A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Kerényi Ferenc: Huszonöt év a Madách-kultusz történetéből

ban./ A helyzet utóbb romlott: legújabban az eredeti értelmezésnek kijáró tisztelet fogadta például Bárdos József fejtegetéseit a Tragédiának az eposzi állandó jelzőkkel összehasonlíthatónak talált kulcsszórendszeréről. Ilyen óravázlatot a drámai költemény tanításakor nemcsak ő, de minden középiskolai tanár készít, az adott diákközösség jobb szellemi megközelítése érdekében, igazodva annak összetételéhez és felkészültségéhez, de jobbára nem vagy csak szakpedagógiai folyóiratban adja közre. A negatívba hajló tendencia arra figyelmeztet, hogy nincs szervezett utánpótlása a Madách-kutatásnak. 1966-ban, az évforduló után szervezte meg Waldapfel József speciálkollégiumát, egy majdani kritikai kiadás gárdájának kinevelesi szándékával; a tervezett munkát ő szerényen „Madách-kommentárok"-nak nevezte. Egyetemi csoportunkból többen irodalomtörténészek lettek /Kulin Ferenc, Alexa Károly/, többek pályája más értelmiségi pálya felé kanyarodott /Lőcsei Gabriella/, de mindnyájan meghatározó élményként vittük magunkkal Madáchot. Azóta eltávozott az iskolateremtésre hivatott személyiségek közül Sőtér István, Mezei József, Martinkó András is,.. Az alapkutatások, az életrajzi és eszmetörténeti primátus óhatatlanul némileg háttérbe szorították a Tragédia /és általában a madáchi életmű/ esztétikai, költői, stilisztikai elemzését. Újra és sokadszor most, a sajtó alá rendezés során láttuk, tapasztaltuk, hogy Madách jobb poéta, mint gondoltuk és véltük. Részelemzésekkel tárható fel az a sajátos, a XIX. századi magyar költészetben senki másra nem jellemző, de minden műben újrateremtendő és kényes egyensúly, amely a lírai és a fogalmi-intellektuális megközelítés között meg-megbillent a versekben és a történelmi drámákban, de a mindenkori remekművek végletességével valósult meg Az ember tragédiája ban, és hasonlót ígért, a Tündérálom töredéke is. Nélkülözhetetlen segédeszköz lesz ehhez egy Madách-szótár elkészítése. Végezetül számot kell vetnünk a Tragédia nemzetközi karrierjével is. 1964 óta orosz, francia, angol, szlovák, ukrán, bolgár, észt, arab, grúz, spanyol, norvég, portugál nyelven jelent meg fordítása, és elkészült a török meg a fulani átültetés is. Eredményeként annak az összehangolt, sok szellemi és anyagi ráfordítást igénylő, folyamatos kultúrdiplomáciai munkának, amely a klasszikus magyar irodalom első számú műveként népszerűsítette a Tragédiái. /Ennek következtében sok idegen nyelvű kiadás jelent meg Budapesten, és a fordítók, valamint a színpadi interpretátorok között is a magyar származásúak vannak túlsúlyban./ Túl a harmincadik nyelven, a fordítások és a külföldi színházi bemutatók terén is új, figyelemre méltó problémák jelentkeztek. Az előbbiekben a mennyiség után a minőségiek: 1979-re, a grozniji és a minszki bemutató után például kiderült, hogy Leonyid Martinov ószláv, egyházi ihletésű fordulatai a keretszínekben a mai orosz néző számára is jószerével követhetetlenek; Sebestyén György, a legújabb német fordító 1983-ban arról panaszkodott, hogy Madách lírája /és általában minden közvetlen érzelemkifejezés/ teljesen érthetetlen a videoklippeken, reklámszövegeken felnőtt, fiatal osztrák olvasók és nézők számára, akiknek egyébként Goethével, a Fausttal is hasonló a gondjuk. * Az Európa-házba belépő magyarság csak kultúrájával számíthat tartós sikerre, szemben a gazdaság és a politika múlékonyabb hatásával. Kell-e szebb jelkép, hogy nemzeti klasszikusainkat a képzeletbeli könyvtárszoba polcán egy emberiségköltemény, Az ember tragédiája képviseli a legméltóbban? Kerényi Ferenc 133