Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)
Hausel Sándor: Orvosok a 18. századi Nógrád megyében
A vármegye által fizetett ós a megyében dolgozó többi sebész pontjai előtt megjegyzi, hogy bárhol is legyen a megyei sebész lakhelye, akár a megye felső részében, akár Szécsényben, akár a főorvos mellett, mindenekelőtt fontos, hogy vizsgát tegyen és felesketve legyen. A különösen súlyos belső bajoknál, hacsak nem sürgős az eset, és az orvos segítségét gyorsan igénybe venni nem tudja, intézkedhet. Érvágás és köpülyözés esetén viszont ki kell kérni az orvos segítségét. A bűnügyet ne titkolja el, jelentős operációt sohase vállaljon magára. Az ápolást mértéken túl ne ismertesse a beteggel, ne okozzon neki külön kiadásokat. E szabályzat az egész 18. századon keresztül érvényben volt. Az ambiciózus főorvost aztán a nagy megtiszteléssel együtt, az 1741. évi nemesítésével, utolérte „nemes" társai írígykedése, sőt gyűlölete. Perliczi rövidesen hivatali tisztséget is nyert, juratus assessor vagyis esküdt megnevezés a 40-es évektől ott van a neve mellett, különösen ha valami mellett nyomatékosan érvelt á vármegyénél. Perliczi nemeslevele az ősökről megemlékezve méltatja „a Felséges uralkodóházunk és a közjó javára karddal és tudással tett sokféle szolgálattal szerzett nem közönséges érdemeiket". Perliczi, aki „őseinek legdicséretesebb nyomdokain haladva azon volt, hogy mind a királyi, mind a közszolgálatban hasznos legyen, magát irodalmi valamint magasabb és komolyabb tudományok felé irányította." Ezzel érdemessé vált e kitüntetésre. Műveinek, iskoláinak, közhasznú tetteinek felsorolása után „a valódi, ősi és kétségtelen nemesek" közé felvétetik. Ezzel Perliczi olyan jogokhoz jutott, amelyek sokszor voltak segítségére (pl. perei esetén a gyógyszertár mint nemesi birtok előnyt jelentett neki, vagy hogy esküdtté kinevezésével benne lehetett a megyei közigazgatásban, ismerve így a megye mindenkori politikai és egyéb erőviszonyait). De a tudással megszerzett nemeslevél az „ősi" nemesek körében inkább megvetés tárgya volt. 1749. évi perében 37 id. Mocsáry László, akinek listát küldött az orvosi szolgáltatások és a gyógyszerek hátralékairól, lekezelően válaszolt vissza: „nem ilyen új armalistátulés nemes vármegye conventionatus (szegődményes) szolgájátul, de nagyobb értékű, nagyobb értelmű, örökös possessionatustól (birtokos) sem tartozom szenvedni, én írom részemről, hogy említett Perliciust tartom nem emberséges embernek, hanem egy etceterának". Hiába fejtette ki Perliczi úgy is mint nemes és úgy is mint a vármegye főorvosa a tiltakozását. Ez a szemléletmód vele kapcsolatban 15 év múlva Kamocsay András elleni perében még keményebben megnyilvánult. Kamocsay azzal fenyegette meg, hogy ha nem távozik listájával, 25-öt csapat a doktor úrra. 38 Pedig Perliczi valóban a „kétségtelen" nemesek közé tartozott. 39 Perliczi mint földesúr legalább olyan keményen igyekezett érvényesíteni jogait akárcsak ősi osztályostársai. Losoncapátfalva birtokosaként figyelme kiterjedt a malom működésétől az évtizeddel korábban használatba vett irtásföldig. A joghatósága alá tartozó terület vitás ügyében az egyik kérelmező őt kikerülve a vármegyéhez fordult, mire Perliczi megjegyezte: „Mint hogy az Instans (kérelmező) Nemes Vármegyéhez folyamodott, ámbár földös uri jussal élhetnékis, hogy jövendőbe panasza semkinek ne legyen, az dolgot nemes vármegye tagjai jelenlétiben, úri székemen kívánom revideálni". 40 A „földös úr" doktor Losoncapátfalván halt meg, annak temetőjében nyugszik Nógrád megye egyik legsokoldalúbb, nagy tudású, kezdeményezőkész 18. századi főorvosa. Míg Perliczi életének nemcsak szakmai tevékenységéről, hanem magánéletéről is maradtak fenn adatok, addig Lipszky Pál 41 megyei főorvos ilyen voП2
