Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Néprajz - Lengyel Ágnes: A paraszti imádkozás rendje

XIX. KÖTET NÉPRAJZ A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1994 ETHNOGRAPHIE A paraszti imádkozás rendje (rendszerezési szempontok és problémák) Lengyel Ágnes A népi imádkozás átfogóbb jellegű néprajzi kutatásával máig főként Bálint Sándor foglalkozott az 1937-ben megjelent „Népünk imádságai" című tanulmányában. Erdélyi Zsuzsanna gyűjtései és vizsgálatai döntően az archaikus imádság műfajban hoztak alapvető eredményeket. Újabb megközelítéssel Lovász Irán e tárgyú kutatásait említhetjük. Jelen tanulmány a katolikus parasztság imádkozási rendjének kérdéskörével foglalkozik problémafölvetés és elméleti értelmezés szintjén. Az imádkozás - elfogadott definíciója szerint" „felsőrendű lényhez intézett fohász". Ezenkívül a definíciónak vannak további tartalmi, formai, eredetre, használati módra, funkcióra és más vallásos illetve néphitbeli jelenségektől való elkülönítésre vonatkozó összetevői. E definícióval kapcsolatban többrétű probléma merülhet föl. Egyrészt a kultúra jellemző jegyeire koncentrálva lehet-e a népi vallásosságban az imádságot minden további nélkül pusztán verbális jelenségként szemlélni? Megfigyelésünk szerint például valamely vallásos építmény, templom, kápolna vagy szobor esetében gondozás, takarítás, virágozás, esetleg öltöztetés stb. és az e közben, ezzel szoros összefüggésben mondott „ima" együttesen jelenti a felsőbbrendű lényhez intézett akció legkisebb önálló egységét. Másik példaként utalunk egy moldvai esetre , ahol a gyógyítást célzó mágikus cselekvést kenderről szóló szöveggel párosulv^i, „vízvetés"-t, „imá"-t és ,,ráolvasás"-t együttesen tartotta használója a maga „kedves imádság"-ának. Másik probléma a verbális jelenségek elkülönítésére, egymáshoz fűződő viszonyára vonatkozó tételes és pontos meghatározás. A ráolvasás és az „ima" vonatkozásában vetjük fel a következőket. Az „ima" néprajzi definícióbeli főbb elhatárolása a ráolvasáshoz képest, hogy azzal szemben v

a szó kimondója nem a befolyásolandó objektumhoz idézi szavait, hanem felsőbbrendű lény segítségét kéri a cél eléréséhez." Ugyanakkor e kontúrvonalat gyengíti, hogy az előfordul ráolvasásokként besorolt szövegek esetében is. A Magyar Néprajzi Lexikon „ráolvasás" szócikkében például az „Atyaisten gyógyítsd meg, Fiúisten mulaszd el!..." szövegrészletet olvashatjuk szemléltetésként. Tehát a szövegmondó e „ráolvasás"-ban sem a befolyásolandó objektumhoz, hanem, miként az imában, a felsőbbrendű lényhez szól. Vehetünk példákat a „Magyar Ráolvasások I-II." с kötetből is. Egy vidékünkről származó szöveget választunk, mely egyszersmind az előbb említett imádság, mint puszta verbalitás problémához is újabb adalék: Reggel evés előtt kellett mondani, marhában lévő féreg ellen: „Uram Jézus Krisztuskám, gyógyítsd meg a marhácskám. Jákobnak vót hét fia, nem maradt belőle csak hat. Jákobnak vót hét fia, nem maradt belőle csak öt, Jákobnak vót hét fia, (...) nem maradt belőle csak kettő. Jákobnak vót hét fia, nem maradt belőle csak egy. Jákobnak vót hét fia, nem maradt belőle egy se. Uram Jézus Krisztuskám, szabadítsd meg a marhácskám ettől a csúnya féregtől." (Szécsényfelfalu, Nógrád m.)" 127