Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

ő azt mondja, hogy a víztől.. .Ugye, aki bízik Istenben, minden terveiben, elveibe..."

106 Befejezésként még röviden utalni szeretnénk a ,,szentpéteri búcsú" népi vallásosságban betöltött helyére, jellegére. A péterhegyi búcsújárásban résztvevő települések zarándoklatai és helyi búcsúünnepei pünkösdtől, nyár elejétől adventig tartottak. Az egyházi év második felének ebbe a vonulatába illeszkedik be a péterhegyi búcsújárás. Az érintett községek lakossága általában évi egy alkalommal zarándokolt el Mátraverebély-Szentkútra. A terényi településcsoport népénél ez pünkösdre esett, a bujákiaknak Nagyboldogasszony ünnepére. A terényi plébániához tartozók ezen kívül még a váci Hétkápolnához is eljártak valamelyik nyárvégi Mária-ünnepen, és a század elejéig jó néhányan részt vettek a kékkői Szent Kereszt felmagasztalása (szept. 14.) búcsúban is. A szandaiak ezen kívül Máriabesnyőre is elzarándokoltak évente. A falubúcsúk az érintett települések legtöbbjénél őszi időpontra estek. A péterhegyi búcsújárás tehát a résztvevők évi búcsúünnepeinek elején szerepelt. A szokás speciális jellege fölveti a kérdést, hogy mennyiben jelentett búcsút valójában a szent]»éterhegyi ünnep, hiszen templom vagy kápolna a vizsgálható időben nem állt a hegyen, miseáldozatot nem, vagy csak nagyon ritkán mutattak be. Az Egyház előírásai szerint viszont egyebek közt a misehallgatás is szükséges feltétele a búcsúnak, a kegyelmi ajándék elnyerésének. E problémát csak részben oldhatta meg, ha a búcsúsok saját településükön misét mondattak péterhegyi vonatkozással, "ügy látjuk, hogy a peterhegyi búcsújárásban résztvevők a hivatalos egyháztól eltérő módon és hangsúllyal viszonyultak a kérdéshez. Korábbi idézeteinkből is láthatóan és a megkérdezettek egybehangzó fölfogása szerint a vázolt Péter-napi szokás a következők révén jelentett búcsút a nép számára: Meghatározott közös menetben, „búcsúval" megerőltető, meredek úton érnek föl a Szentpéterhegyre; ott a hagyomány által megszentelt környezetbe kerülnek, amit a feszület jelez, s melynek szakrális voltát a kútvíz csodálatos ereje igazolja. Fölérve, főként a szenvedő és megváltó Krisztushoz imádkoznak, „keresztbúcsút", stációjárást végeznek, mely a menet és a hely jellege mellett a harmadik fontos összetevője a péterhegyi népi búcsújárás lényegének. Lelki épülésük után testi egészségükkel törődnek — kútvízhasználat —, és adományokat helyeznek el — pénz, textília, —, valamint búcsúfiát vásárolnak. A búcsújárás e speciális formája egészen a közelmúltig éltetője volt a licenciátusi hagyománynak: szinte mindvégig búcsú vezetők, előimádkozók és előénekesek tarthatták fönn illetve formálhatták a búcsújáróhely vallási arculatát. Ez a szerep a résztvevő nép számára nagyrészt helyettesítette, pótolta az egyházi liturguát és a péterhegyi búcsújárás a hivatalosan elismert hegyhelyekhez hasonló élményt jelentett. Másrészt azonban századunkban a szokás egyre inkább ötvöződött a falusi búcsúk ünnepével, népünnepély jellegével. A búcsújárást egyre kevésbé motiválták a szokás eredeti indítékai. Mindvégig megmaradt ugyan a korábbi évszázados hagyományok szerinti közösségi megnyilatkozásnak és élménynek, századunkban már egyre kevésbé játszott szerepet a vezeklés és engesztelés vágya, valamint a lelki magány és megújulás keresése. A búcsújárás tradícióit tekintve a Szentpéterhegy összességében beilleszkedik a búcsú járóhely éknek abba a sorába, mely a tágabb környezetben Gyöngyöstől, Egertől Kékkőn (Modry Kamen), Selmecbányán (Banská Stiavnica) át Sasvárig (Sassin), Péliföldszentkeresztig tart, ós „Fájdalmas 384