A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Szvircsek Ferenc: Törzsgárda létrehozására irányuló kísérletek a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájában

Új kolóniák, valamint más jótétemények által még sikerülni fog állandóbb jellegű személyzetet nyernünk. ' ' A dualizmus időszakában a paraszti gazdaságból, a cselédsorból, a mezőgazdasági munkából kiszorultak főleg a megye iparosultabb területein találtak munkát. A gyárak és főleg a bányák munkaerő-tartalékaivá váltak, a legkevésbé fizetett területen alkalmazták őket. A bányászat társadalomalakító hatását a szénmedencében is a szén kitermeléséből adódó üzemi tulajdonságok határozták meg. Az egyik ilyen sajátosság a fluktuálás volt, azaz üzemitelephely-változtatás, a másik pedig a periódikusság, a hónaponként változó termelésmennyiség-alakulás. Az üzem fluktuálása a tájra gyakorolt hatásában mutatkozott meg, a periódikusság pedig a bányamunkások tagolódásában. A munkáslétszám ugyanis a bányavidéken mint már említettem, két csoportból, vagy rétegből tevődött össze: úgymint állandó vagy telepített munkásból, akinek létalapja csak a bánya volt. A másik az időszaki vagy alkalmi-kétlaki munkás, akinek a létalapja továbbra is a föld maradt. Az alkalmi munkások között is különbséget lehet tenni a bányák körüli falvakban lakó munkások, akik felváltva végeztek mezei és bányamunkát, valamint az úgynevezett szezonmunkások között, akik rendesen csak a téli hónapokban szegődtek el bányamunkára. Alkalmi és szezonmunkásokkal a piac igényei szerint lehetett fokozni a termelést, amit csak bizonyos számú telepített munkás tudott csak állandó szinten tartani. A kolónián munkáslakásban lakó munkásréteg követte a bányaüzem vándorlását, míg a parasztházban élő, kétlaki vagy alkalmi munkás legtöbbjének nem volt életfeltétele a bányában való dolgozás, mert a bányaüzem bezárása után visszatért létalapjához, a földhöz. A salgótarjáni szénmedencében a statisztikai adatok alapján a községi lakosokból kikerülő munkások többségben voltak a telepített munkásokkal szemben. Az arány hosszú éveken keresztül 30—70% volt a községi lakosok javára. Ezért azután nem kis feladatot rótt a bányamérnökökre a munkásság bányásszá nevelése: „Mert nálunk munkástörzsről szó sincs. Mi nem gyermekkorától neveljük a nemzedéket bányásszá, hanem az eke mellől visszük a mélységbe. Bányászatunk vándorbányászat: egyegy községben, egy-egy vidéken csak egy-két évtizeden át folyik. Munkásaink többségét a környék földmíves népe szolgáltatja, ki ha készen van a mezei munkával, beáll bányásznak. Ha a bányászat egy vidéken megszűnt, az a műkedvelő bányász nem vándorol tovább az aknával, mert annak egy kis háza, földje van otthon: tehát az új munkásanyag nevelése vár az üzemvezetőre" írta 1910-ben Gerő Nándor bányaigazgató. Az üzem fluktuálása miatt évtizedenként jelentékeny eltolódások voltak egy-egy falu bányásznépességének arányszámában, de a tájra gyakorolt hatásában is. Az elhagyott telepek, munkáslakások a társulat számára feleslegesekké váltak, nyugdíjasokat helyeztek el bennük, s a telepekre a lassú pusztulás várt, hiszen az üzemépületek lebontása után csupán a barakktelep állt már csak. Egy-egy község területe alatt lévő szénvagyon lefejtése után a lakótelep is elvesztette jelentőségét és rendeltetését, ezért vagy le kellett bontani, ahogy azt Inászón és Székvölgyön tették, vagy nyugdíjasok, rokkantak, kiöregedett bányászok lakóhelyéül kijelölni. így a bányatelep bezárásakor gyakran került szóba a régi kolónia(ák) sorsa, mint erről egy jegyzőkönyv részlete tanúskodik: „... szóba került a rauaknai, jenőaknai, albertaknai, és amáliaaknai kolóniáknak, épületeknek sorsa, amelyek a vasút felszedése után egyszerűen megközelíthetetlenné válnak és fenntartásuk olyan tehertételt jelentene, amelyet viselnünk nem lehet annál inkább, mert tisztilakások, iskolák, raktárak vannak az épületek között, melyeket felhasználni nem tudnánk. Megoldásként az egyetlen és természetes út kínálkozik, hogy a vasút felszedése után ezeket az épületeket úgy ahogy vannak szétszedve leszállítjuk Kisterenyére és állítjuk fel a jövő koncentrációs programnak megfelelő helyen, mert mihelyt az anyag vasúton átszállítható új területre, azoknak átépítése nem jelent olyan költséget, amelyet azok meg nem érnének, hacsak néhány év múlva nem alakul ki olyan lehetőség, hogy azokat az anyagbeszerzés megkönnyebbedése folytán jó áron el lehet adni, de megtartani semmi esetre sem szabad, ettől már most kell óvnunk vállalatunkat, mert látjuk, hogy elviselhetetlen költséget jelent e távollévő kolóniák fenn304