Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Közlemények - Szomszéd András: A kisterenyei szénbányászat kezdetei 1896-ig

mélyítését. - Ezen kutató aknáról, valamint a Bükvölgyben a kilencvenes évek végén végzett fúrásokról nincs semmilyen feljegyzésünk. Bozics nevezetű somlyói vájártól, aki ezen aknában nyolc hónapig dolgozott a következő értékes adatokat tudtam meg: A Világospusztai akna 2 méter széles és 4 méter hosszú, két szállító és egy járó osztállyal bírt. Keményfa koszorúkkal, keményfa bélés deszkákkal van kiácsolva: tölgyfa létrákkal és tölgyfa padozattal ellátva. A kutatás beszüntetése alkalmával 13 erős padozatot készítettek és földeltek le, az összes berendezéseket érintetlenül hagyták az aknában. Az akna 130-ik méterében harantolta állítólag az első telepet, amely 30 cm tiszta fényes szén és 90 cm átszőtt, erezett, palás. Húsz méterrel mélyebben tehát cca 150-ik méteren áthaladtak a 10 cm vastag tiszta szénből álló második telepen, majd a 190-ik méterben megütötték a harmadik telepet, amely állítólag 120 cm vastag tiszta fényes szén volt. Ez a kutatás nyitánya volt a második bányászkodási korszaknak. Egy időre azonban a szénkitermelés Kisterenye területén mintegy két évtizedig gyakorlatilag szünetelt. Kifejezett helyi szükségletre pár bányász tevékenykedett e kibúvások mentén. Például az 1900-as bányakalauz adatai szerint báró Solymossy László kisterenyei bányájában Rittler Nándor gondnok felügyelete alatt 5 munkás dolgozott és 8270 q barnaszenet bányászott.' Munkások, munkáslétszám Dzsida József a nógrádi szénbányászatról írt alapvető munkájában" a termelést felfuttató munkásság eredetéről írja többek között a következőket: „Az őslakosság semmi pénzért nem volt hajlandó a bányában dolgozni, lévén e munka csak gránereknek és liptákoknak való. Azért megindult a toborzás és német, tót, cseh, osztrák, lengyel, stájer, krajnai stb. munkásokkal telt meg rövidesen a bánya..." Nem volt ez másképp Kisterenye esetében sem. Már az 1857-ben említett Berg Adolf neve is mutatta, hogy nem helyi születésű. Minden bizonnyal német nyelvterületről jött ide. Az egyházi anyakönyvekből ismerjük 1869-ből a Gömör megyéből munkát vállalni idejött, s a Keszipusztán lakó Gurtanus Hoza nevű bányászt - az anyakönyvi bejegyzésben metalli foss(or)-szénbányász, akinek ez év decemberében Mária nevű kislánya született. A felesége neve Anna Как. 1870 januárjában Gustavus Petuk „maschinista" Carolus nevű gyermekének keresztapja Carolus Holitsek „Huttmantius" bányász, de ebben az évben Keszipusztán lakó Koncsek, Henni(?), Klinár, Plachta, a Kisterenyén lakó Kiglex, és a csengerházi Pokorni bányászcsaládoknál született gyermek. A keresztszülő párok előnevei: Ruzsik-Kmett, Szakrajcsek-Fiala, Kosiczár-Czippa, Watejszka-Watejovka stb. ' Az 187l-es anyakönyvi adatok többségében a keszipusztai bányászokról, az 1872-esek pedig már a ravaszlyuki bányában és kolóniában lakó bányászok jelenlétéről tudósít. A nevek mind olyanok, melyek ezen a környéken csak a bányászkodás megindulása után tűntek fel. Hogy valójában honnan jöttek erre az 1873-ban pusztító kolerában elhaltak adatai nyújtanak felvilágosítást. A kolera ravaszlyuki bánya-kolónia területén ütötte fel a fejét 1873. február 5-én, amikor is elhalálozott ebben a betegségben Joannes Dravecz 52 éves ravaszlyuki kolóniában dolgozó bányász. Őt még 32 társa követte az év folyamán. A kisterenyei anyakönyvi kerületben - Nemti falu kivételével - az anyakönyvi bejegyzések szerint 85-en haltak meg ebben a járványban, s közülük 55-en voltak a bányászkolóniák lakói. A plusz 23 fő a Tőkés bányakolónián lakott. A Keszi- és Ravaszlyuk bányatelepeken lakó 32 elhalálozott bányász, illetve hozzátartozója az alábbi helyekről származott, már ami a születési helyüket illette. Nyolc esetben csak az ország, illetve tartományt jelölték meg lakhelyül: Bohémia-Csehország; egy-egy fő születéshelye Liptó, illetve Szepes megye, egy fő Bécsből származott. A többieknek Igló, Selmecbánya, Bélabánya, Szlávinka, Zsakovác, Szilbach(!), Szomolnok, Ipolyság, Reschitz, Nagyzellő, Udine nevű helységek voltak származási helyként megjelölve, az egy dorogházi és salgótarjáni mellett. A dorogházi neve Bakos József, a Salgótarjánból elszármazotté pedig Josephi Negre(?)' Azt hisszük, a nevek és származáshelyek egyértelműen bizonyítják, hogy az 1869 tájékától az 1890-es évek végéig tartó kisterenyei bányászkodás úttörői a Monarchia legkülönbözőbb tartományaiból verbuválódtak - Kozmatelep, Keszipuszta, de főleg Ravaszlyuk kolóniára is az volt a jellemző, „...hogy utcáin több idegen szót lehetett hallani, mint magyart. ' ' 243