Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Művészettörténet - Peák Ildikó: Művészetpolitika és képzőművészet Salgótarjánban (1959–1989)
a kiállításokat kezdetben a frisseség, lendület jellemezte. Jelentős volt a Műcsarnok segítsége, mind anyagi, mind technikai- szervezési téren (szállítás, rendezés). A 70-es évek második felére, végére azonban a Műcsarnok fokozatosan „kiszállt" a Szabadtéri Szoborkiállítás lebonyolításából - ez is hozzájárulhatott a kezdeti friss lendület megtöréséhez. A művészek megbízások híján a kisplasztika felé fordultak. A korábbi lelkesedést csökkentette az is, hogy vásárlóként, megrendelőként senki sem nézte meg a tárlatot. A lanyhuló érdekl[dést ellensúlyozandó, a rendező szervek új megoldásokkal kísérleteztek (tematikus, illetve egy-egy művész köré szerveződő kiállítások pályázatainak kiírása). Ennek ellenére a 80-as évek végére a kiállított alkotások száma csökkent. Az utóbbi években gyakran periférikus alkotások kerültek a közönség elé, melyek a magyar plasztika fejlődésének csak egy-egy részletét tudták felvillantani. Ennek következtében a lakosság érdeklődése is megcsappant a kiállítás iránt. A nagyméretű szobrok számának csökkenése visszavezethető az utóbbi évek gazdasági nehézségeire (a bronz, kő megdrágulására) is. Az 1980-as évek közepére-végére kialakultak Salgótarjánban a képzőművészeti kiállítások alapvető típusai (a legfőbb kiállító a múzeum és a József Attila Művelődési Központ), a hivatalos mecenatúra fő formái (megyei tanácsi, minisztériumi, múzeumi vásárlások, díjalapítások). A kialakult feltételek - úgy tűnt - hosszú ideig stabilizálták a megye képzőművészeti életét. Az évtized végének politikai átalakulása, gazdasági bizonytalansága azonban felszínre hozta az idáig lappangó problémákat. A fentieket összegezve elmondhatjuk, hogy az eltelt durván három évtized alatt Salgótarján kulturális életében a képzőművészet szerepe mindvégig kiemelt volt. Itt szeretném megjegyezni, hogy bár értelemzavarónak tűnik, hogy a címben a megyeszékhely szerepel, dolgozatomban pedig többször a megyét említem - hosszú ideig Salgótarján bizonyos tekintetben egyet jelentett Nógrád megyével. Sokáig - az infrastruktúra fejlesztésével párhuzamosan - a kulturális élet is szinte ide koncentrálódott. Ez egyrészt elősegítette jelentős művészeti tevékenység kibontakozását, országos rangra emelkedését, ezzel párhuzamosan azonban ellentéteket szült a megyén belül. Visszatekintve tehát az elmúlt harminc év kultúrpolitikájára, úgy tűnik, hogy a képzőművészet kiemelt helye a művészet más ágainak rovására alakult ki (valóban, ha áttekintjük a régi lapokat, elsősorban kiállítási kritikákkal, elemzésekkel találkozunk - irodalmi, zenei tárgyú írásokkal kevésbé). A gazdag hagyományokra visszatekintő munkás színjátszókörök elsorvadása véleményem szerint egy önálló dolgozat témáját is kimeríthetné - úgy érzem azonban, ennek nem lehetett oka a képzőművészet fejlesztése. A szépirodalom és a zene pedig nem rendelkezett ilyen hagyományokkal a két világháború közti Salgótarjánra visszatekintve. Úgy érzem, nem elsorvasztásról volt itt szó 4 , hanem egyfajta „differenciált" támogatásról, melynek előnyeit elsősorban a képzőművészet élvezte. Ennek számos oka lehetett. A kortársak szemében a legmodernebb tervek szerint átalakuló, a szocialista építés diadalát hirdető városnak szüksége volt új, jelentős művészek által készített köztéri alkotásokra, melyek alátámaszthatták a város művészeti centrum jellegét. Továbbá, a 60-as, 70-es évek művelődéspolitikai határozatai országos szinten is megkülönböztetett figyelmet szenteltek a marxista szellemű képzőművészeti nevelésnek. Ez nem is lehetett véletlen - a tömegek, az „utca emberének" figyelmét leginkább a vízió, a látás segítségével lehet megragadni. A Salgótarjántól elválaszthatatlan ipari, munkásmozgalmi tematika legközérthetőbben, legvilágosabban a képzőművészet nyelvén fejeződhetett ki - mind a komolyzene, mind a szépirodalom ennél elvontabb síkon „zajlik". Nem lehet véletlen az sem, hogy - miután az utóbbi évtizedre megszűnt a képzőművészet e didaktikus szerepe - a többi művészeti ág is fellendülésnek, megerősödésnek indult a megyében. Sajnálatos kárt okozott a megye képzőművészetének az alkotók között kialakult egészségtelen hierarchia, személyes ellentétek, a „pártszerűség" beszivárgása az alkotó munkába. 338
