Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és a bányaművelés története Nógrád megyében a 19–20. században

nyi nyersanyagok tulajdonjoga elvált, mert az ingatlantulajdonos is csak abban az esetben kutathatta fel és termelhette ki a földjében található ásványi nyersanyagot, ha erre az államtól adományt kapott. A szorosan vett Magyarország területén az 186l-es országbírói értekezlet a földbirtokosok tiltakozó nyomására a szenet kivette a fenntartott ásványok közül, s az igazságügyi miniszter az 1868. évi LTV. te. alapján 1869. Ш. 30-án kelt rendeletével továbbra is érvényben tartotta. Mivel a nem fenntartott ásvány most már a föld tartozékát képezte, azzal az ingatlan tulajdonosa szabadon rendelkezett. Ezzel visszaállították a földtulajdonosok előzetes beleegyezési jogát, ami maga után vonta a terrágium fizetési kötelezettség elismerését. Ennek ismeretében nem véletlen tehát, hogy a létesült kisbányák tulajdonosai a földjükből másként megélni nem tudó kisbirtokosok, illetve megbízottjaik sorából került ki. A 19. század első felében általában rosszul művelt szénbányákról lehetett szó, mert legtöbb esetben olyan magánosok kezében voltak, akik sem a szükséges felszereléssel, sem a megfelelő tőkével nem rendelkeztek, de legfőképpen a széntermelés tudományát nem ismerték. Elmondható, hogy minden szabály, rendszer és előrelátás nélkül, tetszés szerint, szállítási és piaci nehézségekkel küzködve próbálták a szénbányákat életre kelteni. E korszaknak mégis az a legjellemzőbb sajátossága,hogy felismerték a szén használati értékét, melynek gyakorlati eredménye abban nyilvánult meg, hogy a kistőkéjű vállalkozók bányanyitásokat kezdeményeztek többek között Nagykürtös, Salgótarján, Mátraszele, Kazár, Pálfalva határában. Az első tárnák a szénkibúvások mellett, 60-100 méter hosszúságban hatoltak be a széntelep mélyébe. Az ácsolást a környéken található faanyagból nagyon rendszertelenül végezték, mivel még a fáról is a bányászoknak kellett gondoskodniuk, pontosabban velük fizetették meg az árát. A művelés egyes munkafázisait a legprimitívebb módon, gépek nélkül, kézi erővel végezték (szellőztetés, vízemelés, anyagszállítás stb.). E kezdeti bányászkodás jellegét találóan határozták meg az egykori munkavállalók, amikor is következetesen mindig szénásásról, szénkiásó helyekről beszéltek vagy írtak. A gazdasági vállalkozásokhoz oly fontos tőke hiánya is komoly akadályozója volt a folyamatos és rendszeres termelés kialakulásának, különösen Nógrád megyében. A bányák üzeme, illetőleg ideiglenes szüneteltetése függvénye volt a mindenkori szénértékesítésből eredő termelési lehetőségeknek. Salgótarjáni példánál maradva tudjuk, hogy az 1850-es években a meglévő három tárna termelékenysége rendkívül alacsony volt. A nagyobb arányú termelésnek gátat szabott a bányászati jog rendezetlensége. Akadályozták továbbá a széntermelés kibontakozását a szállítási nehézségek, melyekre oly gyakran hivatkoztak. A megyei piac korlátozott volta miatt a salgótarjáni szenek legközelebbi felvevőhelye a nógrádi Haláp, Losonc mellett a megyén kívüli Vác, Eger és Poroszló volt. A 90-150 km-es távolságra útviszonyok mellett, sokszor fatengelyes lovaskocsikkal kellett szállítani a szenet. 1848-1867 között az eltelt 18 év alatt a medence szénbányái mintegy 1 320 000 q szenet termeltek. Bár a bányászat és a foglalkoztatottság mértéke ebben az időszakban nem volt számottevő, e korszak tapasztalatai igen fontos következtetések levonására adnak módot, melyek a későbbi fejlődés alapvető meghatározói voltak: - rávilágítanak arra, hogy a folyamatos és a rendszeres termelés alapvető előfeltétele a szén távolsági szállításának megoldása. Eredménye a Pest-Hatvan-Salgótarján, majd Losoncig kiépített vasútvonal üzembehelyezése lett. - kezdeti bányászkodás arra a felismerésre is vezetett, hogy csak a korábbiaknál korszerűbb bányászkodás lehet tartós és gazdaságos, ehhez pedig nagy tőkebefektetés szükséges. E kényszerűség hívta életre Brellich János zseniális felismerése révén az első, komoly tőkés alakulatot a Szent István Kőszénbánya Társulatot, melynek jogutódja - az átalakulás pénzügyi válságával tarkított - újabb tőkebefektetések révén a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. lett 1868-ban. - a közel két évtizedes bányászkodás következtében lett a szénterület részlegesen ismert és vált bizonyossá, hogy Salgótarján és környéke alatt hatalmas szénvagyon található. A NAGYÜZEMI SZÉNBÁNYÁSZAT KIALAKULÁSA Nógrád megye arculatát és természetesen Salgótarján faluképét hosszú évekre az a néhány vállalat alakította és formálta, mely a szén felfedezése és kezdeti bányászatának tapasztalatai alapján az 1860-as éveket követően alapításra került. A nagyüzemi szénbányászat megindítója lényegében a megye további iparosodásának is, mivel megteremtette a bányászkodással közös vállalkozásban a vasútvonalat a főváros felé, az anyag és termék mozgatás e fontos ütőerét, de a helyi energiábázis kedvező települő helyként szolgált a szénbánya igazgatóságának, a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatnak (a Rimamurány Salgótarjáni Vasmű Rt.) ősének, majd a Palackgyárnak, a Hirsch és Frank Vasöntödének. 142