Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Néprajz - Limbacher Gábor: A templombúcsúk és egyéb búcsúszerű ünnepek vázlatos története

búcsú ne terjedjen egy éven túl... majd a fölszentelés évfordulóján a föladott penitencia elvégzéséért engedélyezett búcsú ne haladja meg a 40 napot." E rendelkezés hatását a magyarországi adatok is mutatták. A későbbi túlzások következtében az 1414-1418. évi Konstanzi Zsinaton ismét szükségessé vált a búcsúk gyakoriságának szabályozása. A XV. század második felétől a pápák könyörgésképpen a megholtak számára is engedélyeznek búcsút, ha a hívek jámborságtól indíttatva a búcsúval rendelkező templomot meglátogatják, és fenntartására adakoznak. ' Itt a búcsúajándékozásnál praktikusan a templomfenntartás volt a cél, nem ünnepi kultusz erősítése, így a feltételt képező templomlátogatások sorában a templombúcsú alkalma nem számított kiemelkedő lehetőségnek. Az elvilágiasodott életmódot folytató reneszánsz kori pápák Róma művészi fejlesztése és udvartartásának érdekében a búcsúkat gyakorta pénzszerzésért engedélyezték. A búcsúkkal kapcsolatos számos visszaélés volt a legfőbb oka annak, hogy a búcsúk kérdése alkalmassá válhatott az egyházszakadás, a reformáció eseményeinek közvetlen kiváltására. Ezeket követően a Trienti Zsinat a kezdetekhez visszanyúlva értelmezte újra és védte meg az egyház jogát a búcsúk hirdetésére. A XV. századra teljes búcsúkiváltságot kap Assisi Szent Ferenc Porciunucla kápolnája, majd az összes ferences templom. " E folyamat gyors megvalósulását tükrözték az említett magyarországi adatok. A jubileumi és más teljes búcsúk engedélyezésénél szokásban volt a gyónási levél vagy búcsúlevél adományozása. Ezt bizonyos pénzösszeg esetén bárki megkaphatta saját maga vagy mások részére, ezáltal a bűnbánó, életében egyszer maga választotta, pápai jogokkal felruházott papnál gyónhatott, és teljes búcsúban részesülhetett. A középkor 3. harmadában a búcsúban részesítés népmissziós jelleget kezdett ölteni. Rendesen egy fő megbízottra ruházták főpapi úton a búcsúhirdetés gyakorlását, aki azután más papokat vett maga mellé, akik mint gyóntatok is rendkívüli feloldozó hatalmakkal voltak felruházva. Megjelenésük során egy-egy vidéken a búcsú elnyerésére gyakran egy egész környék városi és falusi lakossága összesereglett, prédikációkat hallgatott, meggyónt, megáldozott, bűnbánatot tartott, ájtatossági cselekedeteket végzett, melyek közül a szegények számára adott alamizsna volt a legelterjedtebb. Reálisnak látszik, hogy ezzel függ össze a középkori falusi templomok némelyikénél ma is megtalálható „szegények egyháza" épületrész. Az előzőekből láthatóan a XIV-XV. század folyamán egyre több templom kapott búcsúkiváltságot, a búcsúnyerések valóságos népmissziók voltak, és valószínűleg ez volt az az időszak, amikor a templom felszentelésének vagy védőszentjének ünnepéhez a búcsúnyerés funkciója járult széles körben, és ezidőtől azonosulhatott ez ünnepekkel a „búcsú" elnevezés. Ezzel hozható összefüggésbe egy Nógrád megyei példa: Cserhátsurányban 1344-ben Csór Tamás templomot épít, és számára a pápától búcsúengedélyt kap. Hogy ez milyen lehetett, arról forrásunk nem szól, de a már ismertetett pápai korlátozások és más megállapítások szerint köz falusi templomnál inkább részleges búcsúkiváltságról lehetett szó. A középkori lelkiség és szokás alapján nyilván a surányi templom is birtokolt Szent István ereklyét titulusának megfelelően, mely azonban sajátos helyzetet is eredményezett. Ugyanis azok a templomok, amelyekben Szent István ereklyét őriztek, a középkorban mind, kisebb-nagyobb vonzáskörzetű búcsújáró helyekké váltak. Szent István ünnepe már Szent László I. törvénykönyvében is a kötelezően megülendő 32 ünnep között volt. A Trienti Zsinat nyomán, a búcsúk újkori történetében IX. Kelemen pápa 1668-ban külön egyházi hivatalt, kongregációt alapított a búcsúk és ereklyék ügyeinek intézésére. Ezzel kapcsolatos intézményi változásokra X. Pius pápa idején 1904-ben, majd 1908-ban került sor, amikor a búcsúk és szertartások kongregációja összevonásra került, illetve a búcsúk kérdése a Sanctum Officium hatáskörébe került. E hivatali működés részletesebb vizsgálata adhat majd választ a templombúcsú és a búcsúkiváltság újabbkori összefüggésének általános kérdésére. Végül áttekintésünk alapján kitérünk még a búcsújárás, zarándoklat szokásgyakorlata és megnevezése közötti viszonyra. A búcsújárás néprajzi és katolikus vallási meghatározásának számbavétele szükséges mondandónk megfogalmazásához. Bálint Sándor nyomán Barna Gábor meghatározása szerint a búcsújárás a búcsú szó egyik jelentése (peregrinatio), a szélesebb értelemben vett szent zarándoklat, szent helyeknek imádságos, áldozatos fölkeresése vallásos indíttatásból, hogy ott természetfeletti segítséget, kegyelmet nyerjenek. A meghatározás szerint minden magasabb fokú vallásban megtalálható. A Magyar Néprajzi Lexikonban Manga Jánostól e meghatározás szűkebb értelemben, 137