Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Belitzky János: Az 567/568. évi avar honfoglalók hely- és személy és egyéb név hagyományainak kérdése

tisztázásához vezet, amit tanulmányomban — pl. az evenki nagybetűs /-hang esetében — alkalmazok. Megemlítem, hogy az orosz e és a pontozott ä hangok csak a szavak elején je- és jo-, azokat belül e és о az ejtésük (pl. Jereván, Gorbacsov). Az orosz E és É hangot mindig nagybetűkkel írom. Az evenki igék mi infinitivuszát, ami a magyar ni megfelelőjét, elhagyva, a singularis 3. személyének a cselekvését kapjuk meg, ami alapigének tekinthető. A fő nyelvjárási sajátosságok a következők: D-i nyjokban sz-ezö és s-ező, továbbá v-ző és g-ző; É-i nyjokban Ji-zó és <7-ző; K-i nyjokban s2-ező, h-'Ázó g-ző változatok. Pl. D-i szá-mí és sá-mí; É-i há-mí; K-i ó'2«-mí'tudni, ismerni'; — D-i nyjokbanlaszi és asi; É-i ahi; K-i ahi 'nő, asszony'; — D-iek togo és lovo; É-i togo 'tűz, vi lám'. (648.1.) Az egyéb ritka változatokat pedig nem említem. 3. A szibériai és a Kárpát-medencei evenki nyelv évezredes azonossága. Ismereteim szerint nincs még egy olyan eurázsiai nyelv, amelynek ezerhatszáz év előtti teljes szókészlete és nyelvtana oly mértékben azonosítható lenne, mint az evenki nyelv két távoli csoportjáé. Jól megkülönböztethető a szóanyag bővülése, mert a XVIII. század elejétől kezdve napjainkig a szibériai evenkik nyelve ment át orosz közvetítéssel, és ezek a szavak ma a beszélt nyelvük szerves részei, mégha ezek a szavak az orosz nyelvben is leginkább jövevényszavak. A Kárpát-medencei itteni evenkik beszélt nyelvének lassú elhalása után az igen sokrétű hely-, személy- és családneveik a részben élő, részben felkutatható emlékei egykori „nemzeti nagylétüknek". Népük múltja szerves részévé lett a magyar nép múltjának és e tekintetben igazuk van — hogy csak régi személyes ismerőseimet említsem — Csallány Dezsőnek, László Gyulának és Váczy Péternek. — A régészeti és a történeti következtetések azonban az „avar" nyelv ismeretének hiányával küszködtek. Feltételezéseik közül cak az „avarság" többnyelvűségébe vetett volt a történeti adatok segítségével időről-időre igazolható. Az 567/568. évi „avar"' honfoglalók evenki és kisebb mandzsutunguz töredékei nyelvének ismeretében, mivel ezek a nyelvek nem ismerték az ö és 6, valamint az ü ós ü hangokat, biztosra vehetjük, hogy az ilyen hangokat felmutató elnevezések, mégha esetleg mandzsu-tunguz eredetük gyanítható is, török vagy magyar névadásúak, tanulmányaimban nem kaphatnak helyet. Célom ugyanis az, hogy az evenkik és nyelvrokonaik még fellelhető névadásait tisztázzam és ennek jegyében adjak egységes áttekintést a kárpát-medencei „Avarország" megközelíthetően teljés kiterjedéséről. Két-három íves tanulmányaimban — amennyiben a rossz szemem ós egészségi állapotom engedik — az 1877. évi Helységnévtár (szerk. : Kollerffy Mihály min. titkár) századvégi „magyarosításoktól" még mentes kötetét használom az ország egész területére, ugyanoda ezt kiegészítendő pedig Györffy György: Az Árpád kori Magyarország történeti földrajza с nagyszabású művének az egyes kézirataim elkészültéig megjelent köteteit, hazánk mai területére és közigazgatási beosztására a Magyarország Földrajzinév-Tára (MFNT) dűlőneveket is tartalmazó füzeteit, továbbá ott ahol hozzájutottam az egyes területek ennél részletesebb Helynév Tárait is átnéztem. Szándékom, hogy ezeket a kisebb tanulmányaimat — amiknek első részét itt adom közre — egy nagyobb műben kiegészítsem, a hiányzó részletekkel kibő vítsem és történetileg megfoghatóvá tegyem. Dolgozatom csak tájékoztató áttekintés a készülő nagyobb feldolgozásomról és ezért kérem atnézőit, hogy tekintsék kritikus szemmel és ha szükségét