Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Közlemények - Hausel Sándor: Szécsény, Vár utca 13. Adatok a Forgách kastély huszadik századi történetéhez

hogy „Tűzharcos és tudor". Doktorátusának jellege ismeretlen. Gross Jenő túlélte a második világháborút, 1948 őszén Budapesten halt meg. ' A Szécsenyt három évtizedig birtokló földesúrnak mind személyéről, mind uradalmának működéséről kevés ismeretünk van. Gross nem volt a kastély ura a régi értelemben. Inkább budapesti lakos lévén többnyire nyári laknak tekintette, nem pedig főúri rezidenciának. A Szécsényben 1917-1918-ban két évet tartózkodó írónő, Mollináry Gizella életrajzi ihletettségű regényében érzékletes leírását adja a kastély megváltozott szerepének, amelyet érvényesnek tekinthetünk a negyvenes évek közepéig: „Különös életet tapasztaltam a kastély körül. Olyan volt a légkör, hogy megölte a romantikát. Nyoma sem volt annak a magányos, elzárkózó előkelőségnek, mely az ilyen parkkal, évszázados fákkal övezett nagyúri lakokat rendesen, még a füzetes regények címlapján is körülveszi. Hogy ez a kastély valamikor hősi elindulások, tragikus szerelmek vagy ősi nemzedékek végzetes sorsfordulóinak színhelye lett volna, - mint ahogy a füzetes regények gyerekfantáziámban azt rögzítették - eszébe se jutott itt az embernek. Hogy itt valamikor olyan parókás urak és púderes hölgyek népesítették be a szobákat, milyeneket képeken és a múzeumokban megcsodáltam - el sem lehet képzelni. Sem azt, hogy fogatok vagy fullajtárok fordultak ki-be a parkba. Valami bántó józanság terpeszkedett a nagy épület körül, mely józan őszinteséggel tárta fel a dolgok, tárgyak és cselekedetek felemás vagy rosszul kendőzött, kicsinyes üzleti voltát. És ez itt bántóbb volt, mint egy budapesti bérházban. Itt állt ez a szép, nagy, emeletes kastély, melyről dicsekedve hangoztatták, hogy negyven szobája van - de sehol és semmiből nem érződött, hogy ezeket valaki birtokba vette, használja, lakja és korlátlan úr benne mindörökre. Az volt itt az ember benyomása, hogy ezt valaki hosszabb-rövidebb időre bérbevette és kihasználja. (Kiemelés tőlem - H. S.) A kastély tulajdonosa zsidó földbirtokos volt, ki mint tartalékos hadnagy bevonult ugyan, de a földbirtok alapján felmentett volt." Az bizonyos, hogy a kastélyt 1944. 2. 16-án adta el (illetve a felesége), a tulajdonjog változását 1944. augusztusában jegyezték be fele-fele részben báró Lipthay Béla és herceg Odescalchi Eugénie javára. Bár az adásvételi szerződés nincs meg, a községi iratok azonban utalnak arra, hogy dr. Gross Jenőné 5 szobát és különféle mellékhelyiségeket fenntartott magának, de ezeket hatóságilag igénybe vették, tekintettel a katonai beszállásolásokra és a „nehéz szécsényi lakásviszonyokra". Az új tulajdonos, az Erdélyből áttelepülő Lipthay család életét a feleség nagyszerű emlékiratban örökítette meg. A férj tudományos tevékenységéről is készült méltatás, emlékét a kastély falában emléktábla örökíti meg. Hogyan nézhetett ki ekkor a kastély? Lipthay báróné emlékiratában a következőket írja: „Bútorostul vettük meg a kastélyt, és néhány szép szőnyeggel. A bútorokat azonban nemigen fogjuk használni: zömükben stílus nélküliek." Hozzá kell tennünk, hogy a teljes épületet nem vehették az új tulajdonosok birtokba, mert a magyar katonaság lefoglalta magának a könyvtár és még néhány szoba kivételével. Itt kell szólni a kastéllyal egykor szoros együttest képező parkról. A kastélypark állaga a háború után rohamosan romlott, faállománya fogyott. Dr. Manga János, a balassagyarmati múzeum igazgatója és egyben a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja (MMOK) megbízottja, látva az áldatlan állapotokat az AVH Határőrség szécsényi parancsnokságával kötött megállapodást a park használatával kapcsolatban, abban a reményben, hogy ez megoldást hozhat. A parkban katonai sportpálya és gyakorló tér létesítését tervezték. A parancsnokság vállalta, hogy a park egész területén a faállománynak és a réteknek épségét és karbantartását biztosítja. Megoldást ez sem hozott, a park tönkrement. A kastély és a park sorsa véglegesen akkor vált el egymástól, amikor a kastély 1970-ben a Megyei Múzeumi Szervezet kezelésébe került, a park pedig a községi tanácsnál maradt. A front 1944 decemberében elérte Szécsenyt, a városért súlyos harcok folytak, amelyek során elpusztult az üvegház, az istálló, de sérülések érték a kastély főépületét is. A hajdani vár falai, a kastély pincéja a tulajdonosokon kívül sok száz szécsényinek is menedékhelyül szolgált: „A kastély pincéje két helyiségből állt. Ezeket rövid kis folyosó kötötte össze. Megnyugtató látványt nyújtottak a két méter vastag falak, amelyek annak idején a szécsényi várfalra épültek. Fejünk fölött - a szokványos pincéhez viszonyítva magas boltív tartotta a mennyezetet. A falban az ablaknyílásokat erős vasrácsok és igen vastag cementlapok zárták el a külvilágtól. Védett volt kastélyunk pincéje, biztos védelmet kínált a lövedékek és aknák ellen, ezért néhány rövid nap alatt zsúfolásig megtelt." A harcok elvonultával az újjáépítésre nem volt lehetőség. Sőt, Szécsénynek, a „mini uradalomnak" 275