Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Természettudomány - Hír János–Mészáros Zoltán. Megkésett emlékezés Lipthay Bélára, Nógrád megye első természettudományos muzeológusára

Lipthay Béla az ősnövények gyűjtője Mindenek előtt önkénytelenül adódik az a kérdés, hogy Lipthay hogyan és mikor került kapcsolatba az őslénytannal. Ismereteink szerint az először a húszas években történt meg, amikor részt vett Nopcsa Ferenc dinoszaurusz-ásatásaiban a Hátszegi-medencében (KÖNIG F. 1994 szóbeli közlés). Később a Palóc Múzeumi állás elnyeréséhez döntő fontosságú volt Andreánszky Gábor és Tasnádi Kubacska András közbenjárása (ZÓLYOMI J. 1994 szóbeli közlés). Előbbi a magyarországi fosszilis flórák nagytekintélyű szakértője, míg az utóbbi neves gerinces paleontológus, aki az ipolytarnóci lábnyomos homokkő titkait már a húszas évektől kutatta. Közvetlen írásos bizonyíték nincs rá, de joggal feltételezhető, hogy a Lipthayval baráti viszonyban levő két kutató őt szakmailag is orientálta. Az őslénytani gyűjtés technikájának elsajátításához ugyanakkor nem elegendő az általános természettudományos tájékozottság. Azt a gyakorlatban szakember irányítása mellett lehet csak megtanulni. Ebben Lipthay Béla tanítómestere Legányi Ferenc volt. Az a Legányi, aki Egerben az egyik leggazdagabb vidéki földtani gyűjteményt állította össze és aki talán minden idők legszorgalmasabb amatőr gyűjtője volt a magyar őslénytannak (KORDOSNÉ SZAKÁLY M. 1985, KORDOS L. 1985). (A Legényi gyűjteményt jelenleg a gyöngyösi Mátra Múzeumban őrzik) Kettejük kapcsolatát egyrészt a Legányi által gyűjtött leletek bizonyították, melyek a Nógrádi Természettudományi Gyűjteménybe kerültek. Másrészt Legányi Ferenc naplójában erre vonatkozó utalásokat is találunk. (Legányi többkötetes kéziratos naplóit ugyancsak a gyöngyösi Mátra Múzeumban őrzik.) Az ő lejegyzésében maradt fenn az a levél is, melyben őt hivatalosan kirendelték Ipolytarnócra Lipthayval közös kiszállásra: „Ezen idő alatt Lipthay elvtársnak módjában lesz Legányi elvtárs nagy rutinnal rendelkező gyűjtési technikáját tanulmányozni, illetőleg azt részben elsajátítani. Az együttes kiszállás időpontjában a két elvtárs közvetlen levélváltás utján egyezzen meg. Erre vonatkozó soraimmal egyidejűleg a balassagyarmati múzeumhoz utasítást adok. Kovács István sk. csoportvezető" A közös kutatás minden bizonnyal eredményes lehetett., mivel utána Lipthay már egyedül folytatta a gyűjtést az ipolytarnóci lelőhelyeken. Erről Legányit a következő levélben tájékoztatta: „Péntek délután kimentem egyedül a 3. vízmosáshoz és ott igen szerencsésen sok pálmát találtam. Nem Typhák megvannak a levélszél kiálló kis rpstjai is és megvan az összefüggés. Ha ezt előre tudom az egész blokkot begipszelem és alácsákányozás után kiemelem. Az érdekes eset után szombaton egész nap folytatás az öreg vasutassal. Az eredmény - ahogy sokszor szokott lenni - valamivel több a nullánál: néhány nagy ép levél, tökéletes típusa a borostyánlevélnek. Kartársam bizonyosan ismeri, érdekelne nagyon a véleménye. Befejezem levelemet avval az ismételt köszönettel, hogy megadatott nekem egy olyan szakembernek segédkezhetni, mint ön. És köszönöm azt is, hogy rám pazarolt annyi útmutatást, egy hosszú kutatói múlt tapasztalataiból." Legányi a levél mellé írt megjegyzése szerint a következőképpen vélekedett Lipthayról: „A kartársnak vannak növénytani ismeretei, de csak amennyit a rovarkártevőkkel kapcsolatban, és talán a kertészkedéssel tanult. A gyűjtéshez nem sok tudomány kell, de sok türelem és fáradságot nem kímélő munka. A kolléga még fiatal és az a bevezetésem, ha felébreszti buzgalmát, Nógrád sem lesz annyira elhanyagolva mint eddig volt. Mert eddig bizony nagyon elmaradt ezen tekintetben." A „még fiatal kolléga" összesen 295 db. ősnövényi lenyomatott gyűjtött az ipolytarnóci Botosárokból a Nógrádi Természettudományi Gyűjtemény számára. Az ipolytarnóci kövült flóra feldolgozottságának színvonala és rétegtani értékelése Lipthay Béla gyűjtései óta lényegesen változott. A leletegyüttes rétegtani helyzetének megítélése a hazai miocén sztratigráfiai rendszer fejlődésének függvénye volt. A régebbi leírások felső oligocén, vagy mediterrán korúnak említették, majd az alsó miocén burdigálai korszakába sorolták (NOSZKY J. 1940, HERMANN M. - EMSZT К. 1940, BARTKÓ L. 1961-62). A jelenleg elfogadott besorolás - amely a 70-es években kristályosodott ki - a riolittufaszórás idejét az eggenburgi és az ottani korszakok határára, vagyis az alsó miocénbe teszi. A lábnyomos homokkő, kora tehát eggenburgi és kőzetrétegtanilag a zagyvapálfalvi tarkaagyag formációba tartozik. A növénymaradványok zömét adó „alsó riolittufa", vagyis gyulakeszi riolittufa formáció kora ottnangien. A tufa kora Balogh Kadosa K&Ar módszerrel végzett vizsgálatai szerint 19,6 ± 1,4 millió év (HÁMOR G. 1985; BARTKÓ L. 1985). A Lipthay által gyűjtött leletanyag első feldolgozója RÁSKY K. (1959) volt. A közelmúltban 159