Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)
Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Salgótarjáni Öblösüveggyár III.
mence forróságától. Az év során 1 564 702 kg üveget termeltek, melyből a kéziüzem 349 448 kg a félautomata üzem 141 169 kg, az Owensgép pedig 1 074 085 kg mennyiséggel részesedett. 3 A zöldüveg üzemben továbbra is a költségeket igyekeztek csökkenteni 1936-ban, amit nagyon megemelt a cseréphiány miatti drágább kemencéken való dolgozás és a szénhiányt mérséklő drágább diószén vásárlás. A csiszolóüzem folyamatos foglalkoztatása, a csiszolómunkások megtartása is gondot okozott, hiszen az exportmunkát folyamatosan kellett biztosítani számukra. A szakképzett kehelyfúvó mesterben is hiány mutatkozott, újak felvétele csaknem lehetetlen volt. Az olcsó cseh homok helyett kénytelenek voltak a drágább német homokot vásárolni. Mindezek az erőfeszítések tették lehetővé, hogy a zöldüveg termelés 1935. szeptember 15-től 1936. december 28-ig zavartalanul folyhatott, amire a gyár fennállása óta még nem volt példa. Közben bebizonyosodott, hogy a Küttel-féle racionalizáció bevezetése a széttagolt üzemben nem valósítható meg, mert az órabérezési rendszert elvetették. A termelésre jótékonyan hatott, hogy a sörgyáraknak készített készleteket megújították, a jó gyümölcstermelés is éreztette hatását az üveg fogyasztásban. A világoszöld színű üveget májustól átfestettét sötétzöldre, majd novemberben ismét a világosabb árnyalatot igényelte a piac. A trieszti sörgyár kívánságára sötétzöld színű üvegre tértek át decemberben s ebben a színben oltották ki a kemencét. A színváltások azt mutatják, hogy a gyár vezetése rendkívül gyorsan tudott reagálni a piaci igényekre a rugalmas üzletpolitika következtében. Az Owenskád termelése 4 782 203 kg ebből: a kézi üzem 1 036 163 kg, félautomata pedig 339 926 kg, az Owensgép 3 406 114 kg volt. Az üzembiztonság érdekében a Koller cégtől 1937-ben az V. sz. generátort, a IV. sz. fehérüveg kádkemencéhez az amerikai Amco cégtől két db. vasszerkezetű hűtőkemencét rendelték. A zöldüveg-gyártás májusig csak belföldre, majd exportra is dolgozott. 1937-től gyártási ágként jelentkezett a pezsgősüveg termelés, melynek során igencsak megérezték az ebben járatos szakmunkások hiányát. Ennek ellenére elsőnek az országban, a salgótarjáni gyárnak sikerült kifogástalan pezsgősüveget gyártani. A Törley, a Francois és az Eszterházy pezsgőgyárak adták fel az első rendeléseket. A nagy hutaépületet kibővítették november 15-én egy új kötöző helyiséggel, s ennek folytatásaként a következő évben elkészültek a csiszolóüzem bővítésével. Ezek az építmények az Owens hutaépület középső traktusának toldaléképületei lettek. Felszerelték és üzembe helyezték a vegyi laboratóriumot, kerékpár raktárt építettek a munkásoknak, hogy azok a közlekedési eszközeiket ne a munkateremben tárolják. Az év folyamán - február 22-én - a zöldüveg termelésben világoszöld színben ásvány és keserűvizes palackokkal indultak. Áprilistól már sötétzöld színre álltak rá. Az apró palackokat gyártó félautomata gépeknél érezhető lett a Hazai Mechanikai Palackgyár versenye. A közös eladási iroda létesítésére irányuló salgótarjáni javaslat azonban elutasításra talált Sajószentpéteren. Az év folyamán 4 540 215 kg üveget termeltek, ebből: kézi gyártással 1 074 507 kg, félautomata gépen 231 591 kg, Owens gépen 3 234 117 kg készült. A fehérüveg termelésben az I. sz. kemence nem üzemelt. A IV. számú kemencét áprilisban egy hónapra leállították csak május 7-én indítottak újra, mert a német kőanyag gyors romlása miatt az üzemzavart el akarták kerülni a főszezonban. A javítást házilag készítették el. Három műszakban dolgozva 2 840 128 kg üveget termeltek, melyből: öblösüveg és palack 50,14%, félautomata 32,88%, préselt üveg 16,98% volt. Az I. sz. kemence májustól mint felsőtüzelésű fazékkemence állt üzembe. Kizárólag színes üveget gyártottak belföldi és külföldi szükségletre. Ezzel a fazékkemencét tehermentesítették. Hat fazékból kettőn belföldi présáru, négyen pedig színes öblösüveg készült exportra. Az évi gyártás 298 728 kg üveg volt. Ismételten kísérleteztek a fehérüveg gyártással, de nem sikerült, mivel a kemence sajátos tüzelése következtében a fehérüveg minősége nem volt kielégítő. A termelés így megoszlott a belföldi színes, préselt, színes szifon, színes gyógyszeres üveg, valamint export szifon és színes export szervízüveg között. December végén a kemencét kioltották, lebontották és egy új, normál tüzelésű, hat fazekas kemencét építettek a helyére. Itt szükség esetén fehér üveget is előállíthattak. Termelése 447 534 kg volt. A IV-es kemence áprilisban kezdett dolgozni, két műszakban. Májusban már három 6,5 órás műszakra tértek át a 7,5 órás helyett. A belföldi szükséglet mellett ezen termelték a Woolworth-cég rendelését. Mivel a kádon napi 16 tonna üveget is legyártottak az engedélyezett 8 tonna helyett, szeptember végére gondok jelentkeztek. Romlott az üveg minősége, egy heti üzemzavar után kiengedték az üveget és konzulensként lehivatták a grosselmerodeni gyár szakértőjét, aki az intézkedést jóváhagyta. Az évben termeltek 3 384 736 kg üveget, ebből: öblösüveg és palack 1 629 706 kg, félautomata gépgyártású üveg 1 327 627 kg, préselt üveg 427 403 kg volt. A fehérüveg termelés 1936-ban az I. sz. fazékkemencével csaknem kizárólag export kehely és korsógyártásra szorítkozott. A minőséggel sem volt baj, pedig saját gyártású fazekakkal dolgoztak. Az év folyamán 52