Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Kovács Anna: „Literator vagy dilettant” Szentmiklóssy Alajos 1793–1849

Érdekessége (eredetisége), különlegessége (különcsége) ezen túl a tartalmában, a témaválasztásában, s a megoldás módjában lelhető meg. Honváry 26(+l) epigrammája olvasható benne, a terjedelem nagyrészét a hozzájuk csatolt fejtegetések, magyarázatok teszik ki. Ennek ellenére - bár felfogható elméleti dolgozatnak is - a mai olvasó számára leginkább szépirodalmi alkotásnak tűnhet, sajátos önvallomásnak, önarcképnek, egy művészi lelkiállapot tükrének. Adódik ez a minden sorából sugárzó személyes érintettségből, indulatból, egy mélyen sértett ember keresi a maga igazát, s mi több egy alkotó próbálja igazolni költői eljárásának jogosságát, művészi létjogosultságát." „Nem hízelkedünk avval magunknak - írta -, hogy mi, kik a művészetben csak dilettantok vagyunk, ezen fontos tárgyat tökéletesen kimerítettük légyen. Annyi bizonyos, hogy az aestheticai világban egy gazdag érre akadtunk. Bányászaink tiszte leend a nagy kincset onnan kiemelni, s fényre hozni. Állításainkat aestheticai törvények gyanánt vétetni nem akarjuk." Szentmiklóssy büszkén vallotta magát dilettánsnak, amivel egy új, a tudós költőtől, a klasszikus értelemben vett literátortól különböző író szerep kifejezésére törekedett. A klasszicista ízű Szerényi helyett az új írói álnév a Honváry is erre utal, jelentéstartalma alapján a romantika értékrendjére mutat. Az előszó szerint szerzőnk a magyar nemzeti szín és szellemkarakter jellemvonásait - e fontos tárgyat - kívánta bemutatni. Kiindulópontja Kölcsey volt, azaz „Cselkövy teve ugyan némelly fölfödözéseket, de azok nem lehetnének kielégítők. Sőt ezen műphilosophunk épen a fő princípiumban tévedett-meg, midőn a ragyogó szépet az egyszerűnek alája rendelé." Szentmiklóssy rögtön munkája legelején leszögezte legfőbb esztétikai tételét. A ragyogó szépet mint magasabb rendű abszolút értéket az egyszerű szép fölé helyezte. Az epigrammákhoz csatolt eszméiben tulajdonképpen ennek tartalmát próbálta meghatározni. Lényege, hogy „a magyar nemzeti szín a ragyogó szép", azaz egyértelműen a nemzeti szép eszményét, a romantikus szépség ideált állította szembe a klasszicizmus egyszerű szép ideáljával. Romantikusabb nézeteket vallott itt mint maga Bajza, a romantika félelmetes hírű harcos kritikusa. Honváry hazafias ihletettséggel festette meg a ragyogó szép képét. S hogy milyen is ez a szépség ideál, azt táncunk, muzsikánk, öltözetünk mutatja, nemzeti karakterünk határozza meg, és nemzeti irodalmunkban, költészetünkben lelhetjük föl. Honváry bőségesen idézett azon „költés köréből, mely magyarokat fest, többek között Vörösmarty, Kisfaludyak, Berzsenyi, Kölcsey, Bajza műveiből, sőt példát hozott arra is, hogy „miként lehessen még a pór szájába adott beszédből is a ragyogó szép színeit kitüntetni", de „közmondásaink is bő kútforrásul szolgálhatnak". A történelmi példák mellett (Hunyadiak, Zrinyi, Árpád) lényeges eleme gondolatrendszerének „a jelenkori dicsőség" felemlegetése, a korszerűség követelménye: „magyarokat kelletik a kor szellemének változásaihoz képest, ideális fényben föltüntetni." Nemzeti szépségeszmény, eredetiség, hazafiság, népiesség, korszerűség - időszerű társadalmi és irodalmi kérdés- és problémakör korszerű fogalmai ezek Honváry korában. A nemzeti jellem megrajzolásakor a romantikus nemzetkarakteriológia fogalomrendszerén belül mozgott. A magyar szabadságszerető (a művészetben is), örök bálványa a haza, a hazaszeretete véglehelletéig lángol - mondta Honváry, majd sokat sejtetoen hozzáfűzte „de még a poharak között is szeret róla emlékezni". A szokásos (szabványos) minősítéseket (frázisokat) felvonultató jellemzésnek volt egy figyelemre méltóan izgalmas gondolata, eredetien használt fogalma: a szeszély. „A magyart szeszélyesnek állítjuk", a „magyar character az öröm, s fájdalom elegyedéséből áll", „ezen nyugalom a hévben a magyar character egyik legszebb vonása". A szeszély azonban nemcsak, és nem elsősorban nemzetkarakteriológiai, de legfontosabb esztétikai, művészeti, alkotáslélektani fogalma Honvárynak. „Ezerféle vegyület érezteti magát az emberi szív, s fej produktumainak tüneményeiben... A léleknek ezen állapotja midőn a múvészségbe által foly, szeszély - nevet visel....Töltse az örömhöz szokott szívbe bánatot, vagy megfordítva, s szeszélyt fakasztasz benne... A lélek szeszélyes állapotjában az ész az érzékek játékainak magát önként alávetvén, nem ő ad ezeknek iránylatot, hanem azt ezektől nyeri... A szeszély esztétikai tekintetben nagy kincs. A nevess