarjánban is a bányászattal foglalkozó népesség aránya erőteljes csökkenést mutat: A MUNKÁSOK ARÁNYA AZ ÖSSZLAKOSSÁGON BELÜL SALGÓTARJÁNBAN 1G0 KERESŐBŐL 1B7D 190D 193G BÁNYAMUNKÁS 71 22 12 GYÁRI MUNKÁS 2 49 46 EGYÉB FIZIKAI MUNKÁS 4 9 8 MEZŐGAZDASÁGI CSELÉD, NAPSZÁMOS 11 5 2 EGYÉB FOGLALKOZÁSÚ 22 15 32 A Munka tárcaírója 1926-ban Salgótarjánról még ezt írta: „Már nem falu, de még nem város, ha törvényesen az is, ... Mégis kedves, derék, bájos ez a hely; hol bővelkedő, hol rongyos, majd előkelő után falusi, kóborló, egyes részeiben, különösen a város északkeleti táján eléggé -32-