Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Irodalomtörténet - Kovács Anna: Mózes? Mondd, ki vagy?
A sátra szögletében emelkedő ködoszlopban Mózesnek meg kell találnia a mondd, ki vagy kérdésre a végső választ. Mózes szembeszáll Jehova akaratával, népe megmentéséért egyezséget köt Istenével, meghozza a végső áldozatot, ami emberként lehetséges. A lenni vagy nem lenni kérdésben népe életét saját halála árán nyeri meg. Ebben a tragikus megegyezésben a dicső pálya, az egyéni boldogság, a megértő emberi közösség után lemond arról amivel még egyáltalán rendelkezett, arról, hogy megélje célja megvalósulását, s ezzel élete értelmét, lényegét áldozza fel. Az így „Élő és halott" Mózes veszteségének tudatában, de mégis hálásan kezd fájdalmasan nehéz utolsó feladata teljesítéséhez: „Itt a határról holnap visszatérek, S mindaddig járom a pusztát vele, Míg az utolsó embert eltemettem Egyiptomnak csodáit aki látta, S mérget szívott jólétéből magába." (2088-2103) Kegyetlen tény, hogy Mózes negyven év után, megfáradtán, öregen, feladatát bevégezve s ezzel élete értelmét végképp elveszítve („mint a nyíl lehull, ha célhoz ért, S a mag letolja a hervadt virágot,") visszaérkezik a kiinduló pontra. Vágyott célja előtt a halálra készülve az idegenség döbbent fájdalmával tekint szét: „Óh, jaj! mi kín, utolsó emberül Maradni a világból, mely miénk volt. Kísérteiül fetrengni unokák közt, Kik alig értenek már, amidőn Múltunkról szólunk; és amit szerettünk, Alig nevéről, hogy még ösmerik. -" (2213-2218) Maradék tetterejével Mózes végrendelkezik. Ki élete folytán sorozatos alkudozásokba kényszerült, megköti itt a puszta szabadságában felnőtt nemzedékkel az egyezséget, hogy szabadságát, összetartó erejét nem adja fel. „Ha alkuvásnak dobná tárgyául,... Átkoknak átkát én kérném fejére." - mondja Mózes, de fenyegetésre nincs szükség, hisz teljes az egyetértés, a megegyezés. „Legyen, mint mondod" visszhangozzák a próféta szavát. Mózes, bár abban a kegyben is részesül, hogy isteni látomásban gyönyörködhet Kánaán végtelen kincsein, örömével is végtelenül egyedül van, a halálra magányosan készül, s úgy kívánja, hogy sírja is jeltelenül, ismeretlenül álljon. A Janus-arcú Mózes - Józsué „Mózes meghalt! - Le térdre, nemzetem! Prófétád sírba szállott, és vele A kétes küzdés fájdalmas kora. ... Előre! Jerikó kapujához. - Hogyha Isten Lesz keblünk vérté - kürtjeink szavára Erős fala előttünk porba dűl." (2462-2464; 2470-2473) 324