Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Horváth István: Mentelitás és mítosz. Jelenségek és összefüggések Salgótarján 20. századi társadalmi életéből

nelmi gyakorlat szerint nem volt hibátlan, és sok megoldása ma vitatható mar. - De tény: ez az új követelményekre alapozó, új városépítés megteremtett energiái vitték -viszik át, a napjainkban megfigyelt és átélt változás unos untalan előbukkanó akadályain a települést. E folyamat fontos pillére, hogy a korábban fáradtságos munkával létrehozott új közigazgatási és új politikai város mellé felépült - felépítették - a küllemben is új -velük lényegében szinkronban lévő -várost, így tehát nem elhanyagolható megtennünk azt a fontos megállapítást, hogy a 60-as években elindult városátépítő folyamat eredményeként jött létre a várost alkotó három elem egysége, amelynek lényege, hogy ennek birtokában, tudatában az itt élők számára biztonságot nyújt ez a felismerés, és az újra csak jelentkező megoldásra váró feladatokra fordíthatja figyelmét. E munkálkodásban döntőnek azt tartom - hogy a várost tartó negyedik pillérként - miként fogalmazódik meg az előre is figyelés követelménye és gyakorlata szerint szuverénül működő kulturális város. A dolgozat e keretek, és e folyamatok között élőkre, Salgótarján népére fordítja a figyelmét. A társadalom kialakulásának összetevőit, a cselekvés lehetőségeit és történéseit foglalja össze. írójának célja és szándéka nem lehetett más, mint ismeretére és tapasztalatára, az ebből eredő meggyőződésére építve rajzolja meg a visszahúzó mítoszoktól lassan megszabaduló település történeti valóságát korszerűen megközelítő képét, amelyet az itt születettek és itt élők önismeretéhez elengedhetetlenül szükségesnek tart. Salgótarján és a magyar városfejlődés Salgótarján a magyar, vagyis a Kárpát medencében végbement újkori városfejlődés XDC században elindult folyamatának szerves részeként jellemezhető. E folyamatot - a korábbi várossá válási hullámoktól - a piacközponti funkció, a közlekedési csomópont hatás, a gazdaságpolitikai, szellemi vonzáskörzet elvének együttes érvényesülése különböztette meg. A magyar viszonyok közepette az új településeknek négy típusa fejlődött ki. Az alföldi városok jellegzetessége a város és tanya kapcsolódása, amelyben az elemző Erdei Ferenc szerint az ősi magyar szálláselv gyakorlata élt tovább. Az Erdélyben kialakult várostípusban az új települési elemeket jellemző kritériumok mélysége és minősége volt jellemző, amelyet mások mellett Egyed Ákos vizsgálódásából ismerhetünk meg. A dunántúli települések hangsúlyos tulajdonságát a nyugati hatások erőteljes érvényesülése alakította ki - amelyet Bácskai Vera és mások tanulmányaiból követhetünk nyomon. A felvidéki városok kialakulásában és fejlődésében is kitapinthatóak ezek az utóbb említett hatások, de egyedi tulajdonságukat az teremtette meg, hogy ezek jellegzetesen bányavárosként váltak ismertté. A korai időszakban a só és ércbányászat, későbbi virágzásukat „vas és szén symbiozisa" váltotta ki. Mindezeken túl közös tulajdonságuk, hogy a nyersanyagot kitermelő munkások más tájról - a középkori Európából - érkeztek az adott városba. Lakáskörülményeik a máshol nem, vagy alig ismert kolónia a telepesek közösségére épülő településrész - rendjében alakultak ki. Felfogásom szerint Salgótarján ez utóbbi várostípusba sorolható. Ezt igazolja az is, hogy Teleki Pál példaként többek között a salgótarjáni széntelep, a gömöri-szepesi, a rudabányai vas ilyenfajta városfejlesztési hatását emelte ki. Mendöl Tibor azt hangsúlyozta, hogy а ХГХ századi folyamatokból hasznot húzva Salgótarján volt az a település, amely városként fenn tudott maradni. Az ő gondolkodásából megőrzendő a további város tipizálás motívuma is. Felfogása szerint a felvidéki települések típusába sorolható Selmecbánya, ahol amikorra a környéken elfogyott a nyersanyag, akkorra a település intézményei révén olyan urbanizáltsági fokot ért el, hogy a városi státusz fennmaradását ezáltal tudta garantálni.