Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)
Kovács Anna: A bojtorjáni Mimosa
de 10 évvel később már be kell érjék a négy száz forint fizetéssel rendelkező Kurta úrral. Jövedelem forrásként számbajöhetett még — egy jó partin kívül — a szerencsejáték, van is aki nyer ötvenezer koronát (a korabeli Nógrádi Lapokban is hirdetett) ún. osztályossorsjátékon, de a pénz hamar elúszik. Sokaknak reménye az örökség, ami ha be is üt, szánalmasan kevés: egy selmeczi pipa, két háló sapka, hárompár harisnya, az utazásra ráköltöttem 78 korona 84 fillért, a bútorokat elárverezték, a hitelezők megkapták a követelésük 10 %-át, ha ezután örökség felvételére hívnak fel, mindig sürgönyzök elébb a bíróságnak, mennyit képvisel az értéke — kesereg az örökös. Nincs nagyobb szerencséje az amerikai nagybácsi örökségére számító családnak sem: a sokatigérő, duzzadó fekete táska újságpapírral volt megtöltve, melynek belsejét egy paróka, három gallér és hozentráger képezte. Lehet még próbálkozni oly módon is, mint az a fiatalember, akinek sürgősen távoznia kellett Kínába, s a szerelmesétől kölcsönkért 1000 koronát már nem volt módja visszaadni, vagy mint az a postamester, aki a sikkasztott 24.000 koronával szökött Amerikába, s úgy vélekedik, hogy a pénzt nem küldi vissza, mert üzletében 46 és fél perczentet hoz, így az emberiség javára sokkal jobban kamatoztatja, mint a magyar államkincstár. Nincs nagyobb szerencséje annak a családnak sem, akik gondjaik enyhítésére két pusit vásároltak, az egyiket elvitte a sertésvész, a másikat a végrehajtó, annak a bornak az ára fejében, amit a disznótorra vettek hitelbe. Mindig valamilyen csapdában, állandó szorításban, a körülmények foglyaként vergődnek a bojtorjániak. Mindennapjaikat, sőt éjszakájukat, álmaikat is kitölti a pénzszerzés vágya, hisz a háziúr négyévi hátralékos lakbért követel, a tejesasszony meg azért pöröl, mert ugyan tekintetes uraknak hivatják magukat, de 94 krajcárt nem tudnak a tejért kifizetni. Ordításával felveri az álmában egészen az országgyűlési képviselőségig, sőt majdnem az osztrák-magyar bank főkormányzói székébe emelkedett végrehajtói becsüst, aki ezzel az ébredéssel évi 50.000 frt jövedelmet veszít el. „Hja, de ilyen a sors, a szegény ember álmában sem élvezheti a gazdagságát." Ebben a világban, miután megszületett a családban az utód („nevemnek és váltóimnak örököse"), alapvető kérdéssé válik, hogy milyen pályára neveljék. Bár torztükörben, de mégiscsak hitelesen mutatja be Mimosa, hogy milyen lehetett a korabeli közvélemény, közvélekedés az egyes foglalkozások hasznáról. ,,Az anyja katonatisztet akar belőle, én ellenzem, mert szegény ember fiának nem életpálya, kénytelen adóságokat csinálni . .. megpróbáltuk ügyvédnek is, de a mai napság ez a mesterség sem ér sokat, már annyira vannak, hogy szegénységük folytán nyugdíjintézetet akarnak létesíteni.., kedvelem az о r v о s i pályát is, mert szép életpálya és még a szegény ember is sokkal hamarább fizet, ha bajban van... de megtalálja kapni a himlőt vagy a kolerát... azt se bánnám, ha közjegyző lenne.. . Nem, olyan magasra ne menjünk... építész lesz belőle, kitűnő jövedelmező pálya, mindig szükséges, új házak folyton kellenek, arról meg gondoskodnak maguk az építők, hogy nagyon soká el ne tartsanak. .. csak három házépítés vágjon be neki, úgy meghízik, hogy az állványra fel nem bir menni, hanem még a kocsira is ketten tolják fel." Igazítja el imigyen — gondolatban — gyermeke jövőjét az előrelátóan gondos atya, amikor az egyszerre csak megszólal: Tata, sose gondolkozzanak, mi leszek én, már tisztában vagyok vele. Hát patyikus, de nem ám olyan közönséges, hanem mint a Kossuth-utcza sarkán. A többi 216
