Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Balogh Zoltán: Kaszinók, vendéglők, kocsmák. A társasági élet színterei Saltótarjánban 1900–1945

dők) az ipartestületi otthonban és a nekik tetsző vendéglőkben kerestek megnyugvást a fojtogató napi gondok elől. A kaszinók világa Elsőként a vállalati tisztviselők társaséletének színtereit, a város társadalmi életének mintát nyújtó kaszinókat tekintjük át. Az önálló épülettel rendelkező, egyesületként működő társaskörök alapszabályaiban fontos helyet foglalnak el a tagok számára kellemes időtöltést biztosító tevékenységformák. A művelt társaskörhöz illő szórakozás elemeinek megismeréséhez egy századforduló körüli alkalmi couplet (kupié) nyújt segítséget. A századvégi nagyváros szülöttje, az új műfaj megkomponálása is tulajdonképpen a szórakozás egyik fajtájának tekinthető. Esetünkben erre alkalmat Koháry János Inászó-bányatelepi tanító 25 éves pedagógusi munkásságának évfordulója nyújtott. Az inászói kaszinóban tartott ünnepségen elhangzott kupié számba veszi a századforduló kaszinóinak jellemző szórakozási formáit. „...Aki volt már tűzoltó és daláros S mint muzsikust ismeri őt a város Volt nevelő, diurnista és jáger Ismeri ő, mi a kontra és a sláger. Ferbli, tarokk, skat, huszonegy, preferánsz Neki az mind seczko jedno, alles ánsz, Kugliban is van ő neki virtusa, S mindig győzött, bár nehéz volt a tusa. Azonfelül karambolban oly erős Véle játszni nem is mer már ismerős."

(2) A még talán a művelt nemesi élet egyik attribútumaként jellemezhető zenei képzettség mellett ugyanúgy megtaláljuk a kaszinók világához szorosan hozzátartozó, sőt elválaszthatatlan kellemes időtöltését, a kártyázást. A szenvedélyes kártyások minden este verték a blattot, de a kártyakompániák találkozóinak klasszikus időpontja a vasárnapi délutánok voltak. A dohány- és pipafüstbe burkolózott kártyaasztaloknál ülő idősebb nemzedék főként tarokkot játszott, esetleg kalábert. A fiatalabbak egy kis hazardírozástól sem riadva vissza ferblit, huszonegyet osztottak. A társasági élet eme nemesi múltban gyökeredzett hagyományain túl feltűnnek a polgári világ szórakozási szokásai. A XDC század 2. felének külföldi, főleg németajkú tisztviselői magukkal hozták és meghonosították az osztrák és német városok, falvak jellegzetes játékát, a kuglizást. A szórakozásként űzött kuglizás társasági összetartó erejét felismerve a lanyhuló kaszinói élet felélénkítésére szervezett kuglidélutánokat az acélgyári tisztviselők számára igazgatójuk, Fabini Henrik az 1930-as évek elején. A Kaszinó klubhelységében csütörtökönként rendezett házi versenybe nemcsak a mozgékonyabb fiatal, hanem az idősebb tisztviselő generáció is bekapcsolódott. Az igazgató által kezdeményezett könnyed kikapcsolódás egyben a baráti összejövetelek felújítását, a kollegalitás elmélyülését tűzte ki célul. Amíg a társaságok a kuglibábu ledöntése felett érzett sikernek májustól szeptemberig örülhettek, a hosszú téli estéken a kaszinói élet egy másik nélkülözhetetlen tartozéka, a biliárd vette át a kuglizás szerepét. A különböző játékok közben, amelyeknek színteréül a kaszinók tekepályái, játéktermei, vagy játékszobái szolgáltak, egyben a vélemények kicserélésére is lehetőség nyílott. S hogy a mindennapi munkahelyi és egyéb, a férfiak között dívó témán (pl. a nők) -104-