Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Szvircsek Ferenc: A szénbányászat és az urbanizáció kapcsolata Salgótarjánban

Az építőanyagot a rákosi téglaégetőtől rendelték, pld. 1879-ben és a kapott téglából a gépek alapjait készítették el. A cementet Romániából, meszet Ragályból, Rózsalehotáról, Lónyabányáról, Kistugárból, stb. szerezték be. Az építőkő helyben volt kapható. A szükséges épületfát, amiből a munkásbarakkok épültek, az iglói Neuberger Félix cég szállította a zsindellyel együtt. A társulati téglaégetőről kevés megbízható adatunk van. Valószínűleg még a Szt. István társulat idejében, vagy belőle alakult új társulatnak a hatvanas évek végén megindult építkezései idején létesült. Helyileg a Forgách-akna mellett volt az üzem. 1885-ben tudomásunk szerint még használaton kívül állt, mert egy kőművesmester szerette volna kibérelni. A szénbánya társulat 1888-ban már üzemben tartotta a téglaégetőt, de kapacitása az igényeket nem tudta kielégíteni, ezért Fazekas-Zsaluzsányból kellett rendelni a többi téglát. (A saját gyártású tégla többnyire a kolóniák járdáinak javítására volt csak alkalmas.) A kolónia házainak tetejét homokkal beszórt kátránypapírral igyekeztek megóvni, az ideiglenesen létrehozott épületnél ez igencsak időt álló volt. 1878-tól van tudomásunk arról, hogy a mariascheini Büsscher és Hoffmann cég fedőpapírt szállított a bányának. De rendeltek kátrányos papírt a porosz-sziléziai Hirschbergből (Hausier cég), Bécsből (Otto Grafl német fedőpapírt, facementet közvetítő cég). Kísérletet tettek eternitlapok (Decklatten) használatára is, amit Beocsinból rendeltek meg. 1879-től ismét visszatértek a kátránypapírral történő fedéshez. A fazsindelyt a véglesi uradalom 1879-1882 között állandó jelleggel szállította a bányának. A cseréppel történő fedés 1880-tól tűnik fel a fazekas-zsaluzsányi rendelések között. A fazsindelyről és kátránypapírról 1889-ben tértek át a bádogtetővel történő fedési technikára, amit a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. szállított a bányatársaságnak. 1883-ban a vonaton utazó már ezt a képet láthatta: „... elrobogunk Salgótarján nagyközség mellett, előttünk terül el a „város" temérdek újonnan épült, modern stílű házaival, számtalan boltjával, s pompás házaival. Ezek helyén csak nemrégiben szalmás és füstös házak búslakodtak, ahol kereskedésnek nyoma sem vala és a két-három kocsmát kivéve üzletet jelentő cégnek nyoma sem vala." Ennek a képnek a kialakulásához az kellett, hogy a központi bányatelep és a Salgó-patak völgyében az acélgyári telep kiépüljön. Ennek a telepnek a házai - a falu zsúfoltságához képest - a külső szemlélőnek rendezettnek és tisztának tűntek. A század végén és a 20. század elején az üveggyár és a vasöntöde is kiépítette a maga munkástelepét. A telepek önellátásra voltak berendezkedve, teljesen önálló életet éltek. Rendjük, törvényeik az üzemek, bányák rendjéhez igazodott. A telepek szellős, tágas, rendezett képe mégis nagyon sok tömegszállást, túlzsúfoltságot takart és találó volt rájuk az „emberköpü" kifejezés. Salgótarján tagolt falu-városképe a bányai, vasgyári, vasöntödei, üveggyári részekkel a magyarországi kapitalizmus három korszakát mutatja, a kezdetektől a századforduló átlagkapitalista gondolkodásán keresztül a 20. századi kapitalizmus kétszínű arcáig.

(0) 1884-1885-ben lezárult a bányatelep építésének első korszaka, mely Zemlinszky Rezső bányaigazgató nevéhez fűzhető. Nemcsak egy vállalat igazgatója volt, hanem vezető szerepet töltött be 1885-ben bekövetkezett haláláig a város vezetésében is. Utóda Gerber Frigyes (1889-1897) lett, korán bekövetkezett haláláig. -27-