Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Néprajz - Kapros Márta: „Jönni-menni” viselet a Nógrád megyei Patak községben 1985-ben. I.

legyen az ujjas más színnel mintázott. Megjegyzem, a kuli kis utólagos korrekcióra szorul: belül, a derékvonalára gumit férceinek, hogy jobban igazodjon a test vonalához. A bélelt félkabát (kabát) az 50-es évek végén tűnt fel Patakon a fiatalok ünnepi viseletében és csak lassan terjedt. Anyaga kezdetben ún. almás bársony (~ almamintájú bársony: pamutbársony, amelyen a bolyhok dőlési irányának változásából adódóan kb. 5 cm átmérőjű folthatások adják a mintázatot) barna, fekete, ritkábban zöld színben. A vatelinnel bélelt kabát csípő alá ér, szűkítő varrásokkal testhezállóra alakított, duplasoros gombolású. Gallérja reverrel készült, hátul a derékvonalon dragoner (pánt). Szabóval méretre csináltatták. Gyorsabb ütemben a 60-as évek közepétől terjedt, amióta a közeli csehszlovákiai falvakban a kivetkőzés révén fölöslegessé vált, hasonló szabású krimmer kábátokból olcsóbb kínálat jelentkezett. A 70-es évektől a fiatalabbak körében mind több asszonynak van már egy-egy viseltesebb vagy használtan vett (79.) kabátja is jönni-menni. A munkahelyre való beutazáshoz ez főleg praktikusabbnak bizonyult az előzményeként számontartott berliner vállkendőnél. A bélelt félkabát elterjedése megszűntette a felsőtestre viselt ruháknak az időjárás függvényében a folyamatos szaporításon alapuló, hagyományos rendjét. 7.7.5. Mellények Az 50-es évek második felében felkapták Patakon a kézi kötést. Ehhez kapcsolódik a kötött-lajbi elterjedése. A csípő alá érő, elől végig gombos, V nyakkivágású mellények vastag gyapjúfonalból készültek, s a 3. alkalomfokozatból terjedtek lejjebb. Előzményük a viseletben nincs. A meleging - alsó-lajbi - barket-kacaj együttest tették vele őszre, tavaszra egy fokkal melegebbé. E funkció érvényben maradt a kardigán-félékre történt áttérés után is. A 70-es évektől azonban már készen veszik a gépi kötésű mellényeket. A maguk készítette darabokhoz hasonló anyagú, fazonú változatokat keresnek, kizárólag egyszínűt. 1960 körül elsőként a 4. alkalomfokozat téli viseletében új ruhaféle jelenik meg: a barketlajbi a leghidegebb téli napok viseletébe szorítván vissza a berliner vállkendőt. Annál praktikusabbnak ítélték, mert szabadabb mozgást biztosított, s olcsóbban is kiállítható. E magukvarrta mellények, mint nevük is mutatja, barhendből készültek, vatelinnel, s belül még egy réteg barhenddel béleltek. A V-kivágású felsőruha elől végig gombos volt, derékig ért, az oldalvarrások segítségével valamelyest igazították a test vonalához. A fiatalabbak az évtized végefelé kezdik szabóval csináltatni a mellényeket, ilyenkor azonban már komolyabb anyagot vesznek hozzá: jobb minőségű szövetet, utóbb kordbársonyt. A mester csípőig érőre szabja, szűkftóvarrásokat is alkalmazván elől, hátul, jó paszentra csinálja, a hátán a derékvonalra dragonért tesz. Az ilyen változat neve már inkább mellény (bélelt-mellény, ritkán meleg-lajbi). K. J.-nek 1985-ben már csak ebből a fajtából volt. 1.1.6. Kendők A berliner vállkendő funkcionális szempontból a felsőtestre való ruhafélék közé tartozik: a meleging - alsó-lajbi - barket-kacaj együttese fölött viselték télen. Az együttes barket-lajbival, bélelt-mellénnyel történt bővítését követően is hordták nagy hidegben, amíg a kabát révén lényegi változás nem következett be a felsőtest ruházatában. Az országszerte általános, gyári előállítású, rojtos kendőkből Patakon fehéret, zöldet, inkább világosbarnának vehető sárgát, néhányan rózsaszínűt hordtak, illetve gyászban feketét. Megemlítendő, hogy a viseletdarab visszaszorulásában beszerzési nehézségek is közrejátszottak. A második világháborút követően már csak sátorban (vásáron) lehetett ilyet kapni, a 60-as évektől pedig már ott sem. Mára kizárólag fekete belinerek maradtak használatban, mégpedig a II—III. korosztálynál rituális funkcióra korlátozva: nagy-gyász idején. A fejkendőket a használat módja szerint két csoportra osztják: hátrakötőYxe és a fölöttük 217