Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Csongrády Béla: A művészet segít embernek maradni. Salgótarján színházi életéről

Babarczy László, Gáli László, Hegedűs D; Géza, Koltai Róbert, Makk Károly, Szilágyi Tibor, Udvaros Béla, Taub János. Igazán tekintélyes lista, pedig közel sem teljes, s elnézést kell kérni azoktól, akik nevét színészként vagy rendezőként felsorolásszerűen sem említettük. Az is találkozhatott tehát „élőben" (különösen, hogy több éven át a Balassi Bálint Könyvtár pódiumműsorai, a Holló Színház úgynevezett klubestjei keretében is megtehette) élvonalbeli színészekkel, aki soha máshol nem látott színházi előadást, s ha szeretne sem tudna - főként egzisztenciális okok miatt - a fővárosba utazni valamit, vagy valakit megnézni. Nem kis dolog tehát ez a helyben teremtett lehetőség, s látszatra egyértelműen zárja le az újra és újra felvetődő kérdést: kell-e színház a salgótarjáni közönségnek? Pedig, ha csak a bérletesek számát, a sorozatos félházakat vesszük alapul, akkor - érzelmeim, meggyőződésem ellenére - azt vagyok kénytelen kimondani, hogy nincs szükségük a salgótarjániaknak rendszeres színházi előadásokra. Pontosabban nem kell számukra egy ilyen „vegyes" kínálatú, elmélyült gondolkodásra is késztető program, amely komoly művészi értékeket, „katartikus" élményeket is hordoz. Kell viszont a vidámkodás, de az is inkább akkor, ha jól ismert színészek, mondhatni sztárok játsszák a főszerepet. Mert akkor nem a darabra, nem a színházi teljesítményre kíváncsiak a nézők közül sokan, hanem a tévéből, filmből, rádióból, különböző kabaréműsorokból ismert humoristának számító személyiségekre. (Természetesen azonnal más képet mutatnának az érdeklődési mutatók is, ha lenne a városban két-háromszáz fős, színházi előadásokra alkalmas kamaraterem, ahová könnyű lenne telt házas rendezvényeket szervezni, egy bohózat, vagy egy kabaré jobban is illik olyan nagyságrendbe, nem beszélve a színészekről, akik nyilván még nagyobb kedvvel játszanának zsúfolt, mint foghíjas nézőtér előtt.) Végül is az embereknek szuverén joguk, hogy mit szeretnek, kedvelik-e a színházat mint a művészeti ágak egyikét - mivel töltik szabadidejüket, mire költik a pénzüket, de az mégiscsak furcsa, hogy az értelmiségnek a tehetősebb, márkás nyugati gépkocsikra is költeni tudó része sem jár színházba, a vállalkozók - akik közül nem kevesen ugyancsak diplomások alig érdeklődnek a színház iránt. Nyilván nem azokról a kispénzűekről van szó, akiknek a szó szoros értelmében nem futja színházjegyre, hanem azokról, akik szellemi igénytelenségből, restségből, érdektelenségből és ki tudja még milyen okokból nem méltányolják azt a tényt, hogy itt helyben - nem kis szervezőmunka és ugyancsak nagy anyagi áldozatok árán - időnként kiváló társulatokat, remek előadásokat lehet látni. A potenciális közönség egy jó része sajnos rendkívül tájékozatlan, nem olvas helyi lapot, nem vesz kézbe műsorfüzetet, szórólapot, nem néz városi televíziót, nem pillant a plakátokra, s így nyilván nem is tudja, hogy mit veszít némelyik előadással, egy-egy ragyogó alakítás megtekintésének elmulasztásával. Hiába akarta a József Attila Művelődési Központ éveken át ifjúsági előadásokkal, a középiskolások részére hirdetett és tartott speciális tematikájú sorozatokkal mintegy „kinevelni" a színházbarátok utánpótlását. Vagy valahol másutt hasznosul e törekvés, vagy nem is volt igazán sikeres. Szerencsére van egy néhány száz fős törzsközönség, amelyik kitart a színház mellett, nem is nagyon bánja, hogy nincs állandó társulat, hiszen akkor mindig - de legalábbis sokáig ugyanazokat az arcokat kellene néznie, nem látná közvetlen közelről a tömegkommunikáció révén megismert kedvenceit, és azt vallja, hogy egy magára valamit is adó megyeszékhely, tekintettel polgáraira, éppúgy nem lehet meg színházi program nélkül, mint ahogyan irodalmi, zenei, képzőművészeti kultúra nélkül sem, vagy éppen, - hogy ne csak kulturális példát mondjak - minőségi sport nélkül. Igaza van Bárányi Ferenc költőnek, akinek szép gondolata az értelmiség, a polgárság színházhoz való viszonyára is érvényes: „Kicsit szabadon idézve József Atti-101-