Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Régészet - Simán Katalin: Irányzatok az őskor legkorábbi szakaszainak kutatásában

Nem véletlen, hogy az éppen korábban említett természeti népeknél tiltják a magántulajdont és kötelező a javak direkt vagy indirekt felosztása. Nem csak a vadásztörzsek maradékaira igaz ez, bár ott a legszembeötlőbb, hanem a nagy paleoindián társadalmakra is, ahol, jóllehet a társadalmi tagozódás megindult, a teljes népesség fennmaradása nem az egyéni vagyonon, hanem a kincstárakban őrzött és a vezetők által szétosztott javakon alapszik. Bizonyíthatóan ugyanez jellemezte a legtöbb ókori társadalmat is. A két séma - a vadásztársadalmakban érvényesülő és direkt elosztáson alapuló rend és a későbbi növénytermelő, pásztorkodó népeknél megfigyelhető redisztribúció két további fontos és jellemző vonásra is felhívja a figyelmet, mégpedig a munkamegosztásra és a többlettermelésre. A munkamegosztásnál két dolgot vehetünk figyelembe. Az egyik, hogy minden emberi társadalom egyénekből áll, akik jóllehet lehetőségeikben és alapvető biológiai adottságaikban azonosak, mégis igen sok egyéni jelleggel rendelkeznek - gondolkodás minősége, mozgás összehangoltsága, esztétikai érzék, kreativitás stb. Emellett egyértelmű a szexuális dimorfizmus megléte. Míg az első szempont csak a lehetőségét rejti a munkamegosztásnak, az utóbbi szükségszerűvé is teszi. Ezt nem a képességek, hanem egyszerű fizikai lehetőségek határozzák meg: az, hogy a nő szüli az utódot és a nő szoptatja. Következésképpen a nők egy része eleve nem vehet részt olyan munkában, amely hátrányos lenne az utódra vagy az utódlás lehetőségére. A létfenntartás mellett a legalapvetőbb szempont minden társadalomban, még az állatokéban is, a fajfenntartás. Az állati társadalmakban ez ösztönösen nyilvánul meg. Az ember, aki már a tervszerű eszközkészítéssel, a kész eszközök megtartásával előregondolkodás képességét bizonyítja, feltehetően a fajfenntartást sem bízta csupán az ösztöneire, már csak azért sem, mert az emberi utód kihordási ideje igen hosszú, egy terhességből egy utód származik és ennek az utódnak az életben maradási esélyei- sem rózsásak. A munkavégzésnél tehát már az emberi társadalmak legkorábbi szakaszaiban is valamilyen fokon létre kellett jönnie a nemek közti munkamegosztásnak. Ez magába foglalhatta a vadász és nyersanyagszerző expedíciókra való válogatást, illetve azok kiválogatását, akikre ezek túlzottan megterhelők lehettek, akik fizikai állapotuk miatt nem vehettek részt. Ugyanakkor számos olyan munka elvégzése várt a csoport otthon maradt tagjaira, melyre a gyűjtögetőknek és vadászoknak nem volt idejük (bőrkikészítés, élelemtartósítás, növényi élelem tartósítása, háztartási eszközök és ruhák készítése stb.). Nagyon valószínű, hogy ez a munkamegosztás eleinte csak részleges volt, bizonyos időszakokhoz, életkorokhoz kapcsolódott. Az egyes munkák rögződése egyik vagy másik nemhez feltehetően későbbi fejlődés eredménye. Az egyéni képességek szerepe a munkamegosztásban szintén csak akkor kezdhetett szerepet játszani, amikor a mennyiségi és funkcionális alapigényeken túlléptek. Mindaddig, amíg egy kő-, fa-, csontvagy agancseszköznek egyetlen kritériuma az volt, hogy megfeleljen annak a célnak, amire szánták, mindaddig, míg a társaséletben a minimális feltételeknek kell eleget tenni, nem igazán számít, ki, milyen többletet tud előállítani, akár mennyiségi, akár minőségi szempontból. Mivel mindenki részesedik a csoport javaiból, nem érdeke és nem igénye a többlet senkinek. A minőségi és mennyiségi többlet előállításának egyetlen elfogadható indoka a társadalmi megbecsülés, helyzet lehetett a kezdeti időszakokban. Ugyanis az élet megváltozásával már nem a legerősebb hím, illetve nőstény kerülhetett csak a csoport élére, a fennmaradáshoz már minőségileg több kellett, mint például az előrelátás vagy a csoportos munka szervezése, avagy egyszerűen a társadalom bizalma, megbecsülése. Régészeti adatunk mindezek bizonyítására nincsen. Tudjuk azonban, hogy az alsó paleolitikumban már vadásztak nagyvadra (elefánt, rinocérosz), a középső paleolitikumban már veremben tárolták a húst és tömeges idényvadászatot is folytattak. Egy-egy helyidegen nyersanyag jelenléte tanúskodik róla, hogy igen nagy területeket jártak be. Ez az az időszak, amikor a népességek erősen differenciálódnak, határozott „iparokra" bomlanak. Kialakulnak a technológiai sajátosságok és a viselkedésbeli jellegzetességek. Követhetővé, de legalábbis feltételezhetővé válik egyes „iparok" csoportjainak vándorlása. Ezekben az időszakokban nincs egyértelmű jele annak, hogy specializált települések jöttek volna létre. Minden klasszikusan középső paleolit lelőhely az élet teljes szférájára utal. (Kivételt ezalól egyedül talán a darabolóhely mutat, ahol a leölt állatot a vadászat helyén feldarabolták, hogy csak a hasznos részeit vigyék a településre.) A leletanyag mennyiségi változása inkább a népesség 160