A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kovács Anna: Utazás kísértetek, komédiások, különcök között

Makkfői, leghasznavehetőbb öreg ágyúja a pecsovicsoknak „már talán azonmód penészesen jött a világra. Egy született régiség...' ' Igazi hősei nagy öregjei: Stofi fiskális, Sramko bácsi, az öreg Kelemen, Harcsa Ezékiel mind-mind a hatvanhoz járnak közel, s Mikszáth szükségesnek is tartja rögzíteni ezt a tényt, pontos életkorukat. Ez az a korosztály, amelynek még van mit mesélnie a régi szép elmúlt idők történetéből, és gyakran idézgetik is a hajdanvolt dolgokat. Az egyik/Ákos bácsi/ sokszor emlegeti a forradalom előtti időket, kalandjait a táblabírói világból, majd azt meséli, hogy 48-ban a csatatéren egyszerre több tiszttársával huszonegyet játszottak úgy, hogy huszonegy németet kellett levágniuk. A másik /Harcsa Ezékiel/, ha ivott egyenesen azt képzelte, hogy ő Bem apó és a piski hídnál harcol, máskor meg hogy 49-ben ő hozta be a muszkákat, ezért védbeszédet tartott maga mellett. A harmadik /Sramko bácsi/ is azzal dicsekszik, hogy honvéd volt, de ha bizonyítania kell vitézségét, rögtön meghátrál, és állítja, hogy a forradalom idején tollat fosztott otthon „Trencsin" vármegyében. A negyedik /Stofi úr/ is mindig visszasóhajtozott a Bach-világ után, mert mint mondja most cudar időket élünk, hisz harminc forint munkadíját négyre szállította le a bíróság. Valójában valamennyien a múltban élnek, egy régi világ kísértetei, őskövületei, árnyai ők, akik elmúlt idők boldog emlékei, szép illúziói, eltűnt — lehet, hogy soha nem volt, de a múltban legalább kereshető — értékei után sóvárognak. A velük együtt élő fiataloknak legtöbbször már illúzióik sincsenek. Jó, tréfás fiúk, csinos huszárok, lusta hivatalnokok ők, közöttük a városi dzsentry fiatalság olyan jeles képviselői, mint egy Fenyér Szepi, Ripők Muki, kiknek nem véletlen, hogy csak nevük van Mikszáthnál. A fiataloknak talán egyetlen megmaradt ábrándja a szerelem, ami gyakran tragikus véget ér, kivéve az olyan mesébe illő, meseszerű megoldásokat, mint ami a bátyus zsidó lányával, vagy a Lutri szerelmespárjával történik, de a valóságban leginkább kisszerűségbe fullad, s az tekinthető reálisnak és tipikusnak, ami az egyik megyei kisaszszonykával első bálja után történik: „... addig ábrándozott a szép, szellemdús borbélylegényről, még egyszercsak férjhez veszett egy csúnya, ostoba szolgabíróhoz. Azontúl aztán nem ábrándozott semmiről, legfeljebb szép ruhákról, brüsszeli csipkéről..." Ebben a prózai, illúzióktól mentes világban, talán éppen azért mert ilyen, szinte mindenki szerepet játszik. Az elbeszélések szereplői valóban játsszák — a helyszíni változásoknak, az elvárásoknak megfelelően alakítják — szerepüket, és nem betöltik azt. A fotográfiák a vármegyéből című írás egyik fő alakja, kiváló epizodista, ősz szakállal, hegyesre fent gesztenyeszín bajusszal, auktoritást előmozdító táblabírói hassal játssza el a mindennapok szűkreszabott színpadán különféle szerepeit. О a kedves, mosolygós Kelemen bácsi, a kaszinó, a kártyaszoba, az úri társaság joviális, szellemdús alakja, akit a nagyvilág kevély, csibukozó uraságként ismer, ki a vármegyeházán gőgösen járkál, s méltatlankodik, hogy úrnak, parasztnak egyforma levegő teremtetett. A hivatalban ő a jámbor, gyámoltalan öreg Kelemen, ki az alispánhoz négyrét hajlongva megy be másolnivalóért. — „Ilyen háromféle ember a mi Kelemen bátyánk." Társa, Mády Károly harsány, rossz ripacs, nagyobb szerepre készül: „Neki nagy tér kell, nagy színpad, mint valódi művésznek, kit meglehet, Párizsban megtapsolnak s Kutya-Bagoson meglehet, lepisszegnek... Majd ha országos képviselőnek megválasztják, akkor lép ki a maga pompájában. ' ' Addig is be kell érnie azzal, hogy a vármegye színpadán kápráztassa /vagy riassza/ el a közönségét, „szépségével, lángeszével és ordító szónoklataival". A két főalakot körülvevő tablón, e színtársulatban mellékes is, hogy kinek mi a tényleges, valós társadalmi szerepe — valószínűleg azért, mert Mikszáth szerint nincs is; ill. nem ez az elsődleges, hanem az, hogy kit miről ismer, kit minek tart, minek fogad el környezete. Répay Guszti, ki mellesleg főjegyző, zseniális humorista hírében áll, Zábory Eduard 142