Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Művészettörténet - Peák Ildikó: Glatz Oszkár útja Münchentől Bujákig

A következő idényben, 1897 nyarán és őszén, nem a telepen folytatta a munkát. Május elején felköltözött az Izvorára, a Nagybánya fölötti havasokba, egy kis erdészkunyhóba. Több, mint öt hónapot töltött itt, csupán havonta egyszer gyalogolt le a völgybe, meglátogatni művésztársait - elsősorban Ferenczy Károlyt, legbensőbb barátját. A remete életmód, a visszavonult alkotótevékenység kimagasló értékű alkotásokat teremtett. Réti István értékelése szerint Glatz itt készült festményei - huszonkét vászon tatén élete legjobb művei.

7 E sorozattal szerepelt a nagybányaiak első jelentős kiállításán, melyre 1897 december 15. és 1898 január 15. között került sor a régi Műcsarnok épületében. A hazai művészeti életet uraló, konzervatív Képzőművészeti Társulat ugyanis nem engedélyezte, hogy a hagyományos Téli Tárlat keretében, külön teremben mutassák be a fiatal művészek alkotásaikat.

8 Az engedélyezés körüli gondok adminisztrációs nehézségekkel, feladatokkal jártak. Glatz rövid, 1945 után készült, önéletírásában feljegyzi, hogy - mint a csoport legfiatalabb tagjának - neki kellett a felmerülő problémákat megoldani.

9 A nehezen megvalósult tárlat körül - mint az várható volt - megoszlottak a vélemények. A kortárs európai áramlatok ismerői - köztük Lyka Károly, Ignotus - lelkes kritikákat írtak. Az akadémikus Képzőművészeti Társulat vezetősége természetesen felháborodott a „beteges zöld lovakon, lila fákon". Érdemes itt megjegyezni, hogy nem sokkal korábban szinte szó szerint ugyanezt a kritikát kapták az impresszionisták első párizsi bemutatkozásuk kapcsán. Az új művészet hívei között nagy sikert arattak Glatz tájképei, különösen az Este a havason című. A pasztózus foltokkal megfestett monumentális táj, az abba kttűhően illeszkedő figurák, a fényhatások érett, a nagybányai szemléletet kitűnően elsajátító festőt mutatnak. E festménnyel vált Glatz Oszkár neve egyszerre ismertté a hazai képzőművészet központjában, Budapesten. A következő évben, 1898 nyarán ismét visszatért Glatz Nagybányára, folytatva azonban a többiektől elkülönülő munkát. Ez alkalommal azonban nem a havasokban telepedett le, hanem Nagybányától délnyugatra, a Szilágyságban, több falut is felkeresett. Úgy tűnik, hogy ez a vidék kevesebb élményt jelentett számára, mint előző évi izvorai tartózkodása.

1

" Ekkor készült közepes méretű, Fahordók című festménye, mely borús ég alatt, dombtetőn hátán rőzseköteget cipelő asszonyt és kisfiút ábrázol. E vászon bizonyos visszalépést jelent a korábbi ragyogó tájképekhez képest. A táj ábrázolása szokványosabb, a figurák naturalisztikusabbak, az előadás kissé szentimentális. Mindenesetre e képnek a nagybányaiak második - 1898 decemberében ismét a régi Műcsarnokban nyíló - tárlatán nagy sikere volt. A Fahordók mellett Glatz mintegy húsz festményt és grafikát állított ki - tájképeket, tanulmányokat, arcképeket. Ez utóbbiak egy része már Budapesten készült megrendelésre, már megcsillantva a kitűnő portretista tehetségét.

11 A következő években Glatz Oszkár és a nagybányai kolónia kapcsolata fokozatosan meglazult, mindinkább formálissá vált. Valószínűleg ebben nagy szerepet játszott a művész már a korábbiakban megmutatkozó elkülönülve elmélyedő, „remeteségre" hajló természete. Sohasem tagadta meg azonban művészetének nagybányai gyökereit, régi társaihoz, barátaihoz sokáig rokonszenv fűzte, több alkalommal részt vett kiállításaikon is. Egyébként 1899-től a nagybányaiak már nem tudták egységes kiállító csoportként bemutatni műveiket, mivel a Képzőművészeti Társulat a továbbiakban nem engedélyezte, hogy közösen, korabeli elnevezéssel élve kUlönkiállításon mutatkozzanak be.

12 Úgy tűnik azonban - legalábbis az 1914-ig követhető adatok alapján -, hogy Glatz Oszkár az első világháború kitöréséig rendszeres kiállítója volt a Műcsarnokban rendezett téli és tavaszi tárlatoknak.

13 A kilencszázas évek elején a szó szoros értelmében vett tájképek - melyeken a figurák legfeljebb mellékszereplők - helyett egyre inkább ember és természet kapcsolata foglalkoztatta. Továbbra is csupán a téli hónapokat töltötte Budapesten. Kora tavasztól késő őszig az ország legszebb vidékein: a Balaton, a Velencei-tó partján, Pécs, s a Heves megyei Sirok környékén kereste motívumait. Feladta a fényhatások, színek Nagybányán elsajátított elemzését, helyette festményein problémamentes, egyenletes verőfény sugárzik. Kerülte a kontrasztokat, meleg, világossággal átitatott színek jellemzik ebben az időben készült képeit. A figurák összefogottabbak, tömbszerűek, határozottabb kontúrokkal, mint korábbi festményein. A Műcsarnok 1900-as téli tárlatán állította ki Birkózó fiúk című - a kritikusok szerint egyik legjobb - olajképét, mely a Balatonnál készült. Glatznak e festményén nem könnyű problémát kellett megoldania. Egy pillanatnyi helyzetet kellett megragadnia, mozgásban, feszült akcióban lévő alakokat megörökítenie. Két veszély is fenyegette a festőt. Sikerül ugyan frissen megörökítenie a gyorsan tűnő mozgást, de a kész mű csak futó vázlat marad, vagy teljes és valóságos kép lesz munkájából, de veszendőbe 225