Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Néprajz - Limbacher Gábor: A templombúcsúk és egyéb búcsúszerű ünnepek vázlatos története

XX. KÖTET NÉPRAJZ A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 ETHNOGRAPHIE A templombúcsúk és egyéb búcsúszerző ünnepek vázlatos története Limbacher Gábor A történeti Magyarország nyugati és a ma Szlovákiához tartozó északi területei mellett a Palócföld a búcsújáró helyek koncentrált térségének számít. Másrészt e régióban a települések templomainak búcsúünnepe - vagy a szórványosan előforduló protestáns községek templomszentelési emlékünnepe - oly fokozottan és nagykörben tartatott, amelyet népi elnevezése, a „vendégség" is tükröz. Ezen évköri, jelesnapi szokás palóc sajátosságaival és szlovák összefüggéseivel már korábban foglalkoztunk, főbb jellemző vonásait pedig a közelmúltban értelmeztük. Ezekkel összefüggésben szükséges, hogy a szokás történeti hátterét fölvázoljuk, és a további kutatás fölmerülő szempontjait megfogalmazzuk. A téma kutatásával és a mostani, főként egyház- és vallástörténeti vizsgálattal az a célunk, hogy képet kapjunk a szokás különböző rétegeiről és alakulásáról, s hogy ezáltal a közelmúlt és a jelen gyűjtéseit is változásában láthassuk. Összességében fontos szempontnak tekintettük azt is, hogy érzékelhessük, megkülönböztethessük a szokás elemzése során az egyházit és a népit, illetve kitapinthassuk ezek kapcsolódását és összefüggéseit. Az alábbiakban előbb a téma fogalmi körülhatárolását adjuk és ezt követően foglalkozunk a történetiség különböző összetevőivel. A templom, illetve a falu évi ünnepe jelöli a katolikus templom búcsúnapját, a protestáns templom felszentelésének emlékünnepét, az egész helység védőszentjének napját és a település egyéb szakrális építményeinek - pl. kápolna, kálvária stb. - búcsúünnepét. A fentiek mellett hagyományosan az oltárokat és a harangokat is valamely választott patrónus oltalmát kérve szentelték fel, sőt „más szakrális rendeltetésű épületeket: kolostort, egyházi iskolát mai napig, régebben még a (...) városrészeket, tornyokat, hidakat, városkapukat, utcákat (is) az alapító személy, vagy az egész hívő közösség egy-egy szent oltalmába ajánlotta". A búcsú a katolikus egyházban érvényes vallási fogalom," mely az isteni kegyelem egyik elnyerési lehetősége, konkrétan a már megbocsájtott bűn után visszamaradó ideig való büntetés-tartozás eltörlése a töredelem szentségén kívül. A búcsú sohasem jelenti a bűn bocsánatát, hanem azt mindenkor föltételezi. Nem második és rövidített kiadása a töredelem szentségének, mert csakis a bűn után járó büntetés eltörlését eszközli, mégpedig csak az ideig tartó büntetésekét, és sohasem az örök szenvedésekét. Búcsút csak az egyház kormányzó hatalmának képviselői engedélyezhetnek, tehát a pápa és tőle függésben a püspök. A búcsú alapja az, hogy mivel az üdvösség rendjében nincs bűnbocsánat megfelelő elégtétel nélkül," az egyház a hívők gyengeségét és gyarlóságát pótolja Krisztus és a szentek elégtétel-áldozatának az egyház rendelkezésére bocsátott kincstárából. „A búcsúk annak a hatalomnak az aktusai, melyet az isteni Megváltó adott Péternek: amit megkötsz a Földön, meg lesz kötve a mennyben is, amit föloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is". A bocsánatos bűnökért ideig tartó, a halálosakért örökké tartó bűnhődés, kárhozat jár. Az isteni igazságosság következtében nem lehet következmények nélkül vétkezni, ezért a megbocsájtott - meggyónt, vagy bocsánatos bűnnél esetleg csak megbánt - bűnök után is marad bizonyos mennyiségű, azaz bizonyos ideig tartó büntetés, melyet az ember vagy leró, vagy elengedését külön ajándékként megkapja. Ez az ajándék a búcsú. Tehát a katolikus egyház tanítása szerint az ember élete során elkövetett bűnei után, a gyónás, „gyovonás" ellenére folyamatosan halmozódik az értük járó büntetés mértéke, így a gyóntató székből kijőve, az újbóli kegyelmi állapot ellenére, a hívő nem indul 129