Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Néprajz - Limbacher Gábor: A templombúcsúk és egyéb búcsúszerű ünnepek vázlatos története

csak a katolikus vallásra vonatkoztatva szerepel, mivel a kegyhelyen történő gyónás és áldozás is a szokásmeghatározás része. " A Katolikus Lexikon a búcsújárás szokását létrehozó, formáló indítékok alapján foglalja össze a meghatározást. ílymódon sikerül az általános, más kulturális-vallási keretek között megvalósult zarándoklatokkal való összefüggéseket kimutatni, és mód nyílik a sajátosan keresztény, katolikus fejlemények számbavételére is. Eszerint egyik indíték, hogy a búcsújárások célpontját az imameghallgatások által kitüntetett kegyhelyek képezik - melyet Bálint Sándor és Barna Gábor is ismertet -, amelyek a keresztények számára Krisztus és a szentek működési vagy szenvedési helyei, illetve sírjai voltak. Másrészt a meghatározás utal az emberi természet azon általános jellegzetességére, hogy az ember szereti ünneplő lélekkel felkeresni a nagy elődök életéhez kapcsolódó jeles színhelyeket. E kettős indíték a szokás általános emberi alapja, és a meghatározás ki is fejezi, hogy a zarándokiások ennyiben nemcsak a kereszténységen belül szokásosak. Újabb és szempontunkból kiemelkedő szempontja a Katolikus Lexikon szócikkének, hogy kitér a szokásgyakorlat és a búcsúkiváltság összefüggésére:, „...az Egyház, hogy a Búcsújárások hitvalló s bűnbánati tartalmát növelje, egyes szent helyek felkeresését búcsúkkal látta el, innen a búcsújárás neve." Az eddigiek két kérdést vetnek föl: 1. A szokásgyakorlat búcsújárás megnevezése és a templom felszentelési és titulus ünnepének búcsú, templombúcsú jelölése sajátosan magyar fejlemény-e? 2. A búcsújárás szokásgyakorlatában a búcsúkiváltság kapcsolódása egyedül egyház- és vallástörténeti jelentőségű, vagy a történeti népi vallásosságban is jelentős fejlemény? 1. A válaszadáshoz három fő nyelvet kiemelve, az elnevezések latin, német és angol megfelelői rendre: templombúcsú: encaenia; Kirchweih (fest); patronal festival, parish-feast, búcsújárás: peregrinaatio; wallfahrt; pilgrimage; indulgentia; Ablaß; indulgence (büntetéselengedés). Az összehasonlító megnevezések alapján megállapítható, hogy a magyar nyelv és vallásos szemlélet sajátossága, hogy az ideigvaló büntetéselengedés kegyelmének jelölésére szolgáló kifejezést átvitte az e kegyelmet nyújtó zarándoklatok és templomünnepek megnevezésére is. Ennek felel meg azaz, hogy e magyar megnevezés a búcsúengedélyezés gyakorlatának XII-XIII. századi kialakulása után, és nem előbb keletkezett - a szó egyes jelentéseinek első irodalmi előfordulása is. A búcsú szó használata először 1095-ből való, de nem vallási - hanem engedély: licentia, erlaubnis - értelem75 ben. ' Amennyiben a Bulcsú személynevet is idevesszük, akkor a szó az írásos forrásokban egészen a X. század közepéig vezethető vissza. Büntetéselengedés értelemben először az 1480-as évekből, zarándoklat értelemben pedig 1568-ból ismerjük a kifejezést. Meglepő, hogy a templomszentelés ünnepeként először csak 1803-ban említi írott forrás. 2. Történeti elemzésünkből egyértelműen látható, hogy a középkorban a búcsúadományozás valamely felszentelt hely számára a látogatottság fokozódását vonta maga után. A búcsúkkal való viszszaélést épp a búcsúk tömegek általi keresettsége tette lehetővé, amikor a búcsúkiváltság engedélyezését követően a nagyobb látogatottságból és egyben a búcsúszerzéshez kapcsolódó pénzadományokból származó anyagiak kerültek előtérbe. A XIII. századtól a ferencesek által terjesztett esti harangozás és Úrangyala imádság is akkor terjedt gyorsan el, amikor XXII. János pápa búcsút fűzött hozzá a XIV. század első harmadában. A katolikus népi vallásosság újkori történetében is több adat mutatja a búcsúkiváltság vonzerejét. Például a XVII. században általánossá vált napi háromszori harangozáshoz fűződő ima csak akkor terjedt el egységes formában, amikor ahhoz XIII. Benedek pápa búcsút csatolt az 1720-as években. A nép által igen kedveltté vált, a barokk jámborság egyik fő megnyilvánulásának számító keresztúti ájtatosság, nagymértékben az 1726. év után terjedt el, amikor a pápa megengedte, hogy a keresztúti búcsúkat a világi hívek is elnyerjék. Ezek alapján megállapítható, hogy a megbocsátott bűnök után maradó ideig tartó büntetések elengedését jelentő lelki kegyelemre vonatkozó búcsú fogalomnak a megnevezésben is megnyilvánuló transzponálása a búcsújárásra és a templombúcsúra sajátosan magyar jelenség. Emellett az iménti értelemben vett búcsú a középkor óta fontos tényezője a népi vallásosságnak, és a búcsú névátvitele a zarándoklás szokásgyakorlatára, ezen időszak (XI-XII-XX. század) első harmadában ment végbe. Következésképpen értelmét látjuk a búcsújárás fogalom és megnevezés fentiek szerinti módosításának a magyar vallási néprajzban. Javasoljuk, hogy a búcsújárás eddigi tágabb értelmét a mindezidáig szinonimaként használt zarándoklat váltsa föl, a búcsújárás pedig csak a búcsúkiváltság kialakulása 138