Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A bányászati nyersanyagkutatás (barnakőszén és lignit) és a bányaművelés története Nógrád megyében a 19–20. században

kibúvásokban felszínre került, különös állagú, gyúlékony anyag korán felhívta magára itt is a földművesek, favágók, pásztorok azaz az erdőjáró emberek figyelmét. Homokterenyén, Inászó-pusztán, Karancskesziben, Kazáron, Neműben, Pálfalván, Pilinyben, Rónán, Somoskőújfaluban, Zagyván stb. a szénnek erről az ismeretéről tanúskodnak a nógrádi dűlőnév összeírások. A szén felfedezéséről és bányászatáról gyakran legendák keltek szárnyra és kerültek be sokszor a történelmi irodalomba is. Egy azonban biztosan megállapítható, hogy a bányászat fejlődése történetileg egyenetlen, sokszor reménytelennek látszó, megtorpanásokkal, visszafejlődésekkel terhelt volt Nógrád megyében is. Nógrád megye szénvagyonáról hosszú ideig nem volt tudomása a hivatalos közvéleménynek. Kezdetben nem ismerték fel a felszínhez közeli szénrétegek miatt létrejött talajmelegedés és a több helyen észlelhető széngázbűz okát. Ezeket mint érdekes természeti jelenségeket tartották nyilván. Ez tűnik ki a megye tudós jegyzőjének, Radványi Ferencnek az 1700-as évek második évtizedében megfogalmazott kézírásos művéből is Vecseklővel kapcsolatban, ahol ,

r

.. nem tudni, hogy milyen kigőzölgések, egykor maguktól meggyulladtak...", Bél Mátyás, az ország javainak tudományos igényű számbavevője az 1742ben megjelent Notitiában ugyancsak leírja a vecseklői esetet. Egyikük sem írta, hogy e helyen szenet sejtenek. Az általános osztrák bányatörvényt az 1754. május 23-án kelt császári pátenssel hirdették ki. A 18. század közepétől a kőszén helyzete a bányászati jog kérdése körül heves jogi vitákat eredményezett. Ugyanis egyes vállalkozók olyan területeken is jogokat kaptak kőszénelőfordulások felkutatására és kitermelésére, melyek magántulajdonban voltak. A fejlődő ipar energiaellátásának biztosítása központi iparfejlesztési feladattá vált. Mária Terézia uralkodása alatt (1740-1780) a javuló gazdasági élet jellegzetes területe lett a magyarországi bányászat. Első dekrétuma az 1573-ban Magyarországra is kiterjesztett Miksa-féle bányarendtartás bevezetéséről rendelkezett. A magyar szénbányászat szempontjából igen fontos Mária Terézia 1766. szeptember 9-én Bécsben keltezett dekrétuma, mely szerint akik tőzegtelepet fedeznek fel, 24 dukát jutalmat kapnak. 1768-ban már 50 dukát jutalmat helyezett kilátásba, ha gyakorlatilag felhasználható tőzeg (turfa) vagy kőszénlelőhelyet találnak és 100 dukátot annak, aki „turfával" olvaszt ércet. A felhívás hatására 1766-1771 között 17 bejelentés érkezett a helytartótanácshoz, melyek között szerepeltek a nógrádi: Kösd, Verőce, Somoskő és Tarján környéki barnakőszén híradások is, de gyakorlati felhasználás lehetőségének hiányában a jutalmat nem fizették ki. A helybeliek még 1767-ben sem tudják, hogy vidékükön szén van, mint kiderül a Pressburger Zeitung 1767. október 31-i számából. Itt már Salgó hegyen történő „föld meggyulladásából" szerzett értesülésüket közlik, amikor is „... magától gyulladt meg és izzott erős füsttel két hónapig. Az imitt-amott előtörő lángok a földműveseknek ételeik megfőzésére szolgáltak. Az elégett föld négy ölnyi hosszúságban, kettő szélességben és két lábnyi vastagságban kőszénné lett, mely tűzben nagy lánggal, de kénes szaggal ég." Az idézetből is látni, hogy a cikkíró azt hitte, hogy a szén az elégett földből keletkezik. A következő híradás Mária Terézia - jól ismert - szén lelésével kapcsolatos rendeletével függ össze. Matussek Vencel és Fischer Antal pesti kádármesterek - a kitűzött nagy jutalom reményében 1768 nyarán jelentették, hogy Salgótarján határában, br. Péterffy erdejével határos Jankovich birtokon szenet találtak. Ez a két iparos volt tehát, aki leírta a salgótarjáni szén megtalálását, így érdemük elvitathatatlan. A Helytartótanács által kért mintát a Brennbergbánya történetéből is jól ismert Morgenbesser Ferenc, alsóausztriai bányamester vizsgálta meg, s részben minősége, részben pedig a Pesttől való nagy távolsága miatt a felfedezett szenet gyakorlati célra használhatatlannak minősítette. Valószínűleg a széntelep felső részéből vett szénmintát találták nem megfelelő minőségűnek, bár megjegyezték, hogy mélyebbre ásva valószínűleg jobb minőségű kőszenet lehetne találni. A közlekedési eszközök és a gyáripar fejletlensége miatt az országban csak kezdetleges szénbányászat alakult ki, nem akadt olyan vállalkozó, aki a szenet rendszeresen termelte, illetve felhasználta volna. A Salgótarján környéki szénelőfordulás 1768-as felfedezésével egyidőben Migazzi Kristóf bécsi bíboros érsek, váci püspöki helytartó már szénbányát nyittatott Verőcén (Nógrádverőce) és 1768-1771 között széntermelést is végeztetett. A váci és a szomszédos községek kézműves iparosaival próbáltatta ki a termelt szenet, de nem tudott kedvező véleményt nyerni. A nógrádverőcei lignitszerű barnaszenet gyenge minősége ellenére az első világháború előtt és a háború első éveiben is termelték. A kosdi szén ugyan sokkal jobb minőségű volt mint a verőcei, de út hiányában csak az 1910-es években indult meg a szén termelése. A kőszén hosszú ideig nem tudott a szabadon kutatható ásványok közé kerülni. Ezzel meghiúsult annak a néhány vállalkozónak, így a Verőcén próbálkozó Carl Nützen v. и. z. Sanderspiel budai bányapolgár törekvése is, akik a bányabíróságok állásfoglalására támaszkodva a földesúri birtokon kőszén 140