Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Horváth István: Sztranyavszky, a cár

Az ünnepélyes eseményre - úgy tűnt - az 1922. április 3-án megtartott ceremónián, a két megye együttes képviselőinek rendkívüli közgyűlésén sor került. A hercegprímás képviselője, és néhány település képviselője a vármegyéből alkotta a protokollt. Az országban, a világban történtek azonban másképp alakították az ülésrendet: 1922 április elsején Funchalban meghalt IV. Károly, a monarchia utolsó koronás uralkodója, magyar király. A gyász miatti, felolvasott alispáni határozat szerint: „a vármegye közönsége a Szent Korona iránt való hívségével szemben tartozó kötelességének ismeri, hogy e közgyűlésen történő első megnyilatkozása elvesztett koronás királya emlékének szóljon. Elhatározza ezért a törvényhatósági bizottság, hogy jegyzőkönyvben mindenkorra megörökíti szerencsétlen sorsú királyának, IV. Károly királynak emlékét." Az alispáni távirat a törvényhatósági bizottság részvétét nyilvánította a miniszterelnöknek, és az özveggyé lett Zita királynőnek is. Mindezek után a egy kérést olvasott fel Pongrácz György főjegyző: „Sztranyavszky Sándor a nemzetet ért mély gyász első napját alkalmatlannak tekinti a beiktatással járó ünnepségek lefolytatására, ezért azon óhajtását fejezte ki, hogy beiktatása más, alkalmasabb időre halasztassék". A kérést határozatban történt megfogalmazással teljesítették. Az újabb törvényhatósági díszközgyűlés megtartására 1922. április 22-én került sor. A teljes tagságon kívül a kormány képviseletében Mayer János földművelésügyi miniszter jelent meg. Vele volt Gaál Gaszton a nemzetgyűlés elnöke, Echardt Tibor miniszteri tanácsos, Gömbös Gyula volt államtitkár, Fáy Gyula volt helyettes államtitkár, Czobor László Hont vármegye nyugalmazott alispánja. A Nógrád vármegyei vitézi széket vitéz Dobák Géza magyar királyi tábornok, székkapitány, és Payer Imre őrnagy, széktartó képviselte. A társadalmi egyesületek közül megjelent a MOVE, az ÉME, a Nemzeti Szövetség, a Keresztény Nemzeti Liga, a Baross Szövetség, a Madách Társulat, a Nógrád vármegyei Nemzeti Intézet, a vármegyei gazdasági egyesület, a MANSZ, a Római Katolikus Nőegylet, az ág.ev. nőegylet, az ev.ref. nőegylet képviselője. Küldöttséggel vett részt az esemény Salgótarján város, Balassagyarmat, Szécsény nagyközségek. „A megszállás alatt álló területről átjött magyar testvérek nagy számban." A közgyűlési terembe belépő Sztranyavszky Sándort „az egybegyűlt közönség lelkes éljenzése" fogadta. Ezt követően letette a főispáni esküt, miután pedig elmondta „az éljenzésekkel megszakított, és lelkesedéssel fogadott" székfoglaló beszédét. A beszéd nem volt hosszú, az országos politikából ismert Sztranyavszky Sándorhoz volt méltó. Bevezető mondataiban az országot vezető politikusokat méltatta, a hozzájuk fűződő viszonyát rögzítette: Horthy Miklóshoz, a magyar kormányzóhoz „rendíthetetlen bizalommal és törhetetlen ragaszkodással" kapcsolódott. „A legmélyebb tisztelettel és hűséges ragaszkodással követem az én kiváló vezéremet, gróf Bethlen István miniszterelnök urat" - mondotta a főispánná lett Sztranyavszky. Kifejezésére juttatta háláját és hűségét „a geszti kripta mélyén fekvő" gróf Tisza István személye és életműve, „történelmi alakja és megdicsőült emléke előtt". „Bizalmát, tiszteletet és nagyrabecsülést" érez a megcsonkított nemzeti hadsereg előtt, amellyel valószínű a megjelent Gömbös Gyula figyelmét is önmagára kívánta felhívni. A továbbiakban a saját szemléletét, felfogását ismertette néhány alapelvhez kapcsolódóan. Elsőként emelte ki nógrádi kötődését: Ehhez a vármegyéhez köt gyermek és ifjúkorom minden szép emléke, férfikorom gyarló erőimhez mért szerény munkássága". „Nem személyes, önző célok" vezették eddigi munkásságában sem. így fog eljárni a továbbiakban is. „Célját és eszközeit alárendelni kívánom hazám, vármegyém és a köz önzetlen szolgálatának." Megfogalmazta eszmerendszerének alapját: „keresztény és nemzeti alapon állok". „Én a keresztény és nemzeti alapra nem a konjunktúra szele általa fúvattam". - dörgött Sztranyavszky Sándor mindazok irányába, akik a divatok szerint forgatták politikai köpönyegüket. A nemzet sorsában meghatározónak „a magyar keresztény egyházak közötti békét és őszinte megértést" tartotta. Szokatlan megfogalmazással úgy szólt, hogy ezt a békét „rendítetlen szilárdsággal, félretekintést nem ismerő következetességgel és ha kell, kíméletlenséggel is munkálni kívánom". Hozzáfűzte: „A keresztény felekezetek közötti békére és egyetértésre való törekvésnek nem jelmeznek kell lennie." E gondolatokhoz kapcsolta - általa is lényegesnek tartott - zsidó kérdésről vallott felfogását. Meggyőződéssel hangsúlyozta: „Azt a zsidót, aki magát elsősorban magyarnak tartja, azután zsidónak, aki faji és egyéni érdekeit magyar hazája iránti szeretetének és kötelességinek alá akarja és tudja rendelni, azt a zsidót mindenkor megbecsültem és a jövőben is becsülni fogom. Az a zsidó azonban, aki elsősorban zsidó, azután magyar, aki ezt a hazát nem hűségesen szeretni és szolgálni, hanem szét