A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Salgótarján város fejlődése 1922–1958

parcellázott, a Kretsch család pedig az acélgyári munkások részére 66 parcellát ajánlott fel. De ezek a telkek is csak a lakosság kisebb hányadának lakásgondját voltak képesek megoldani. 1922—1928 között a város a járdaépítéseken, közlekedési utak burkolásán és a Piactér, valamint a Kis utca rendezésén kívül másra nem fordított nagyobb figyelmet. (15) A maga nemében azonban ezek a munkák is fontosak voltak, hiszen ezekkel tüntették el a már sokszor emlegetett földutak jelentős részét. A környezetvédelemre azonban nem fordítottak gondot, hiszen ekkor ment veszendőbe a pécskői geológiailag egyedülálló természeti látványosság az ún. „bazalttű". A Pécskői Bazaltbánya Rt. 1923. október 27én lerobbantotta és a város kövezésére használta fel kőanyagát. (16) A város utcáinak burkolása nem volt teljes, szinte csak a legfontosabb területekre jutott anyag, így 1927-ben a város 34 utcájában és négy jelentősebb terén is hiányzott a rendezett városképbe illő burkolat. Összesen 3010 méter utat burkoltak be kővel, betonburkolat 240 méteren volt. A város utcáinak döntő többsége, 4775 méter hosszan burkolat nélküli volt, s esős időben vízfolyások hordalékkal töltötték fel. (17) Ebben az időszakban próbálkoztak városi beruházás keretében (1924—25) vezetékes ivóvíz biztosításával. A próbafúrások után megoldás azonban nem született. A városias jelleg megteremtése érdekében végzett munka közben, a közigazgatás rendezése során az 1929. XXX. te. 37. §-a a rendezett tanácsú városok helyzetüket pontosabban kifejező jogállást, „megyei város" elnevezést nyertek. (18) Salgótarján így ismét újabb rangot kapott. A sáros, közvetlen a főtér szegélyén világító órán kívül semmi sem jelentette azt, hogy itt városba érkezett volna az idegen, mert a stílust nélkülöző szürke, földszintes és elvétve egyemeletes házak kevésbé voltak hivatva ezt kifejezni. ( 19) A város fejlődésének legfontosabb mozzanata a parcellázások során kialakított kislakásos telepek voltak, melyek révén a tisztviselő- és polgári réteg jutott legelőször családi házakhoz, leszámítva a „rimai" kezdeményezést, melynek során a századforduló után (1908tól) munkásszövetkezeti lakásépítési akciót indítottak el munkásaik között a későbbi Jónásch-telepnek elnevezett területen. Ha végignézünk a város 1927-ben készített térképén megállapíthatjuk, hogy a meglévő utcák vonalvezetésén nem lehetett sokat változtatni — kiegyenesíteni, szélesíteni, levágni —, mert a város hosszúra nyúlt alakja nem kedvezett ennek. Ezért a város belső és a külső részein található területek kerültek beépítésre (Szilárdy-rét, Somlyó, róm. kat. templom mögötti domboldal, vásártér). Mégis alapvetőnek tartották 1925-ben azt a célt, hogy a város központja oldalirányban is terjeszkedjék, ezért vasúti átjárók építését szorgalmazták. Ugyanakkor a város hosszirányú terjeszkedését nem tartották célszerűnek. (20) A célirányos munka eredménye Salgótarján új városrészeinek kialakulása lett: 1. A város ÉNy-i részén, a régi vásártér területének és a Luby-birtoknak felhasználásával a húszas években alakult ki az Újtelep. Közhivatalai 1926—1929 között épültek ki, többek között a rendőrkapitányság, járásbíróság, csendőriskola, református templom, valamint az utcahálózat és a kertes, családias villák sora. 2. A város É-i részén: Horthy Miklós-honvédlaktanyától, a zsidótemetőtől É-ra, a Somoskőújfalura vezető fülek—losonci országúttól K-re Mikemála dűlőjét a Luby család parcellázta, és 1934-től kezdődött a beépítése több utcában. A tervek szerint a város legszebb fekvésű, legtisztább levegőjű városrészét szerették volna itt kialakítani. 3. A „Rima" acélgyártól É-ra és Ny-ra, valamint a salakhegyet övező dombhátakon 1929 óta a Luby-parcellákon épült a Szent Ferenc -telep. Vele átellenben az acélgyár D— DK-i oldalán a Jónásch-telep házai állnak 1908 óta. Ezek kizárólag a gyár munkásainak tulajdonában voltak. 176