Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Belitzky János: Az 567/568. évi avar honfoglalók hely- és személy és egyéb név hagyományainak kérdése

Az llmár a honfoglaló evenkik egyik vezető nemzetségének a neve lehetett és hatalma az ugyancsak evenki nevet viselő Sokoró területére is kiterjedt. A nemzetség független úr volt a maga területén. Erre utal az 5. alapszó 'elrendel, elhatároz' jelentése. Az 1. alapszó tanúsága alapján merem állítani, hogy vidékünkön a longobárdok távozása után 'állt és szállt meg', itt 'összpontosította' a hatalmát és 'kezdett' egy viszonylag hatalmas területnek urává 'válni'. — Tekintélyüket és uralmukat a nemzetség tagjai a VIII. század végi frank hadjáratokig biztos, hogy megőrizték, birtokaikat pedig a Terra Avarorum kialakítása után is — úgy vélem — megtarthatták. Tekintettel arra, hogy Szótárunk az evenki nyelv szibériai szókészletét tartalmazza, nyilvánvaló, hogy az llmár az onnét útrakelt 20 000 harcos egyik előkelő nemzetsége volt és ott történt velük mindaz, ami az 5. és 1. igető mondanivalói alapján — a történeti tények ismétlődése tekintetében —, Győr megye majdani területén is megtörténhetett velük. Feltételezem, hogy a szibériai szó a mai alakját a 20 000 harcos türk uralom elleni,,fellázadása" (2.igető) és az ezt nyomon követő „eltávozása" (3. igető) után alakult ki, amihez a visszamaradtak számára még az „elmúlásuk", nyomtalanul törtónt távozásuk emléke is hozzájárult. Kérdés, hogy vidékünk helynevei — mivel írott forrásunk ezeket kivéve nincsenek — mily mértékben függhetnek össze a 2. és a 3. igető állításaival? Az s-ező nyelvjárásba tartozó sókor-mi 'elveszíteni' ige sókor 'elveszít' alapszava, amihez a többes számot jelentő -a, -E, -o képző járult, lett a három dombból álló Sokoró nevű területünk nevévé (539. a. és 744.1.) — Az ige és alapszava megvan az sz-ező nyelvjárás szókor-, a -há-zó nyelvjárás hókor és a kezdő hangot elvető nyelvjárás ókor- alapszavaiban is (360. b.) A Sokoró területnevünk (Oy. II. 623—624.), amiben az utolsó magánhangzó megnyújtása már magyar sajátosság, a magyar honfoglalás után a X. században két ízben is kerülhetett olyan helyzetbe, hogy a volt birtoklója a maga számára elveszettnek tekinthette. Először akkor, amikor valószínűleg szőlőművelés céljából a nyugati és a középső domb a Megyer és a Tarján törzseink érdekkörébe került, másodszor, amikor a század vége felé a legkeletibb dombon megalapították a szentmártoni bencés apátságot (Oy. II. 633—634.). Feltételezésem szerint az llmár nemzetség volt a terület gazdája és hihetőleg a törzsek általi megszálláskor ez az evenkiül beszélő nemzetség adta az 'elveszített' nevet a sokorói területnek. Lázadásukról azonban nincs tudomásunk, elégedetlenségük azonban nyilvánvaló lehetett. — Persze jó volna tudni, hogy a Fejér megyei 1877. évi Sukoró falu és puszta a Velencei-tónál — nevük nyilván a sokoró tájszavi változata — ki vagy kik által 'elveszített' terület voltak? — Nyilvánvaló ugyanis az, hogy az egykor nagybirtokú evenki nemzetségek közül csak néhány őrizte meg a vagyonát a magyar uralom alatt. A mosón-—győr—soproni területen birtokos evenkik közül az l'már nemzetség lehetett — ha az 'elveszített' és a korábbi nevén nem ismert Soköre dombságot is az övének tekintjük — a közepesnél nagyobb területtel rendelkező. Feltevésem szerint az övék volt Urukang és a közelében található Hccse (1.) is. Az övék lehetett ezektől D-re Oulla falu (Oy. II. 589. ós az erdőkre: 564—565.), amelynek Gúla 'északi lejtő' (95. b.) volt az evenki neve, amivel a falu térbeli viszonyaira utalt az itteni ligeterdők vidékén, É-ra az 'elveszített' sokorói erdőktől. A Sókor

E Ny-i peremén a Szemere és Péc magyar nemzetségek által birtokba vett terület és az evenki nevű Tét közt található az evenki nevű Hal falu (Oy. II. 601.). Elnevezése három ЪМ-mi ige alapszavából is levezethető, a bál1. 'el31