Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Praznovszky Mihály: Egy kisvárosi értelmiségi életmódja és tárgyi világa a századfordulón

. elvét: a polgári lakás minél gazdagabbá, díszesebbé, annál díszfunkcionálisabbá, mondhatjuk otthontalanná vált." A mi esetünkben ez alapvetően nem mondható ki, mert egy kisvárosi lakásról, élettérről van szó, amely elemeiben, környezetében, összetételében sok mindent megőrzött a biedermeier otthonosság, kedélyesség és praktikum világából. (Kiegészítve egy mindenképpen zártnak tekinthető közösség által megfogalmazott és elvárt életmódi normákkal.) Pintér Sándor tárgyi környezetének vizsgálatakor mindezeken kívül még néhány sajátosságot mindenféleképpen figyelembe kell venni. Az első a társadalmi szerepe. Több volt mint egy átlagos ügyvéd s ez nemcsak felkészültségében, de vagyoni helyzetében is visszatükröződött. Ezzel párhuzamosan szerepe a helyi társadalomban jelentősebb volt mint adott kortársaié. A gomba módra szaporodó társadalmi egyletek szinte minden kisvárosi értelmiségnek adtak lehetőséget a közszereplésre. Pintér Sándor azzal volt több, hogy publikált, tehát mint afféle literátor is szerepelt. Ugyanakkor olyan kedvtelései voltak, amelyek túlmutattak a múlt utáni általános érdeklődésen, de a valódi gyűjtőszenvedélyt még nem érték el. Valószínű, hogy számára a gyűjtemény csak „illusztrációja" a szellemi vizsgálódásnak, kivált az etnográfiai kutatásoknak. Figyelembe kell vennünk agglegény mivoltát. Ezt csak azért, mert így zavartalanul és anyagilag függetlenebbül élhetett kedvteléseinek. Jövedelme elsősorban ügyvédi honoráriumaiból származott. Kiadott müvei szinte semmilyen bevételt nem hoztak, hiszen ő maga adta ki azokat legtöbbször saját költségén. A tárgyi kultúra csak egy adott pillanatot rögzít. Ezért sem lehet teljesen hiteles, hisz az időben értékét veszítő tárgy közben vándorol a háztartásban, s a főhelyről lassan kiszorul a „lomság" állapotáig. S az összeírás gyengeségéből adódóan, illetve céljából eredendően az iparművészeti érték megállapítására sincs lehetőség. De nem is lehet ezt számonkérni az összeíróktól, akik nem voltak szakemberek. (Konrád Ödön jegyző volt jelen, Fertő Ferenc és Kasza Pál becsüsök társaságában. Fertő Ferenc takarékpénztári hivatalnok volt.) A kortárs iparművészet jelenlétét semmi sem igazolja, hiszen a thonet székeknek sem kell okvetlenül korabelinek lenni, lehetnek azok évtizedekkel korábbiak is. Megfontolandó az is, hogy a századfordulót már hatvanévesen megérő Pintér Sándor vajon érdeklődött-e az új iránt? Hiszen megállapodott környezet, megszokott és belakott tárgyi világ vette körül otthonában, nincs okunk feltételezni, hogy radikálisan tudott volna változtatni. A tárgyak beszerzési helyéről sincs adatunk. A nógrádi forrásokra egyedül a gácsi posztógyárat említhetjük. A vásárlás feltehetően helyben történt, hiszen Szécsónyben ekkorra már jelentős kereskedőhálózat alakult ki. De losonci, gyarmati bevásárlásait sem zárhatjuk ki, miként pesti képviselősködése idején is bővíthette tárgyi együtteseit. Magáról a ház építéséről nincs adatunk. A fiatal ügyvéd Szécsénybe kerülve a semmiről indult, hiszen származása nem tette lehetővé az anyagilag biztos kezdést. Fokról fokra jutott előre s teremtette meg saját egzisztenciális környezetét. Ebbe az önálló ház, a birtok alaptényként tartozott bele. A meglévő épület kívülről is átalakult már, de nagy méretei, formája valahol őrzik a kúriaépítészet hagyományait s talán a múlt század 80-as, 90-es éveire tehető építése. Gondot okoz az is, hogy az épületről, annak berendezéséről nem maradt fenn ábrázolás. Egyedül a könyvtárszoba képét közli az 1911-ben kiadott megyei monográfia. 239