Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

hogy kit te szent Szűz nagy örömvei szültél. (...) A mi templomunkban nem így mondták."

66 Rossz idő esetén általában nem rendezett menetben, nem ,,búcsú"-val indultak Szanda felé, hanem a legrövidebb úton a Farkashegyen keresztül, Váralja felé. A szandaiak 1927-ig, templomuk elkészültéig az imaházként is használt iskola előtti keresztnél gyülekeztek, s onnan indult a búcsúsmenet. Amikor az útszéli ,,Mária-kápolná"-hoz ért a nép, megállott. ,,...oszt akkor, aki vitték a Márjácskát, hát úgy szépen, mint szoktuk, mintha köszöntek vóna a másik Márjácskának, így meghajtották magukat a jányok (...) Akkor ott egy keveset imádkoztak, akkor oszt újból elindultak kifelé. A keresztet, aki vivóte, kisfiú vitte, az is háromszor [meghajolt], mintha köszönt vóna a Márjácskának. [Azután] mentünk tovább, azt imádkoztunk. Mondtuk a rózsafüzért, vót, hogy éneköltünk, má ahol nem vót ollyan nagy part, de ahol hegy vót, ott csak imádkoztak a rózsafüzért. (...) Elkezdtük az örvendetest, azt a fájdalmast, azt a dicsőségest. Míg kiértünk a hegyre, elmondtuk mind a hármat."

67 Búcsúsmenetükben a terényiekhez képest eltérést jelentett, hogy itt a pap sohasem volt jelen — hiszen Szanda Terény filiája volt —, és a ,,Krisztuska" valamint a lobogók után vitt Mária-szobrot a férfiak külön váltan követték, s leghátul mentek a nők valamint az idősebb férfiak. A század első évtizedeiben még a „kápolnákban" lévő Mária-szobrot használták hordozó Máriaként, s csak ezután váltotta föl egy hordozható „Segítő Szűzanya" szobor a régit. Búcsúkor a hegy meredekjéhez érve legények vették át a szobrot a Mária-lányoktól. A Mária-kápolna előtt a bujakiak is megálltak, ha külön menetben jöttek végig." Oszt [a búcsú vezető] elmondott egy tizedet meg egy éneket, oszt akkor elmentünk onnan (...) Keresztnél csak keresztet vettünk, azt mentünk az úton. Végig mondtuk az olvasót, elmondtunk hármat is. Mikor már a faluba [Szanda] értünk mindig éneköltünk, nem imádkoztunk. (...) Nagyon énekes ember vót Pásztor Nándor báttya [1876—1960], mikor az énekelt, az összes nép rítt! Űgy mentünk búcsúval, hogy az az énekes ember kijelentette a templomba, hogy: Megyek a Szent Péter hegyire, akinek kívánsága van, gyűjjön! Mentünk harmincan is. Imádkoztunk, meg énekeltünk, mint mikor menyünk a Szentkútra."

68 „Bujákbó járták, még mink aludtunk, sokszor még az ágyba vótunk, amikor kiviratt, má itt vótak."

69 A varsányiak útja pusztákon (Táb, Bozóvölgy) át vezetett Cserhátsurányba, onnan Terénybe, ahonnan a Farkashegyen keresztül Szandaváraljába értek, a Péterhegy tövébe. „Vót ott egy kereszt, oszt odamentünk, a keresztet körülfogtuk oszt imádkoztunk."

70 Útközben a búcsúra menő csoportok az ima mellett énekeket, általában Mária-énekeket is végeztek. A terényiek például az Egek királynéja, Mária segíts és a Máriát dicsérni hívek jöjjetek kezdetűeket énekelték gyakorta. Cservölgy-pusztáról az előénekes vezetése alatt összecsatlakozott résztvevők pedig egy másikat : „Oh Mária kinyílt virág, kit áldásul nyert a világ. Menyországnak ajtaja, boldogságos Szűzanya. Százezerszer üdvözlégy, százezerszer áldott légy, Minket kegyelmedbe végy." Az érkező búcsúsokat a kereszt tövében égő két vagy négy gyetya várta. A kereszt előtti nagy, széles kövön a pap vagy az előimádkozó helyezkedett el. Egyesek szerint a pap számára fa emelvényt is készítettek, hogy a miseáldozatot bemutassa. A mindenkori terényi plébános búcsún való részvételó378